Bányaisok Csiperóval Indiában - A nagy kaland

Új Delhiben jártak a Bányai Júlia Gimnázium diákjai és az őket kísérő tanárok október 22. és november 2. között. Az az indiai csoport fogadta őket, akiket Kecskemét látott vendégül tavaly a Csiperón. A tíz nap különleges kalandjait Labancz István, a csoport egyik kísérőtanára rögzítette a Facebookon. A Hírös.hu most egyben közli a vidám hangulatú beszámolót, mely az élmények mellett tele van kulturális csemegékkel és háttérinformációkkal is.

1. és 2. nap (egybeszakítva)

13 órás utazás után Csiperó leszállt az Új Delhiben lévő Mount Carmel School udvarának egyik fájára. Megérkezett.

A repülőút minden gond nélkül lezajlott. A Budapest – Dubai távolság 5 és fél órát vett igénybe. Dubaiban a több mint 4 órás várakozás alatt engedtük a gyerekeket 2-3 fős csoportokban csámborogni a reptéren. Az Dubai – Új Delhi távolság 3 és fél óráját a napkelte osztotta két játékrészre.

Az Indiába való hivatalos beléptetés elég hosszú ideig, kb. másfél óráig tartott. Ellenőriztük, mindenki útlevelébe került input-pecsét. Ez azért fontos, mert ez a feltétele, hogy output-pecsét is kerülhessen bele, azaz hazaengedjék az embert Indiából.

Amikor végeztünk az Immigration Office-nél, a bőröndjeinket már leszedték a szalagról és egy kupacban tartották. Mindenkinek megvan minden csomagja.

A reptéren Saritaa és az iskola káplánja várt bennünket. Kb. 4 egyterű személyautóval hoztak be minket az iskolába.

Az első benyomások:
a) Vezetni csak az tud jól, aki Új Delhiben is tud vezetni. A dudát valóban gyakrabban használják, mint az indexet. A sávok fel vannak ugyan helyenként festve, de fölöslegesen. Európai szemnek megfejthetetlen a rendszer működése. Azonban ma egyetlen egyszer sem éreztem, hogy félek az autóban.
b) Valóban vannak az utcán szent tehenek.
c) Valóban láttunk ma egy autó tetején majmokat mászkálni.
d) Valóban ezerféle szín, ezerféle illat, ezerféle társadalmi státusz, ezerféle zaj érzékelhető lépten-nyomon.
f) Valóban elég nagy a por a városban.
g) Valóban a „nem csípős” ételeik is csípősek.

Az iskolába érve a gyerekek nagyon jópofa egyenruhája volt egy kedves színfolt.

Az ételekről: Az Emirates ételeire panaszt nem hallottam.
Ma a megérkezésünk után az iskolában tízóraival, majd ebéddel láttak el bennünket.
Az ízeket szoknunk kell. Minél erősebben tágtűrésű az ízvilágra valaki, annál kevesebbet fog fogyni a 10 nap alatt. Összegezve: Az óvatosságunk és a megtapasztalt vendégszeretet között kell egyensúlyoznunk.

Ma délután két órára jöttek a tavalyi Csiperó Fesztiválon részt vett indiai gyerekek és családjaik a mi gyerekekeinkért. A délutánt együtt töltötték.

Holnapi előzetes 2 szóban: TAJ MAHAL.

3. nap

Ma reggel 5 órakor volt ébresztő, 6-kor indultunk Agrába.

Egy 30 személyes busszal utaztunk a két város között, szinte végig autópályán: 2*3 sávos, kicsit ráz, de jól lehetett haladni.
Gondolom, nem hinnétek el, ha azt írnám, hogy láttam egy motort, amin négyen ültek. Sajnos, ezt nem tudtam lefényképezni, ezért olyan képemet töltöttem fel, amikor öten ülnek a motoron. (Bocs, a kép minőségéért!)
A nap közlekedési csemegéje mégis az a homlokrakodós traktor volt, amelyik úgy ment a főváros egyik széles útján a csúcsforgalomban, hogy hiányzott a bal első kereke. A kerékagy ott volt, de se felni, se abroncs.
Egyébként Új-Delhi egyes területein deja vu érzése van egy kémiatanárnak, néha elég határozottan lehet érezni a kén-dioxid szagát.

A reggelinket egy útmenti „csárdában” költöttük el. Puri-t ettünk valamilyen szósszal. A puri kívülről hasonlít egy zsömlére, de belül üres. Szóval egy léggömb sült tésztából.

A Taj Mahal bejáratánál olyan biztonsági ellenőrzésen kellett átesnünk, mint egy repülőtéren szokás: fémdetektor, táskaátvilágítás, motozás, gépkarabélyos őrök.

A Taj Mahal-ra szavakat találni elég nehéz, most ennyit sikerült:
A HÓFEHÉR MÁRVÁNYBA FAGYOTT FÁJDALOM ÉS SZERELEM SZIMMETRIÁJA.
Találtok egy pár képet róla a mai galériában.

Agrában egy elegáns szálloda éttermében ebédeltünk. Bármit kóstoltunk a svédasztalról, mind nagyon izgalmasan volt finom, pl. az édes kukoricaleves. Kezdjük megszokni, hogy az ételekkel kapcsolatban egy jelzőt mindig lehagynak. Tehát az előző név Európában: csípős-édes kukoricaleves.
Bár, vendéglátóink azt mondják, még nem is ettünk csípős kaját Indiában.

Hazafelé megálltunk Velencében.
Az itteni Velence egy bevásárlóközpont a 16 milliós Új-Delhi egyik elővárosában.
Ha Kecskeméten a Malomban van malomkő, akkor szerintetek lehet-e a Velence nevű bevásárlóközpontban gondolázni?
Itt kaptak egy órányi szabadidőt a gyerekek, s ezalatt a magyar lányaink indiai szépségekké váltak egy ruhapróba erejéig. A bevásárlóközpont felső szintje az éttermeké, mint a Malomban. Bhaturá-t ettünk csicseriborsós szósszal. A bhatura a puri nagy tesója, egy sokkal nagyobb lángos ízű lufi.

Amikor ezeket a sorokat írom, este negyed 10 van. Úton vagyunk Csiperó indiai fészke felé: 3 felfestett és 4-5 használt sáv, kürtölés, füst(?), köd(?), füstköd, autók, motorok, fények... Tegnap beszélgettünk Saritával és az iskola igazgatójával az oktatási rendszerükről... Megy ez az ország valamerre!

21.50-kor megérkeztünk a szálláshelyünkre.

4. nap

Nem azért született meg nehezen ez az összefoglaló, mert nem volt WiFi és ma nem voltunk a Taj Mahalhoz hasonló helyen.

Ahogy egyre többet látunk Indiából, mind több és több a megválaszolatlan (megválaszolhatatlan?) kérdés. Nem tudom, van-e olyan európai ember, aki igazat mond, amikor azt állítja, hogy érti Indiát.

Tisztában vagyunk vele, hogy csak karcoljuk még ennek az országnak a felszínét, de sokkal gyorsabban növekszik az ismeretlenek, mint a rendelkezésünkre álló egyenletek száma.

INCREDIBLE INDIA – hirdeti magát idegenforgalmi desztinációként az ország.
Marketing-telitalálat.

Általában azért szoktunk választani egy idegenforgalmi célpontot, mert valamiért érdekes a MÚLTJA és/vagy a JELENE. Gondoljatok Rómára, Pamplonára, Bécsre, Prágára, a Kanári-szigetekre, vagy bármely helyre, ahol utoljára voltatok! Minket Indiába Csiperó hozott el.
És ez miben más? Abban, hogy a vendéglátónk egy iskola. Így nem csak India múltját és jelenét, hanem valamennyire a JÖVŐJÉT is láthatjuk. Ez egyrészt nagyszerű, másrészt nagyon nehéz: túl nagy az ív, túl nagy a távolság.

Nos, ezért született meg nehezen ez a mai (éjjel fél 2 van, szóval tegnapi) beszámoló!

