Hölvényi György: A vallásszabadság joga emberi jog
2022.01.26. 20:23
A vallásszabadság joga emberi jog, ennek tiszteletben tartása ugyanolyan fontos, mint más jogok védelme - hangsúlyozta Hölvényi György, az Európai Parlament (EP) KDNP-s képviselője az MTI-nek adott szerdai nyilatkozatában.
A képviselő szerdán, az EP vallásszabadsággal foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának videokonferenciáján bemutatott, az Open Doors (Nyitott Ajtók) nevű nemzetközi keresztény emberi jogi szervezet éves jelentéséről adott nyilatkozatot. Elmondta: jelenleg meghaladja a 340 milliót azoknak a keresztényeknek a száma, akik üldözés és hátrányos megkülönböztetés áldozatai. Felhívta a figyelmet, hogy tavaly több mint 5800 keresztényt öltek meg a hitük miatt, több ezreket bebörtönöztek, számos liturgikus helyet a világ különböző pontjain bezártak vagy leromboltak.
A képviselő kifejtette: a keresztényüldözés egyik oka, hogy az adott állam, vagy kormány "gyenge", tehát nem garantálja a keresztények biztonságát. A keresztény közösségek védtelensége az üldözők büntetlenségét generálja, és ez további üldöztetéshez vezet. Mint kiemelte, az is fontos, Európát is érintő tényező, hogy egyes nemzetközi politikai szereplők "közömbösek", nem fordítanak kellő figyelmet a diplomáciai kapcsolatok ápolásakor az olyan alapvető jogok megsértésére, mint például a keresztények vallásszabadságára.
Hölvényi kiemelte: az üldözött keresztények úgy gondolnak a "Nyugatra", mint aki megvédi őket, de ez nem történik meg. "Az Európai Bizottság például, 2019-es megalakulása óta, képtelen kinevezni vallásszabadságért felelős megbízottat, holott ez a pozíció korábban be volt töltve. Ez negatív üzenetet hordoz" - tette hozzá Hölvényi György.
A kereszténydemokrata politikus felhívta a figyelmet, hogy az egyházak esetében nem szabad megfeledkezni arról, mekkora szerepük van a béketeremtésben és a konfliktusrendezésben, mint ahogyan vezető szerepet játszanak a humanitárius munkában és a szociális feladatok elvégzésében is. Ezért egy adott országnak, a többség vallási meggyőződésétől függetlenül, komoly kárára válik a keresztény egyházak és emberek üldözése - tette hozzá.
Hölvényi György arra is rámutatott, hogy az Európai Unióban "nem a súlyának megfelelően" kezelik a keresztényüldözést, mert az Unió a félreértelmezett szekularizálódás miatt egyfajta világnézeti semlegességet próbál erőltetni, így ezt az emberi jogi problémát is vallási kérdésnek tekinti. "Az európai baloldal egy része egyre radikálisabb módon akarja a kontinens keresztény gyökereit elfelejteni"- fűzte hozzá.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A videokonferencián bemutatott jelentés szerint 2021 volt az utóbbi három évtized legnehezebb éve a keresztények számára. Az elmúlt évben, a hivatalos adatok szerint, 5898 keresztényt öltek meg a hitük miatt, 6175 hívőt tartóztattak le, ítéltek el vagy börtönöztek be megfelelő jogi eljárás nélkül. A dokumentált esetek szerint 3829 keresztényt raboltak el.
A keresztények ellen elkövetett gyilkosságok száma 2021-ben közel negyedével - 24 százalékkal - nőtt az előző évi arányokhoz képest. A jelentésből kiderül, hogy az első tíz, a keresztények számára legveszélyesebb ország közül hét az afrikai földrészen található, ahol a dzsihadista mozgalmak egyre erősödnek. Afrikán belül Nigériában érte a legtöbb támadás a keresztényeket, az áldozatok száma itt 4650 volt. A jelentésben kiemelt figyelmet kap India is, ahol a hindu nacionalista ideológia térnyerése figyelhető meg.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés