Egyre népszerűbb a felvételizők körében a kecskeméti Neumann János Egyetem
2019.09.06. 14:27
A hagyományos és az újonnan indított szakokon is több hallgató kezdi meg tanulmányait a 2019/2020-as tanévben. Az általános felvételi eljárás során már 1254 új hallgató örülhetett annak, hogy felvételt nyert a Neumann János Egyetemre, ez pedig 23%-kal több a tavalyinál - áll az egyetem közleményében.
A pótfelvételivel együtt ebben a tanévben összesen 1360 hallgató nyert felvételt az egyetemre, és így a tavalyi évhez képest negyedével sikerült növelni a felvett hallgatók arányát. Ezzel az eredménnyel a felvett hallgatók számát tekintve a Neumann János Egyetem a 9 alkalmazott tudományok egyeteme között a 3. legjobb eredményt érte el, megelőzve olyan felsőoktatási intézményeket, mint a Nyíregyházi Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, vagy a Budapesti Metropolitan Egyetem.
A 2019/2020-as tanévben a GAMF Műszaki és Informatikai Karon 799-en, a Gazdaságtudományi Karon 241-en, a Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon 94-en, a Pedagógusképző Karon pedig 226-an kezdik meg tanulmányaikat.
A GAMF Kar legnépszerűbb képzései továbbra is a mérnökinformatikus és a gépészmérnök alapképzési szakok voltak, de egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik az új logisztikai mérnök szak iránt is, ahol 45%-os volt a hallgatói létszám emelkedése, és nem vesztett népszerűségéből a járműmérnök szak sem. Ugyancsak népszerűnek bizonyult az idén indított gépészmérnök mesterképzési szak, ahol a felvételi eredmények azt igazolták, számottevő érdeklődés van a Neumann János Egyetemen megszerezhető MSC diploma iránt. A mesterképzési szak akkreditációja és a képzés megindítása komoly képzésfejlesztési és szakmai eredménynek számít.
A kecskeméti gazdaságtudományi képzések is töretlen népszerűségnek örvendenek, hiszen mind a gazdálkodás és menedzsment, mind a pénzügy-számvitel, mind pedig a nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakok iránt nagy volt az érdeklődés. A költségtérítéses képzésekre felvételt nyert hallgatók számára továbbra is jelentős ösztöndíj támogatások állnak rendelkezésre. Idén is vonzónak bizonyult a Gazdaságtudományi Kar mesterképzési szakja, a „Master of Business Administration” szak, ahol az üzleti élet legfontosabb területeinek irányítására készítik fel a hallgatókat.
A Kertészeti és Vidékfejlesztési Karon a vidékfejlesztési agrármérnöki, a kertészmérnöki és a mezőgazdasági mérnöki alapképzési szakok, valamint a kertészmérnöki mesterképzési szak beindítására nyílt lehetőség.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Pedagógusképző Karon a legnépszerűbb óvodapedagógus szak mellett a tanító, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő szakok iránt is egyre nagyobb volt az érdeklődés. A kar legújabb szakja, a közösségszervezés alapképzési szak levelező munkarendben indulhatott el az idei tanévben.
A pedagóguspálya vonzóbbá tétele és a gyakorlati képzés erősítése érdekében a tanító szak esetében a tankerületekkel együttműködésben új, úgynevezett „partnerségi” képzési modell bevezetésére került sor, ahol a hallgatók a tankerületek iskoláiban pedagógiai asszisztensként, közvetlenül ismerkedhetnek meg választott hivatásukkal.
Pozitív változás, hogy az idei évben jelentősen emelkedett a felvett hallgatók beiratkozási aránya is, vagyis egyre több felvételt nyert hallgató valóban meg is kezdi tanulmányait a Neumann János Egyetemen.
Az elemzések szerint hallgatóink egyre nagyobb arányban érkeznek Kecskemétről, amelyben az egyetem által kínált szakok népszerűsége mellett minden bizonnyal szerepet játszik a város által biztosított ösztöndíj, valamint a kecskeméti középiskolások számára indított nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokra szóló támogatás is. A Neumann János Egyetem, Kecskemét várossal együttműködésben 2019-ben ingyenes nyelvvizsga felkészítő tanfolyamokat indított a kecskeméti középiskolások számára annak érdekében, hogy a jövő évtől a felsőfokú tanulmányok megkezdéséhez szükséges középfokú nyelvvizsga megszerzését megkönnyítse.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés