Gulyás Gergely: A háború miatt bővülhet a veszélyhelyzet fogalma
2022.04.21. 12:25
Május 2-án alakul meg az új Országgyűlés, az új kormány pedig a május 16-i héten alakulhat meg, ekkor fogadhatják el az új kormányzati szerkezetet is – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Ismertette, hogy elhúzódó háborúra kell készülni, amelyhez cselekvőképes kormányra van szükség. Ezért az Alaptörvény módosításával felkészülünk a háborús veszélyhelyzetekre is.
Gulyás Gergely a kormányinfó elején megköszönte a választáson résztvevőknek, hogy felelős állampolgárként leadták voksukat. Az emberek 70 százaléka vett részt a választásokon, így a megválasztott kormány legitimitása erős. Soha egyetlen párt sem kapott annyi szavazatot, mint amennyit most a polgári kormány.
A jelenlegi kormány addig ügyvezetőként dolgozik, amíg május 2-án meg nem alakul az új kormány. A miniszterelnök már folytat tárgyalásokat az új kormány megalakítására. Amint meglesz a végleges eredmény, azonnal tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.
A jelenlegi szándék szerint a május 16-i héten fogják megválasztani a miniszterelnököt, és erre néhány napra megalakul a kormány is. Kocsis Máté Orbán Viktor miniszterelnök megkeresésére jelezte, hogy továbbiakban is a frakcióvezető tisztséget szeretné vállalni.
A járványhelyzettel is foglalkozott a kormány
A kormányülésen áttekintették a koronavírus-járvány helyzetét. A beoltottak száma 6 405 342 fő, közülük 6 191 154 fő a második, 3 857 876 fő a harmadik, 280 159 fő már a negyedik oltását is felvette. 3041 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 888 906 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 24, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 024 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 770 066 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 72 816 főre csökkent. 1500 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 48-an vannak lélegeztetőgépen. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét.
Minél hamarabb álljon helyre a béke
A háború ügyében meghallgatták a honvédelmi minisztert. Magyarország továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy minél hamarabb álljon helyre a béke. Ezt kellene követnie az Uniónak is. A jelenlegi helyzet azonban azt vetíti előre, hogy a közeljövőben nem lesz vége a háborúnak. Ezt támasztják alá a csapatmozgások is. Ezért egy eredményes és stabil, cselekvőképes kormányra van szükség.
Bővülhet a veszélyhelyzet fogalma
A háborúra való tekintettel szeretnék bevezetni, hogy humanitárius veszély esetén is lehetséges legyen a rendkívüli helyzet kihirdetése.
Továbbra is arra törekednek, hogy az Ukrajnából a háború elől menekülőket el tudják látni, munkát, biztonságos menedéket tudjanak nyújtani. Illetve a gyerekek beiskoláztatásáért is mindent megtesznek. A déli határ védelemére 600 millió forintot fordítottak, 40 milliárd forintot pedig eddig az ukrán menekültek segítésére. Ebből pedig mindössze két százalék származott az Uniótól támogatásként.
Beváltak az árstopok, 4,4 százalékkal mérsékelték az inflációt
Valamennyi árstop esetében döntést fog hozni a kormány. Az árstopok beváltak, a "4 stop" inflációleszorító ereje jelentős. Ezek nélkül az infláció 13 százalék fölötti lett volna.
Az infláció hatásait igyekszik minimalizálni a kormány
Az elkövetkezőkben is arra törekszik a kormány, hogy minimalizálja az inflációt. A Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint az infláció csökkenésére a nyár végén lehet számítani. Magyarország hét országot előz meg az uniós fejlettségi listán, ezt a listát az Eurostat állítja össze. Magyarország előtt Lengyelország található. A beruházási rátát sikerült fenntartani. A járvány előtti helyzetnél is kevesebb a munkakereső. A kiskereskedelem és a turizmus is felülmúlta az előző évi adatokat.
