dr. Pongrácz József elhunyt Kecskemét Bagoly Egészségház

A jó szó is a gyógyítás része - Az utolsó interjú dr. Pongrácz Józseffel

Az interjú 2016. július 4-én készült, dr. Pongrácz József 2017. január 3-án hunyt el

A mi ízlésünk roppant egyszerű: mindenből beérjük a legjobbal – idézi dr. Pongrácz József Oscar Wilde-ot, amikor arról kérdezzük, milyennek álmodták meg a Bagoly Egészségházat a ’90-es évek elején. Hogyan kapcsolódott be a család a munkába? S milyen irányba fejlődhet tovább a központ? – erről is beszélgettünk Pongrácz doktorral, akinek végre nekiszegeztük a nagy kérdést, Mi volt előbb: az egészségház vagy a baglyok?

Az egészségház! – tesz pontot a két évtizedes vita végére dr. Pongrácz József házi gyermekorvos, az egészségközpont tulajdonosa. - Azért vagyunk itt, mert a ’90-es évek elején az önkormányzat kiírt egy pályázatot az egészségügyileg kevésbé ellátott körzetek fejlesztésére. A pályázatnak köszönhetően épülhetett meg a főépület, és nyithattuk meg az egészségházat 1994. február 1-jén két felnőtt háziorvosi, két házi gyermekorvosi, egy fogászati, valamint magánrendelésként működő szakrendelésekkel – akkor még az épület földszinti részén.

Mikor repültek az első baglyok?

Amikor az emeletet is „lakhatóvá” tettük, megmutattam Horváth Marinak (Horváth Mária animációs filmrendező – A Szerk.) az új épületrészt. A folyosó végén volt egy nagy gerenda. „Pongikám, ez nagyon csúnya. Ide hiányzik még valami!” – mondta Mari, én pedig biztattam, hogy találja ki, mit tegyünk oda. Így készült el a két nagy papírmasé bagoly, amelyek ma is láthatók az épületben. Ezzel szinte egy időben a feleségem (Dr. Greminger Márta gyermekorvos – A Szerk.) hozott Brüsszelből egy csipke baglyot. Velük kezdődött. A többi berepült magától.

A Bagoly volt Kecskeméten az első magánkézben lévő egészségház. Mi volt a víziójuk? Milyen egészségközpontot álmodtak meg?

Pályakezdő korom óta biztos voltam benne, hogy az orvosoknak csapatban kell dolgozniuk. Minél többen tudunk együttműködni, annál jobb ellátást nyújthatunk. Ezt hívják definitív, vagyis befejezett ellátásnak: a gyógykezelés a beteg gyógyulásával zárul, és nem a szakrendelésre való továbbküldéssel. Alapító társaimmal, dr. Benedek Magdolna fogszakorvossal és dr. Faragó Katalin háziorvossal, azt a célt tűztük ki, hogy a Bagolyban a kórházi ápoláson kívül lehetőleg minden egy helyen hozzáférhető legyen. Oscar Wilde-ot idézve: A mi ízlésünk roppant egyszerű volt: mindenből beértük a legjobbal. De a víziónak legalább ilyen fontos része volt, hogy nálunk a szaktudás mellett a jó szó is legyen a gyógyítás része. Ne csak a betegséget gyógyítsuk, hanem a beteggel foglalkozzunk.

Mikor vált világossá, hogy ezt a hivatalos kórházi struktúrán kívül fogja tenni?

Sok ilyen élményem volt. Például egy cisztás fibrózisos kislány… sosem felejtem el. Medikusok voltunk, és a főorvos meg akarta mutatni a különleges esetet. Betódultunk egy nyolcágyas kórteremben, ahol az utolsó ágyon feküdt a kislány. Ránk nézett, majd befordult a fal felé, de a karját hátranyújtotta, és egyenesen odadugta az orrunk elé. Pontosan tudta, hogy nem ő érdekel bennünket, hanem a betegsége. Aminek a tünete ott volt a kezén… A másik ilyen meghatározó emlék a húgom kislányának esete. Tüdőgyulladással került be az osztályra, súlyos állapotban. A főorvos be akarta csövezni a mellkasát. Kértem, hogy ne tegye. Várjunk egy kicsit. De másnapra még rosszabbul lett. Nem értettem, hiszen jó gyógyszereket kapott. Aztán rájöttem, hogy a fények és a zajok miatt a gyerek nem tudott pihenni. Tehát amennyit javítottunk az állapotán a megfelelő gyógyszerekkel, annyit - vagy még többet - rontottunk a körülményekkel. Attól kezdve, ha csak tehettem, kivittem magammal az orvosi szobába, május elsején meg hazaloptam a leninvárosi albérletembe. Látványos javulás következett be: öt nappal később hazaengedhettük a húgomhoz.

Meg sem próbálkozott azzal, hogy belülről reformálja meg a rendszert?

Volt néhány akcióm… Egyszer például kitaláltam, hogy a főiskolások eljárhatnának mesélni, énekelni azokhoz a gyerekeinkhez, akik hónapokat töltenek a kórházban, távol a szüleiktől. Elmentem a főiskolára, ahol azt mondták, hogy talán a KISZ-en keresztül megoldható. Így léptem be a KISZ-be… Végül sikerült: a lányok szívesen jöttek, a gyerekek meg örültek. Az egyetlen gond az volt, hogy az osztályon orr-száj maszkot kellett viselni. Mesélni még csak-csak lehetett benne, de énekelni, pláne fuvolázni? Úgyhogy a lányok a nyakukba kötötték a maszkot, amit aztán meglátott az osztályvezető főorvos, és irgalmatlanul leszidott mindenkit. Engem nem viselt meg különösebben, de a főiskolások nem jöttek többet.

Végül szakítás lett belőle.

Tóth György főorvos nem akart elengedni. Kénytelen voltam felmondani. Ő meg ráírta a felmondásomra: „Nem értek vele egyet!”

Az elmúlt 22 év tapasztalatának birtokában újra belevágna a Bagoly létrehozásába?

Persze! Ez akkoriban sem racionális döntés volt, hanem inkább érzelmi. Egyfajta belső igény. Ezzel együtt végig küzdöttük az elmúlt 22 évet. Volt olyan időszak, amikor kéthavonta változtak a ránk vonatkozó szabályozások. De a lelkem mélyén ez sem zavart. Tudtam, hogy ha megvan a jó szándék, nem lehet nagyon eltévedni. S bennünket végig jó szándék vezetett.

Az eredeti vízióhoz képest ott tart a Bagoly, ahova várta?

Előrébb. Nemzetközi oltási központ lettünk. Gyógyszerkutatásokban veszünk részt. Gyógyszertárunk van. Egészségügyi szűrővizsgálatainkat magánszemélyek és cégek széles köre veszi igénybe, és akkor még nem beszéltem arról az ötszáz betegről, akiket naponta látunk el.

Van, amin szívesen változtatna?

Persze. Nem látványos, viszont lényeges dolgok. Annak idején el kellett döntenünk, hogy milyen típusú egészségházat szeretnénk működtetni. Kevesek számára elérhető luxusrendelőt nem akartunk. Helyette családias hangulatú, sokaknak segítséget nyújtó központ kialakítása lett a cél. De ma már elképzelhetőnek tartom, hogy a családias egészségközpontot megtartva, azzal párhuzamosan exkluzív szolgáltatásokat is nyújtsunk. Módosítanék a szakrendelések arányain is, figyelembe véve, hogyan változtak a betegek igényei az elmúlt 20 évben. És ami nem kevésbé fontos: többet beszélgetnék az orvosokkal. De egyébként ez mind folyamatban van.

Hogyan sikerült fenntartani a „Jó szó is legyen a gyógyítás része”morálját, miközben egyre nagyobb lett a ház?

Kezdetben könnyű volt, hiszen minden orvost személyesen ismertem. Olyan kollégákat hívtam a Bagolyba, akiknek az értékrendje, szakmai elképzelései összeegyeztethetők voltak az általunk elfogadottakkal.