Nem tudunk megértett összefüggésekkel, leülepedett érzésekkel szolgálni. Abban sem lehetünk biztosak, hogy amiket látunk, azok tények. Apró, színes márványmorzsákat gyűjtünk. (Megjegyzés geológus olvasóinknak: Elképesztő mennyiségű gyönyörű kő van ebben az országban.) S ahogy Arthur Koestler írja a tanulás folyamatáról a Teremtés című könyvében, ezekből a márványmorzsákból próbálunk összerakni egy mozaikképet, de mindannyian más-más mozaikképet rakunk ki, akár ugyanazokból a márványdarabokból kiindulva is. A beszélgetéseink során összerázzuk a mozaikképeinket és közösen újrakezdjük a darabok illesztgetését.

5. nap

Ha hiszitek, ha nem, ez is különleges nap volt.
Énekléssel kezdtük.

Jövő szerdán az iskola diákjai és tanárai elé kell majd kiállnunk valami bemutatkozó műsorral. Egyre jobban izgulunk, s megpróbáljuk a próbát minden napunkba beilleszteni.

11 órakor indultunk a mai programunk helyszínére, a Kingdom of Dreams-be. Akash, az iskola nagyon jó fej káplánja és Atula, a tanórán kívüli tevékenységek igazgatóhelyettese volt a két kísérőnk. Azért ezt a titulust leírom ismét lassan... tagolva... ízlelgetve...
T A N Ó R Á N
K Í V Ü L I
T E V É K E N Y S É G E K
I G A Z G A T Ó H E L Y E T T E S E

Valamiért az EGYENSÚLY szó jutott erről eszembe.

Sokat beszélgettünk mindkettőjükkel a nap folyamán. A tegnapi poszt bevezető részében leírtak valóban helytállónak tűnnek: India teljes egészében megismerhetetlen és megérthetetlen ország – szerintük is.

A Kingdom of Dreams egy hatalmas modern színház és egy a szomszédságában lévő különleges, fedett, festett égboltos, már megint Velencét imitáló, számunkra mégis indiai díszítésűnek ható bevásárló utca együttese. Ebédidő lévén ez utóbbival kezdtük. Minden indiai tartománynak van itt üzlete vagy étterme, melyekben a tartományra jellemző specialitásokat árulják. A kb. órányi szabadidő után az elképesztően hangulatos Punjabi Dhaba étteremben ebédeltünk.

A nap fő attrakciója du. 2-kor kezdődött. Megnézhettük India első musicaljét. A címe:
ZANGOORA – The Gipsy Prince.
A 2010-ben készült bollywoodi musical 2500 előadáson van túl. Közben fényképezni és videózni nem lehetett, de ajánljuk, hogy nézzetek meg egy youtube-videót róla. A hagyományos színpadi eszközök és a modern technológia ötvözése révén egy hihetetlenül látványos megashow részesei lehettünk. El tudjátok képzelni azt az előadást, ami úgy fejeződik be, hogy a cigány táncosnak beöltözött szereplők lejönnek a nézők közé és elkezdenek indiai cigány táncot járni a nézőkkel, például egy jó nevű kecskeméti („from Hungary?”) gimnázium három tanárával? Ja, és Indiában nem nagyon szokás tapsolni a színházban a darab végén sem.

6. nap (2019. 10. 27.):

HAPPY DIWALI!

Ez egy nagyon felszabadult, vidám nap volt.

Vasárnap van, s mégis az órarendünkbe a következő tantárgyak voltak mára beírva:
1. óra
ÉNEK-ZENE
2-3. óra
TÁRSADALOMISMERET
HIT- ÉS ERKÖLCSTAN
4-5-6. óra
MATEMATIKA
ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA
KERESKEDELMI ALAPISMERETEK

Kényelmes ébredés, reggeli, próba (1. óra: ÉNEK-ZENE) és játék után indult csak a program hivatalos része.

Mai vezetőnk az iskola egy másik igazgatóhelyettese, Lanutemsu Yaden volt. Nagyon kedves, kellemes ember: mindig őszintén figyel rád és árad belőle a türelmes segítőkészség.
Lanu bemutatta nekünk két Srí Lanka-i barátját. Az egyikőjük nemrég jött vissza Magyarországról – tudjátok, abból a távol-nyugati pici országból –, ahol egy nemzetközi kórusversenyen volt zsűritag.

Először egy anglikán templomba mentünk, ahol Lanu sokat beszélt nekünk India társadalmáról, vallásairól, a vallások egymás közötti kapcsolatáról. A hindu istenek száma 33 ezer és 13 millió közöttire tehető a különböző helyi források szerint. (2-3. óra: TÁRSADALOMISMERET, valamint HIT- ÉS ERKÖLCSTAN).

A Dilli Hatt egy nagy, színes, keleti piac, azaz bazár. A bányaisok gyakorlati foglalkozás keretében (4-5-6. óra: MATEMATIKA, ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA és KERESKEDELMI ALAPISMERETEK) sajátították el a gazdasági túlélés alapvető fortélyait. A tételmondatot Lanu mondta el a foglalkozás elején: „Alkudozni kötelező!”

Először azt gondoltuk, hogy a rendelkezésünkre álló 2 és fél órában végig együtt fogunk maradni. Azonban 10 perc után kiderült, hogy ez lehetetlen, így 2-3 fős csoportokra váltunk szét és belevetettük magunkat „A ZÉLETBE”, ahogy egy az életévei száma alapján öreg – egyébként nagyon is fiatal – barátom szokta mondani.

Nos, a bányaisok olyan jól teljesítették ezt a feladatot is, hogy elkezdtek könyvet írni a mai tapasztalataik alapján.

7. nap (2019. 10. 28.)

Vendégségben voltunk.
Pethő Gyula, Magyarország indiai nagykövete és a nagykövetség néhány munkatársa voltak vendéglátóink.
Nagykövet Úr egy rövid bemutatkozás után megkérdezte a gyerekeket:
– Hányadik napja vagytok Indiában?
– Hatodik – hangzott a válasz.
– Akkor talán ez már jól fog esni – mondta, miközben az asztalokra mutatott, melyeken fehér kenyérből, hazai kolbászból és szalámiból készült szendvics, pogácsa és fahéjas-almás lepény várt ránk.

Talált, süllyedt...
Profi diplomácia, tényleg nagyon jól esett.

A nagykövetség és az egyes munkatársak feladatainak részletes bemutatását követően kötetlenebbé vált a beszélgetés. Szóba került az, hogyan lesz valakiből diplomata, s milyen az irigyelt diplomataélet. Sokat beszélgettünk az indiai oktatási rendszerről, a gazdaságról, az indiai vállalkozásokról és – már megint – a társadalomról. Nagyszerű volt látni, amint szép kamaszaink körbeállták a diplomatákat és beszélgetés alakult ki közöttük. Mindegyik diákunk azt mondta a látogatás után, hogy nagyon jól érezte magát... és nem csak a hazai ízek miatt. :-)

„Iskola” ám ez is! A tanulás nonformális terei, így nevezi a szakirodalom.

Mi, tanárok, ott is hangsúlyoztuk és itt is hangsúlyozzuk, mennyire hálásak vagyunk a nagykövet úrnak és munkatársainak, hogy ránk szánták a délelőttjüket és odaadással álltak bele ebbe a (nekünk) fontos diplomáciai kapcsolatba. Köszönjük!

Persze joggal kérdezhetitek, hogy a nagykövetség kerítésén belül minden magyar? Vagy oda is beszűrődik valami, ami egy kicsit India? Ezt ítéljétek meg Ti magatok a következő történetből.

Egy időben zavarta a nagykövetség alkalmazottainak életét, hogy 15-20 fős majomhordák a kerítésen átmászva bejártak a kertbe, s akár támadással veszélyeztették az alkalmazottak ott élő gyermekeit is.
Mi erre a megoldás Indiában?
Fizetni kell egy embernek (VÁLLALKOZÓ), akinek van egy olyan – egyébként elég vad – majma, amelyiktől a többi, hordában járó majom fél. Emberünk hetente néhányszor pórázon végigvezeti hisztis majmát a nagykövetség kertjében, ez pedig az evolúció során kialakult módon saját territóriumaként megjelöli a kert határait. Így a korábbi betolakodók nem merik megközelíteni a biológiai védelem alá vett kertet. A majomnak külön sora van a nagykövetség büdzséjében.
Hát, mi ez, ha nem India?

A követségi vizit után a tegnapi gyakorlati foglalkozást folytattuk a Janpath piacon. Ahogy fogy a pénzünk, úgy egyre nagyobb kihívás az alkudozás, hiszen egyre többet kell lefaragni az árból. A mai versenynapot az a csoporttársunk nyerte, aki 100 rúpiáért vette meg a 950 rúpiáról induló terméket. (Pedig higgyétek el, semmi szükségem nem volt erre a pipára!)

A Janpath-tól szerencsére megint gyalog mentünk el az ebéd helyszínére. Tudjátok, annak a duplaaranykapus hálózatnak az egyik "éttermébe"! Megkóstoltuk a McMaharadzsa menüt. Pont olyan, mint a többi, aminek a neve úgy kezdődik, hogy „Mc” és ételként árulják.

Délután játék és próba.

A vacsoránál nagy sürgés-forgás-készülődés után a kollégista lányok kivettek a hűtőből egy hatalmas tortát, majd kihívták mögé az egyik társukat és közülünk Virág Petit, akinek 2 nappal ezelőtt volt a 14. születésnapja. Körbeálltuk őket, mindenki kinyújtotta feléjük a kezét, megáldották őket, majd mindkettőjüknek énekeltek...
A torta pedig finom volt.

Peti születésnapjához tartozik még az a mondat, amit a 14 és fél éves Ferenczi Levi mondott a napokban az ünnepeltnek: „Bezzeg az én időmben! Amikor én voltam 14 éves, iskolába jártunk, nem Indiába.”

Este a vacsora után tartottunk egy nyugodt beszélgetőkört. Próbáltuk átrázni, majd ülepíteni a tapasztalatainkat, hiszen ma reggel elkezdődött az itt tartózkodásunk második fele...

8. nap (2019. 10. 29.)

Vannak napok Delhiben, amikor lehet látni a levegőt, és útjában van annak, amit éppen nézni/fényképezni szeretnél. Ez ilyen volt.
Reggel, amikor kiléptünk a házból, nem tudtuk megmondani, hogy ez csak pára, füst, por, köd, felhő vagy füstköd, esetleg mind együtt. A levegőszennyezés hindu istenségének különböző reinkarnációi lehettek ezek egyszerre.

Ma Delhi néhány látnivalóját fűztük fel egy buszos kirándulásra.

KUTUB MINÁR
A világ legnagyobb minaretje, 72,5 méter magas. Korábbi szomorú tragédiák miatt a tetejére vezető csigalépcső le van zárva, így csak kívülről lehet megnézni. Alapvetően vörös homokkőből épült mindenféle kötőanyag nélkül.
A minaret környékén több mecset és szentély romjai találhatók. Mindegyik felületét gyönyörűen faragott kövek díszítik nagyszerű kapaszkodót nyújtva az ezekre leszálló papagájoknak.
Néhány helyen a hinduk elefántfejű istene, Ganésa látható... fej nélkül...

Ismered azt a viccet, hogy két vallás találkozik?
Nem?! Persze, mert ez nem szokott vicces lenni.
A történelmünk során már hányszor fejeződött ez be emberöléssel és kultúrarombolással?
Hányszor gondoltuk már azt, hogy az igazságról alkotott vélekedésünk maga az igazság?
Gyalázat.

Egyébként itt a Kutub Minárnál van a híres delhi vasoszlop, mely az elmúlt kb. 1600 évben nem rozsdásodott meg. A majdnem 7 méter magas és több mint 6 tonnás oszlop szokatlan korrózióállósága valószínűleg viszonylag magas foszfáttartalmának köszönhető. (Ha ez rajtam kívül érdekel egyáltalán valakit.)

