Elfogadták Kecskemét Ifjúsági Koncepcióját
2018.12.13. 14:12
Egyhangúan fogadták el a képviselők Kecskemét Ifjúsági Koncepcióját, amely a 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozik. Célja, hogy meghatározza a jövő ifjúságügyének irányvonalait, az önkormányzat ezzel kapcsolatos szándékait, feladatait, és megoldást keressen a fiatalokat érintő problémákra. Ezáltal segítse, hogy a város minél vonzóbb legyen a fiatalok számára.
Az előterjesztő Engert Jakabné, az Esélyteremtési Bizottság elnöke a napirenddel kapcsolatban kiemelte, a város ifjúsági koncepciója határozza meg az Ifjúsági Cselekvési Tervet, amely jövő évben kerül majd a közgyűlés elé. Az anyag a Hírös Agóra ifjúsági szakembereinek irányításával készült el, a munkába bevonták az Új Nemzedék Kecskeméti Közösségi Tér munkatársát, Varga Ildikót, a Kecskeméti Ifjúsági Kerekasztal szakértőit, de véleményezte a dokumentumot a Kecskeméti Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat, illetve a Kecskeméti Ifjúsági Tanács is.
A koncepció megszületését mindenki üdvözölte a közgyűlésen. Király József (MSZP)kiemelte, mennyire fontos feladat, hogy a fiatalok számára is élhető legyen a város. Olyan Kecskemétet mutassunk számukra, ahol érdemes tanulni, letelepedni. Dr. Falusi Norbert is optimistán tekintett az anyagra, amely véleménye szerint túlmutat az ifjúságpolitikán, sok más területet, többek között a környezetvédelmet is érinti. Az LMP képviselője a legfontosabb városi feladatnak a fiatalok lakhatásának biztosítását jelölte meg.
Nemcsik Mátyás, a Kecskeméti Ifjúsági Tanács alelnöke leszögezte, ő azon fog dolgozni, hogy a koncepcióban foglalt célok megvalósuljanak, a fiatalokat is arra biztatta, álljanak mellé, tegyenek annak érdekében, hogy a város fejlődésének a jövő generációja is nyertese legyen. Radics Tivadar képviselő (Jobbik) arra mutatott rá, hogy Kecskemétnek a szórakozó helyek terén is fel kell nőnie Szegedhez.
Végül 19 igennel, nem és tartózkodás nélkül fogadták el a város Ifjúsági Koncepcióját.
A koncepcióban meghatározott kulcsterületek a következők:
- Kecskemét megtartó város
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- Kecskemét vonzó város
- Kecskemét élhető város
- Kecskemét fejlődő város
- Kecskemét nemzetközi város
A dokumentum ezek mentén fogalmaz meg hiányosságokat, feladatokat és megoldási javaslatokat annak érdekében, hogy Kecskemét megőrizze és erősítse ifjúságbarát jellegét, ifjúságmegtartó képességét – áll az előterjesztésben.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés