Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál Szoboszlay Eszter Szoboszlay Péter animációs film gyermekek díj

Én a krokodilokkal vagyok!

Szoboszlay Eszter két díjat nyert a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon

Nagy öröm és megtiszteltetés érte Szoboszlay Esztert. A kecskeméti ikeranyuka, animációs filmrendező, grafikus, tanár „Én most krokodil vagyok és felfallak” című animációs terve elnyerte a közönség kedvencének járó Aranymókus-díjat, valamint a DIGIC Pictures leginnovatívabb filmtervnek járó díját a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztiválon. Eszterrel arról beszélgettünk, hogyan lett a nyolc és fél éves Berta és Máté aranyköpéseiből nyertes filmterv. És persze a hogyantovább és meddig is felmerült.

- A helyzet az, hogy feleségemmel már évek óta követjük gyermekeid, humoros rajzokkal színesített, szösszeneteit, és jókat vidulunk rajtuk. Mi vagyunk a hetényi fan club. És úgy tűnik, egyre többen lesznek, szerte az országban, akik követik a minisztorikat. A krokodil kitört, és meg se lehet állítani… Jó kis lépés ez egy krokodilnak, de nagy lépés lehet nektek. Mesélj arról, hogy nyűgözted le a pitchfórumon a zsűrit, valamint a kis, közepes és nagy közönséget!

- Februárban láttam meg, hogy a Cinemira Gyermek- és Ifjúsági Filmfesztivál filmtervekhez írt ki pályázatot. Itt egy pitchfórumon mutatkozott be az a tíz alkotó, akiket pályázat útján választottak ki. A feltétel az volt, hogy az alkotás gyermek, vagy ifjúsági korosztálynak szóljon, és egészestés film vagy filmsorozat legyen. Így került be koratavasszal a tízbe a filmötletem. Elkészítettem egy 5 perces prezentációt az "Én most Krokodil vagyok és felfallak" című gyűjteményből, a képanyagot pedig sikerült élőben, a helyszínen olyan humorosan szöveggel alátámasztanom, hogy sikert arattam. Végül a Covid-helyzet miatt őszre tolódott a bemutatás, ugyanis mindenképp azt szerették volna a szervezők, ha látja a közönség.

- Ki volt a szerencsés közönség?

- Ez egy nagyon szuper, különleges hangulatú fesztivál, ahol délelőtt bemutatták fiatal alkotók munkáit, majd mindenki megnézte a mi prezentációinkat is. Így a nézőtéren, amikor én a szakmai napon bemutatkoztam, nagyon sok gyermek és fiatal ült a szakmai zsűri és a szakma képviselői (producerek, filmes vagy animációs szakemberek) mellett. Ennek köszönhetően élőben láttam, hallottam és éreztem, hogy mennyire tetszik a közönségnek a film, és ami nagyon fontos: a bemutatók után szakmabeli emberekkel lehetett beszélgetni a megvalósításról, névjegykártyát cserélhettünk, további ötletekkel gazdagodtunk. Tulajdonképpen ez a hozadéka ennek a pitchfórumnak, hogy a film megvalósítását segítheti.

- Lassan a krokodil farkához értünk, és még nem is beszéltünk a szájáról! Hogy született meg a krokodilsztori?

- Az egész akkor kezdődött, amikor Berta és Máté, a most 8,5 éves ikergyermekeink elkezdtek beszélni, egyre több olyan szó és mondat hangzott el, amit valamiért poénosnak éreztünk, ezeket 2017 augusztusától elkezdtem lejegyezni, megrajzolni. Nem az eredeti tartalma miatt, hanem például, ha egy szót rosszul használtak, annak ettől lett egy plusz jelentése (mint a „hiába főtt krumpli” – a szerk.), vagy épp egy filozófiai tartalma attól, hogy még nem pontosan tudták a magyar nyelv szabályait, és a szókincsük is még csak alakulóban volt. Felírtuk ezeket a szösszeneteket, és mivel grafikus vagyok, elkezdtem rajzokat is készíteni hozzá. Nem igazán illusztrációk, annál is egyszerűbbek, csak hogy a gyerekeket ábrázolják, a mondatokhoz adjanak egy kis pluszt („A táj az, ami messze van és szép” Máté)

- Hogy készültek a rajzok?

- Egy jegyzetfüzetbe. Egyszerű tollrajzok voltak, hiszen a cél, hogy gyorsan elkészüljenek. A lényeg, hogy lejegyezzem őket, nehogy ezek a mondatok elvesszenek. Gyarapodott a gyűjtemény, és arra gondoltam, én is közzéteszem a közösségi oldalon. Az lett a képregénysorozat címe, hogy „Én most a krokodilokkal vagyok és felfallak.” Ez volt ugyanis az első, amit lejegyeztem. Egy szerepjátékot játszottak a gyerekek, egyikük volt a krokodil, a másik a nyúl. Akkor futottam is egy nem annyira jól sikerült kör, amikor a közösségi oldalon próbáltam másoktól begyűjteni, hogy kinél milyen szerepeket öltenek magukra a kicsik. Azt gondoltam, jó animációs téma lehetne ez a fajta átalakulás, de abból nem lett semmi. Viszont aztán Berta és Máté maguktól elindították ezt a folyamatot.