LÓTUSZ TEMPLOM
Ha „vannak vidékek”, ahol „káromkodásból katedrális” épülhet, akkor lehet, hogy a fent említett gyalázat építtette meg ezt a bahá’í imaházat. A Lótusz templom a vallások egységének jelképe. Imádkozni, meditálni bármilyen vallású ember bemehet a 27 márványsziromból álló épületbe, de prédikációt soha, senki nem tarthat benne.

Jó. Akkor most, kérlek, állj meg itt az olvasással és gondolkozz egy-két percet!
(...)
Köszönöm.
Majd egyszer egy kávé mellett megbeszéljük, mire jutottál.

A Lótusz templom meglátogatása volt a ’beginner’ verziója a mezítlábas templomjárásainknak.
A templomhoz vezető gyalogjárda egy adott pontján le kellett venni a cipőinket, majd betettük ezeket két nagy (Tesco-s) táskába, s leadtuk őket a ruhatár helyett a cipőtárba. Visszafelé a biléta ellenében megkaptuk a cipőinket.

KRISNA TEMPLOM
Mezítlábas templomjárás ’expert’ verzió:
Amint odaértünk a templomhoz, az utazásszervezőnk szólt, hogy most bent nem garantálható a cipőink biztonsága, ezért már a buszban le kellene venni azokat, s a parkolón át mezítláb közelítsük meg a templomot. Hát, jó! – nyeltünk egy nagyot, s elnyomtuk az „Indiában vagy!” riasztószignált, amit az agyunk küldött kétségbeesve.
Egyébként messze kihallatszott, hogy bent elég intenzíven működik a hittűzhányó. (Remélem, senkit nem bántok meg ezzel a kifejezésemmel!) Nagyon sokan énekelték nagyon nagy átéléssel a „Hare Krisná”-t és egy jelentős csoport révületben táncolt.
Színek, illatok, hangok fékeveszett keleti barokk kavargása.

A VILÁG 7 CSODÁJA
Újdelhi egyik városrészében megépítették a gízai nagy piramist, a pisai ferde tornyot, a riói Megváltó Krisztus szobrát, az Eiffel-tornyot, a Taj Mahalt és a Colosseumot...
Hupsz! Majdnem elfelejtettem leírni, hogy mindezt hulladékból, mert ez a Waste to Wonder Parkban van.
Szerencsére nem mindenféle szelektíven és nem szelektíven gyűjtött hulladékból építették ezeket a "csodák"-at. (Az ilyen, „építsünk szemétből használati tárgyat” iskolai projektektől szoktam agylobot kapni.) Itt csak fémhulladékokat használtak fel.

9. nap (2019.10.30.)

Tegnap elfelejtkeztem arról, hogy van tovább, egy oldat lehet túltelített is...
De ez már metastabil érzelmi állapota az élő anyagnak, így ma este ismét egy nagy beszélgetőkört kellett tartanunk, hogy feldolgozhassuk a látottakat.

Eddig Delhiben voltunk, ma eljutottunk Indiába is.

Korai reggeli után lementünk az iskola udvarára, itt kellett előadnunk a bemutatkozó műsorunkat. Persze sok újat nem találtunk ki, de amit elterveztünk, azt becsülettel megcsináltuk: gyermekdalok, vers angolul és magyarul, magyar találmányok bemutatása, népdalcsokor és Fejes Ági tánca.
Beszéltél már 30, 50 vagy 100 ember előtt nyilvánosan? Ha igen, emlékszel a gombócra a torkodban?
A bányais gyerekeinknek kb. 700 indiai diáktársuk és tanáraik elé kellett kiállni közösen énekelni vagy egyenként beszélni.... kihangosítva... angolul...
Ügyesen helytálltak. Legyetek rájuk büszkék Ti is!