Ezt építette a heti Bagoly levél is, ami utóbb házi blogként működött?

Először csak az idézet volt, amit minden héten kitettem a váróba a hirdetőújságra. Aztán néhányan kérték, hogy küldjem el nekik e-mail-ben. Írtam mellé pár sort, aztán még néhányat, és…….egyre hosszabbak lettek a levelek. Ezzel párhuzamosan lett hosszabb a címzett lista is. De a kérdésre visszatérve, egyre nehezebb volt fenntartani ezt a hozzáállást. Előfordult, hogy ez gondot is okozott.

Az ilyen eseteknek lett következménye?

Voltak, akiktől meg kellett válnom.

Ugyanakkor a Bagoly időnként menedékként szolgált: segítő kezet nyújtott olyan kollégáknak, akiknek meggyűlt a bajuk például a hivatalos hierarchiával.

Mindig szívesen hívtam a Bagolyba rendelni azokat a kollégákat, akiknek az értékrendje, szakmai elképzelései összeegyeztethetők voltak a miénkkel.

Idővel a család is bekapcsolódott a munkába?

Régi tervem és célom volt patrimoniális intézményt szeretnék. Nem volt mindig egyértelmű, hogy sikerül, de soha nem tettem le róla. András jogász lett, Márti képzőművész-tanár, Anna és Péter orvosi egyetemet végeztek. Anna az egyetem után Németországban kezdett dolgozni, azóta is ott él családjával. Péter tavaly végzett az orvosin, és őt is foglalkoztatták a külföldi lehetőségek, de végül úgy döntött, hogy marad. A megyei kórház csecsemő- és gyermekosztályán rezidens. Néha már beszélünk róla, hogy a szakvizsga után átveszi a praxist.

Az orvosok elvándorlása a Bagolyban is érezhető volt. Sokáig szinte nem volt fluktuáció, aztán egyszer csak elkezdtek cserélődni a nevek.

A jólét kényelmes. Egy ideig jól is tud esni. De kimenni és ott is maradni? Ezt soha nem tudtam megérteni. Én soha nem láttam külföldön olyan dolgokat, amik nekem fontosak. Azok mind itthon vannak.

Változhat a helyzet?

Az egészségügy Magyarországon a politika foglya. Alapvető, szerkezeti átalakításra lenne szükség. Kérdés, hogy az egészségügyben kialakult helyzet mikor éri el a politikusok ingerküszöbét.

Mi magunk is azok közé a szülők közé tartozunk, akik rendszeresen zaklatjuk telefonon este, hétvégén, szabadság alatt különböző „vészhelyzetek” miatt. Nem szenvedte meg a család azt a rengeteg munkát, amit a Bagoly és a praxis jelent?

Szerintem nem, mert bár keveset voltam otthon, de amikor hazaértem, akkor számomra csak a gyerekek léteztek. Nagyon hiszek a minőségi időben, és abban nem volt hiány. Az anyáknak sokkal nehezebb, mert rengeteg más dolguk is van otthon. Nekem csak a gyerekek voltak. Kicsi fáradtságot sem éreztem, amikor este hazaértem, és rám vetette magát a négy gyerek. Márti, a feleségem egyszer azt mondta, „Úgy szeretnék én is a gyereked lenni!” Akkor ezt dicséretnek vettem, de lehet, hogy jobb lett volna, ha annak idején nem a világ legjobb apukája akarok lenni, hanem a világ legjobb férje. Abban mindkettő benne lehetett volna…

Ha Péter átvenné a praxist, mi lenne a folytatás? El tudja képzelni, hogy egyik napról a másikra abbahagyja a gyógyítást?

A jó pap is mise közben akar meghalni… (nevet) Persze, hogy nem hagynám abban egyik napról a másikra. Továbbra is rendelnék, csak nem ennyit.

Kapcsolódó cikk:
Elhunyt dr. Pongrácz József

•