Kanada paradicsom Kecskeméti Zsolt interjú Magyarország nyugati

Kanada elbukott?

Vészharang a nyugati paradicsomból

Az 1980-as évek közepén nagy megrökönyödést és részvétet váltott ki, hogy a kétszeresen kecskeméti ifj. Kecskeméti család váratlanul elhagyta Magyarországot, akkori megbélyegző szóval: disszidált, s Kanadában telepedett le. Pedig tősgyökeres nemzeti keresztény párról volt szó. Az apa, Zsolt villogó tehetségű rajztanárként a piarista rend gimnáziumában vállalt állást, az édesanya pedig a Hunyadivárosban éneket tanított. De már a máriavárosi ősök is kitűntek lokálpatrióta elkötelezettségükkel, lelkes hazafiságukkal. Az idősebb Kecskeméti, Mihály neves bognármesterként a népművészet mestere címet is elnyerte már a létező szocializmusban. Most, harminc esztendő múltán egy palack bodzaszörpös ásványvíz mellett idézzük fel a hajdankort és a jelent.

– Hogyan is vette kezdetét ez a kivándorlási kálvária?

– Gyakorlatilag politikai menekültté váltunk. A rendszer elleni kifakadásaim rosszul sültek el. Féltünk tőle, hogy a „peresztrojkás” Gorbacsovot eltávolítják a szélsőbalok. Sorjáztak a rossz előjelek. Feleségemet állásából kirúgták. Én ezt követően felmondtam. Talán ki lehetett volna várni, amíg nagy kegyesen megbocsátanak, s engednek nekünk némi mozgásteret. De erre én akkoriban képtelen voltam.

– Az egyházi háttér tehetetlennek bizonyult?

– A piaristák számára veszélyesnek minősültem, túl sokat ugráltam és pofáztam. Például: a pártbizottságról a Fekete elvtárs vitafórumokat tartott. Párszor az Alföld melletti háromünnepes tavaszi szobor kapcsán. Én akkor nagy elánnal a hatalmukkal visszaélő funkcionáriusokat bélyegeztem meg. Fekete behívatott utána az irodájába, s csalárdul biztosított, hogy nekik pont ilyen őszinte emberekre van szükségük. Másnap már szigorúbban fakadt ki: nem szabad, úgymond, a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is. Megüthetem még a bokámat, de most még elnézik a hirtelenkedésemet. Nekem az fájt akkor a legjobban, hogy még a neves lelkivezetőm is elutasított.

– Odakinn mi változott?

– Kikövezett út fogadott minket. Sima ügyintézés. Jómagam műbútorasztalosként dolgoztam négy évig. Az idő tájt olvastam, hogy Kanadában aggasztó a tanárhiány. Jelentkeztem. El kellett végeznem tucatnyi egyetemi kurzust, plusz egy négy hónapos tanítói továbbképzést. Hamarosan munkát kaptam. Igaz, jött a feketeleves. Egy végzős, mentálisan bukott gyerkőcöt bíztak rám, akivel se a tanárnője, se a komplett iskola nem bírt. Becsapott ajtók, csörömpölő ablaküvegek jelezték tanulmányi eredményeit. Szóval két évnyi idegtépő kínlódás. Nota bene, kinn a 35-ös tanári karból öt a férfi, a többi nő. Az öt férfiből egy meleg, a többi négyet már megmiskárolták.

– Mit tapasztalsz most Kanadában keresztényként, katolikusként?

– Én ténylegesen a katolikus iskolarendszerbe tartozom. Ámde az egész csak formalitás. Nincs jó hatással a gyerekekre. Nevetséges az egész. Van egy hittantanterv, de senki nem tanítja, nem kéri számon. Szóval, formalitás, amit senki se vesz komolyan. Elvileg, havonta kiszabott egy mise, de a paphiány miatt csúszkál ide-oda. Torontó külvárosából fel tudom mérni, mi zajlik a belvárosban. Az egész procedúra egy nagy nulla!

– Most romlott el így a helyzet?

– Régebben legalább befutott egy-egy lengyel vagy kiugrott pap, aki lelkesen-képzetten tanított. Mostanra maradt szűk félóra a lelkiségre. Azalatt Fülöp-szigeteki, szépkorú nővérek rózsafüzért olvasnak. A pornográfián edzett, dörzsölt kamaszoknak. Így demonstráljuk, hogy mégiscsak katolikusok lennénk.

– Milyen az oktatási rendszer?

– Beleverünk a gyerekbe egy csomó tudnivalót. Fölvetjük a témát, s a tényekkel el van intézve. Holott a kreatív gondolkodásra, problémamegoldásra kellene felkészítenünk, felkészülnünk. Szét van minden puhítva. Feminizálódott a tanrendszer, elfuserált gyerekekkel. Eltűntek a jó kiállású, sportos ifjak. Csupa hosszú hajú, kikent-kifent nyámnyila. A női dominancia jegyében a tanárnők a vehemensebb lánytanítványaikat bízzák meg azzal, hogy tartsák sakkban a pár srácot. Ha egy gyerek elesik, lehorzsolta a térdét, már jégkocka és ragtapasz után óbégat. Hol van már az, amikor meg szabadott egy „semmi baj”-jal nyugtatnom?! Múltkoriban egy fél-néger (bocsánat: fekete) suhanc terrorizálta kövérkés, gyámoltalan osztálytársnőjét. Két napba telt, amíg összegyűjtöttük a bűnlajstromát. Újabb két nap múlva az eljárás nevetséges kétnapos felfüggesztésbe torkollt. Röpködnek a hisztériás hektikák: allergiás, veszélyes tornaszerek tűnnek el. Világvége, ha egyedülálló napfogyatkozást kinn bekormozott szemüveggel nézünk. (Velem történt meg: visszaparancsolták osztályomat a bepapírozott ablakú tornaterembe.) Minden potenciális kártól hülyére védjük a gyereket. Benyomul a matriarchális uralom, zörömbölnek a helikopter-anyukák.

– Működnek-e kedvükre az LMBTQ-mozgalmak?

– Hohó, nem meleg-napok, hanem meleg-hónap dúl a katolikus iskolákban is. Csak úgy feslik a molinókon a Noé-szivárvány! Úgy elharapóztak az agresszív aktivisták, hogy kutya se mer ellenük vakkanni. Fröcsög a tanórákon az úgynevezett érzékenyítés. Csupa behízelgő megtévesztés. Hangzatos igék: egyenlőség, megértés, befogadás … A valóság: merő értékbomlasztás!

– A közéletbe is lehat ez a társadalmi ragály?

– Hogyne. A városháza mellett lakunk, s naponta látjuk, ahogy a leszbikus papnő büszkén fotózkodik a polgármesteri stábbal. Ha szót emelsz, a beidomított baloldali sajtó kipécézi és halálra hajszolja a normálisan gondolkodót.

– Sajtószabadság?

– Az nincs. Az állítólagos „objektív, neutrális” tévé abszolút nem a mandátumát teljesíti. Mindössze hitvány kis balliberális szócső! Itt is uralomra jutott az úgynevezett WOKE, ami annyit jelent, hogy a nem polkorrekt híreket, véleményeket elhallgatni-elhallgattatni, leszólni. Szobrokat dönteni, utcákat átcímkézni. Sőt, horribile dictu, lábra kapott a könyvégetés náci hagyománya. Múltkor én magam is be lettem hívva egy ilyenre. Selejtezésnek álcázzák, mármint, hogy helyet csináljanak az újabb szállítmányoknak az iskolai könyvtárban. Valójában tiltólistán vannak az antiiszlám, vallásos, szentek életét taglaló művek. Kódolva dolgoznak. Minap mintegy kéttonnányi könyvet égettek el.

– A kereszt megmaradt még az osztálytermekben?

– Az ugyan még meg, minden iskolában ott dermed. Igaz, hogy sok helyen kibiggyesztik mellé a „fekete öklöt”. Ez egy közismert rasszista fekete jelkép, terrorra buzdít. Ellenszere lenne a kötelező „osztálybiblia” – ám az ott porosodik…

– Tolerancia?

– Egy idős tanárkollégát kirúgtak, mert a feminizmust bírálta. Az ügyet közhírré fújta az agresszív tanári belső újság. Ha egy nő kinyilvánítja, hogy ő nem anya meg feleség, hanem kizárólag „menstruálós partner”, – akkor mindenkinek kötelező így titulálni. Ha nem, akkor megy a cirkuszolás, jogi eljárás. Nekem is nekem támadtak már ilyesmi miatt, de elengedtem a fülem mellett. Elvégre nyugdíj előtt állok, meghunyászkodtam.

– És a híres nemváltás?

– Akad az is. Hetedikes kislány fiú akart lenni. Az elválófélben lévő apa ezt nem engedte. Ám az egyik gender-tanár akciója nyomán a kislány megkezdhette a hormonkezelést. Egyesek kínjukban nem tudják már, hogy mit csináljanak.

– Nincs ellentábor, ellenpólus?

– Dehogynem. De a fősodorban a tévében nem létezik más, csak a WOKE, a progresszionista migráns- és melegpártiság.

– Saját hagyományok?

– Vannak. Nálunk például a baptista közösség. Csakhogy abba is bele kell születni. Sajnos, a katolikus egyház is progresszionistává silányult.

– Hogy bírod ezt a lelki tortúrát?

– Elvonulok a természetbe – vagy olyan csatornát keresek, ahol még elememben érezhetem magamat.

– Segítenek-e a magyar gyökereid?

– Állandóan hazajárok. Legalább évente egyszer… Nem akarok LEMMING-emberré fajulni (izgalmában felborítja a flakont). Ezek a lemmingek Skandináviában élnek, s időről időre elszaporodnak. Akkor nekivágnak a tengerpartnak, hullámzanak mint a futószőnyeg. Teljes erővel belezúdulnak a tengerbe, s ott fulladnak meg tömegével…Nos, én nem leszek ilyen eszeveszett hadonász, nem adom fel magamat. Azért disszidáltam, mert attól tartottam, hogy a kommunizmusban át fognak alakítani. Ez elől sikerült elszöknöm. Most itt roskadozok ebben a szörnyűséges WOKE-Kanadában. Ugyanúgy el kell menekülnöm. Ha ennek az az ára, hogy nem kapok extra pénzt a nyugdíjam mellé, oké! Kering édesapámról egy híres anekdota. Valaki azzal mentegetőzött a balliberális csődkormányzás idején, hogy „én el se mentem szavazni”. Apám erre ráförmedt: akkor fogja be a pofáját! Nos, én is ehhez tartom magam, apukámra emlékezve!

•