A fellépés után átvittek bennünket a Mount Carmel egy másik iskolájába, a Dwarkába. Itt 4-5 fős csoportokban jártuk be az épületet egy-egy vezetővel, majd az iskola dísztermének színpadán indiai táncot tanítottak nekünk.

Említettük már, hogy a Mount Carmelnek 8 iskolája van Delhiben, s alapvetően ez egy tandíjas elitiskola. Viszont a harmadik meglátogatott tagiskola – Shiksha – komoly szegénymissziót is folytat. Délelőtt a tandíjat fizető diákokat oktatják, délutánra pedig behozzák iskolabuszokkal a környező nyomornegyedekből a gyerkőcöket, s őket tanítják. Büszkén mesélték, hogy egy ilyen diákjuk most Budapesten tanul mérnöknek. Amikor odaértünk, ennek a délutáni iskolának egy angolórájára csöppentünk bele.

És ezután vittek ki minket abba a negyedbe, ahonnét ezek a gyerekek indulnak iskolába.
Itt most tényleg elfogytak a szavak... nem lehet leírni...
Igen, volt, aki nem tudta megállni sírás nélkül.
Megosztunk róla néhány képet.
Elindulásunk előtt gondolkoztunk azon, hogy vajon mit fognak nekünk megmutatni Indiából. Álmainkban sem reméltük, hogy ezt is. Örök hála érte vendéglátóinknak.

Az árnyék után ismét fény.
Délután az indiai családjaik vitték haza magyar gyermekeiket, a tanárok pedig az indiai tanárnő, Sarita családját látogatták meg.

-------

Eddig csak a tanárokkal beszélgetve volt visszatérő mondat, hogy Indiában az oktatás a prioritás.
Ma megkérdeztem erről egy szülőt - Shankar édesapját -, aki nem az oktatásban dolgozik. Megerősítette az állítást. Amikor rákérdeztem a természettudományos tárgyak oktatásának helyzetére a következőt mondta: „Ha bárhol eldobok egy követ, biztos, hogy természettudományos tantárgyat tanító tanárt találok fejbe.”
Hasonlítsuk ezt össze a hazai helyzettel, ahol a fent említett populáció kihalófélben van, s gondolkozzunk el – elég csak középtávon – ennek társadalmi, gazdasági következményein!

10. nap (2019.10.31.)

<>

Így kezdődne a beszámolónk ezen a napon, ha egy német diákcsoport magyarországi útinaplóját olvasnátok.
„Bugac” van Indiában is. 
Lehet, hogy „Bugac” minden országban van?

Szóval reggeli után elvittek minket az iskolától kb. 2 órás buszútra lévő Lohagarh Farmra.
Összetevők: Bugac, Kerekerdő Kalandpark, vidámpark, falunap. Mindez indiai fűszerezéssel. (FIGYELMEZETÉS! Az összetevők vagy azok keresztreakciói egyes érzékeny személyeknél allergiás tüneteket válthatnak ki.)

Láttunk kötéltáncos mutatványost, bábelőadást marionett-bábokkal és keleti bűvészt.
Végigmentünk egy elvarázsolt (kastélyban) konténerben.
Ügyeskedtünk egy kis kalandpályán.
Ültünk teve vagy zebu által vontatott kordén és traktorhúzta pótkocsin.
Tevegeltünk.
Tollasoztunk és fociztunk.
A lányok hennáztattak a kezükre szebbnél szebb motívumokat.
Találkoztunk Gandhival, Messivel és Michael Jacksonnal a viaszbábu múzeumban.

A bányais küldöttség tagjai: 

Tanárok: Máthé Ildikó (igazgatóhelyettes), Korsósné Jávorka Zsuzsanna (igazgatóhelyettes) és Labancz István 

Diákok: Ádány Balázs, Ecsédi Dániel, Fejes Ágnes, Ferenczi Levente, Józsa Tamara, Kollár Gabriella, Labancz Barnabás, Lékó Levente, Nyíri Kata Luca, Szabó Bence, Trombitás Lili, Virág Péter

Forrás: Bányaisok Csiperóval Indiában Facebook oldal