- És elkezdődött egy sikersztori?

- Pár hónap alatt viszonylag rajongótábora lett a projektnek. Nagyon sokan nézték, az utcán megszólítottak, visszaidéztek egy-egy mondatot, és azt láttam, nagyon örülnek az oldal követői, ha születik egy-egy új szösszenet. Többen is kérdezték, miért nem készítek könyvet vagy animációs filmet a történetekből, de egy darabig úgy éreztem, hogy nagyon személyesek, és igazából a családunknak, közeli barátainknak fontosak.

- Mikor gondoltál először arra, hogy csak megjelentetnéd valahol, esteleg más formában, nem csak a közösségi oldalon?

- Egyszer támadt egy ötletem, hogy megnézem, a meglévő, körülbelül 120 kis történetet szét lehet-e témákra bontani. Amikor sikerült 13 téma köré csoportosítanom, akkor megláttam benne a filmsorozat lehetőségét, és a technikáját is. Egy jegyzetfüzet lapjain mozognának a figurák. Úgy képzelem el a forgatókönyvet, hogy egy laza szálon vezetjük végig a nézőt. Nincs olyan dramaturgiai meseszál, mint egy népmesében, itt az anya és a gyerekek egymásra való reakciói, humoros gondolatai, filozófiai gondolatai vezetik végig a nézőt a történeten. Megoldandó helyzetek merülnek fel, a négyperces epizód végén pedig valamiféle megoldás születik.

- A Kecskemétfilm Kft-nél készítetted eddigi munkáidat. Elképzelhető, hogy az „Én most krokodil vagyok és felfallak” című animációs film is ott készül majd?

- Amiket eddig készítettem, rendeztem, valóban a Kecskeméti Rajzfilmsúdióban készültek. Úgy gondolom, most is van rá esély, hogy együtt fogunk dolgozni. Ha igen, akkor a velük már mindenképp pályázni fogunk a sorozatra. Jelenleg a Nemzeti Filmintézet animációs pályázatain lehet indulni, most egy elég hosszú folyamat veszi kezdetét, de reméljük, hogy ez sikerülhet. Az biztos, hogy a mostani fesztiválon megszerzett kapcsolatok is sokat segíthetnek abban, hogy megszülessen a film.

- Édesapád, Szoboszlay Péter Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. Milyen tanácsokkal látott el, mielőtt bemutattad a filmtervedet?

- Azt mondta, vigyázzak erre a spontaneitásra és egyszerűségre technikailag és történetfelépítésben is, mert ez nagyon jól működik.

- Megmaradhat ez a spontaneitás a következő években is? Azért a gyerekek nőnek, egyre tudatosabbak lesznek…

- Lehet, hogy véget ér, vagy átalakul ez a gyűjtési folyamat. Tulajdonképpen már ez sem az első lépcsőfok. Amikor befejezték az óvodát, volt már olyan érzésem, hogy lehet, már nem tudunk annyit felírni, hiszen nem minden pillanatot együtt élünk meg. De aztán folytatódott, sőt, ahogy tágult a világ, még színesebbé vált.

- Minden pillanatban résen kell lennetek?

- Van, aki azt mondja, nem olyan nagy dolog ez. Csak fel kell írnunk, amit mondanak, nincs vele más tennivalónk. Pedig ehhez kell egy fül, hogy kihalld a fontos dolgokat egy-egy beszélgetésből. Imit is bevontam már (Eszter férje Szikora Imre képzőművész, tanár). Van benne egy nagyfokú tudatosság részünkről, hogy kihalljuk, mi az, amivel érdemes lesz foglalkozni. Hiszen az élet nem abból áll, hogy a gyermekeink mondanak egy-egy vicces dolgot, aztán mindenki csendben mókol a következő szösszenetig. Zajlanak a mindennapok, evés, tanulás, zene, rajzolás, fürdés, fekvés… Mindig nagy a nyüzsi, itt pottyannak le véletlenszerűen a kis morzsák. És akkor, amikor meghallod, azonnal ugrani kell, kiszállni az adott helyzetből, és le kell írni! Ez egy jótanács is a szülőknek is: ha nem jegyzi le, úgyis elfelejti, aztán elvész a vidám pillanat, amit egy idő után már nem lehet visszahozni.

- Azt hiszem, jó négyes vagytok, és mindenki élvezi ezt a „munkát”.

- Nagyon segített nekem ez a krokodilos projekt, mert úgy éreztem, nem egy könnyű feladat kisgyermekes anyaként, képzőművészként és tanárként mindent úgy megvalósítani, ahogy szeretném. Az egészet egyfajta energiahiányos állapottal tudnám leírni. Ez az egész folyamat nagyon jó megoldás arra, hogy belevonódott a család is, megvalósíthattam elképzeléseket, és még a gyerekek is nagyon élvezik. Még nem mondták, hogy nem tehetem fel a közösségi oldalra, de valószínűleg eljön az a pillanat, és vége lesz. Legalábbis ennek a részének, hogy közzé lehet tenni az ő gondolataikat. Nemrég beszéltünk róla, de megnyugtattak, hogy még mehet. Aztán majd kiderül, mi lesz a közös projekt következő állomása.

•