Szentkirályi Alexandra köszönetet mondott a humanitárius segítségnyújtásért
Szentkirályi Alexandra megköszönte mindenkinek az erőn felüli segítséget. Működnek a segítségpontok, összesen 5 helyszínen a határ mellett. Ezeket a pontokat rengetegen igénybe veszik. A Híd Kárpátaljáért mozgalom keretén belül már a múlt héten meghaladta az 1 milliárd forintot a felajánlások összege. Már több mint 270 ezer szolidaritási jegyet állított ki a MÁV az Ukránjából menekülők számára. Az összes menedékes kérelem 17 ezer volt, és 100 ezren kértek 30 napos tartózkodást – tette hozzá. A BOK-csarnokban több mint 24 ezer ember fordult meg.
A menekülteknek egészségügyi szolgáltatásokat is nyújtanak, megoldott a gyógyszerfelírás, és adott esetben a kórházi ellátást is biztosítják számukra. A szálláshelyek felajánlása, kiosztása is folyamatos, a katasztrófavédelem több mint 10 ezer embert helyezett el, akik felerészben gyermekek. Megkezdődött az ukrán menekült gyerekek óvodákba, iskolákba integrálása, 300 óvodás, 1000 iskolás van már a magyar intézményekben, az egyetemeken 440-en.
A választóknak mindig igaza van
A közmédia kérdésére válaszolva Gulyás Gergely elmondta: az ellenzéki politikusok mostani civakodása eloszlatta azt az illúziót, hogy az ellenzéki pártok szövetsége képes lenne ennek az országnak az irányítására.
A választópolgárok döntését tiszteletben kell tartani. Ahogyan 2019-ben az önkormányzati választásokon, ahol a Fidesz-KDNP pozíciókat vesztett, de gratulált a nyerteseknek. A választók véleményét nemcsak akkor kell tiszteletben tartani, ha egy politikai erő győzelmet arat, hanem akkor is, ha veszít.
Nem méltányos, hogy az ellenzék kizárólag egyvalakin akarja elverni a port
Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, hogy a számukra megfelel, ha Jakab Péter marad a Jobbik elnöke, a politikusnak a választások eredményével kapcsolatos megnyilvánulásai nagyban hozzájárulnak az ellenzék amúgy is rossz renoméjának gyengítéséhez.
Gulyás Gergely nem tartja méltányosnak, hogy az ellenzék kizárólag egyvalakin akarja elverni a port. A baloldalon is találhatók logikusan gondolkodó választópolgárok, akik között nagy számban voltak olyan szavazók, akik a voksukat nagy kétségekkel adták le.
Az árstopok meghosszabbításáról külön-külön dönt majd a kormány
Gulyás Gergely elmondta, hogy már több alkalommal is beszélt Orbán Viktorral az új kormány összetételéről, de ennek részleteiről a miniszterelnök fog beszámolni a nyilvánosság előtt.
Navracsics Tibor visszatéréséről is kérdezték a minisztert. Ehhez Gulyás Gergely annyit fűzött hozzá, hogy ő örülni fog, ha Navracsics Tibor csatlakozik a kormányhoz.
Az árstopok szakmai megfontolásokból maradhatnak fent. Komoly és összetett gazdasági számítások képezik annak az alapját, hogy milyen intézkedések fognak maradni. Az árstopok meghosszabbításáról külön-külön dönt majd a kormány.
Gulyás Gergely a miniszterelnök vatikáni látogatásáról elmondta: megtisztelőnek tartják, hogy a pápa külön meghallgatáson fogadja a miniszterelnököt.
Jelenleg nincs alternatívája az orosz gáznak
A német külügyminiszter bejelentette, hogy a német kormány az orosz olajimportot az év végén szeretné lezárni. Erre reagálva Gulyás Gergely elmondta, hogy szerinte az erről folyó vita és moralizálás értelmetlen. Ha bármilyen szankciót akarunk bevezetni, akkor be kell mutatni, hogy milyen következményekkel jár; ezeket most nem látjuk.
Az állításaik azonnali megcáfolása nem más, mint a választópolgárok megvezetése
Gulyás Gergely újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy az ellenzékben jelenleg óriási káosz uralkodik. A vesztes választások utáni azonnali bűnbakkeresés, marakodás, a választási helyekért folyó hatalmi harc mind egyértelműen azt mutatják, hogy a baloldal képtelen lenne egy országot elvezetni, hiszen alapvető kérdésekben nem jutnak dűlőre. Az állításaik azonnali megcáfolása nem más, mint a választópolgárok megvezetése.
Brüsszel még nem válaszolt az energiaárak csökkentésére tett javaslatokra
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az európai energiaárak csökkentését célzó javaslatokra Brüsszel részéről még nem érkezett hivatalos válasz.
Az új kormány struktúrájáról Orbán Viktor ad majd tájékoztatást
Nem lesz önálló egészségügyi tárca. Az önálló oktatási tárcáról pedig majd az újonnan megalakult kormány dönt. Teljesen önálló nem lesz; az pedig, hogy milyen struktúrában fog megvalósulni, azt később látjuk. Mindezekről Orbán Viktor miniszterelnök fog tájékoztatást adni, miután megalakult az új kormány.
Az egészségügyben már sok átalakítás történt, mindez az orvosi kamarával egyetértve. Olyan mértékű orvosi béremelés, mint hazánkban történt a tavalyi évben, sem Európában, sem pedig hazánkban nem történt korábban.
Meg fog maradni az a gyakorlat, hogy GDP-arányosan Magyarország költi a legtöbbet családtámogatásra. A családtámogatás terén bővítésre fog törekedni az új kormány.
A mi célunk, hogy béke legyen, legyen az megkötve bárhol is
A budapesti béketárgyalásokról elmondta: az orosz fél jelezte, hogy bizonyos feltételek mellett hajlandóak hazánkban tárgyalni, az ukránok azonban Törökországban képzelik el a békekötést. Gulyás Gergely kiemelte: a mi célunk, hogy béke legyen, legyen az megkötve bárhol is.
Egyértelmű üzenetet küldtünk Brüsszelbe
Gulyás Gergely szerint a választások eredményével Magyarország egyértelmű üzenetet küldött Brüsszelbe. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az 1990-es demokratikus rendszerváltás óta először fordult elő, hogy egy polgári párt ekkora mértékű támogatást kapjon, erre a kormány kiemelten büszke. A népszavazás eredményével kapcsolatban Gulyás kijelentette, hogy az egy irányba szavazók száma egy erős konzervatív stabilitást mutatott a szavazók körében.
A kormány eddig is támogatta a fővárost, ez ezentúl sem fog változni. Gulyás Gergely ismertette, hogy a tavalyi iparűzési várakozás túlteljesült Budapesten. A gazdasági növekedésből a főváros részesedése a legnagyobb.
A Liszt Ferenc repülőtér megvásárlása továbbra is cél
A Liszt Ferenc repülőtér megvásárlásáról a kormány nem tett le, az ehhez szükséges forrásokat, és a finanszírozás lehetőségeit kell megteremteni.
Nem indokolt a koronavírus miatt további szigorítás
Gulyás Gergely kijelentette, hogy a kormány úgy véli, jelenleg nem indokoltak további szigorítások a koronavírus járvány kapcsán, a kormány jelenleg nem tervezi semmilyen szigorító intézkedés bevezetését, az érettségi normális rendben megtartható.
Szentkirályi Alexandra újságírói kérdésre reagálva elmondta: 2022-ben 200 milliárd forintot kapnak az egyetemek, ezt a pénzt a kormány leginkább a modellváltó intézmények fejlesztésére fordítja.
A humán ügyek egy kézben való egyesítése bevált
A humán ügyek jó, ha egy helyen vannak, és ezeket nem érdemes külön kezelni, ezért nem lesz különálló egészségügyi minisztérium.
Nincs politikai háttérrel rendelkező szereplő ebben az ügyben
Öt minisztériumi dolgozót tartóztattak le korrupció gyanújával. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, hogy az érintettek pályázatok kiírását alakították úgy, hogy a nekik kenőpénzt fizető gazdasági szereplők nyerjék meg. Hozzátette: nincs politikai háttérrel rendelkező szereplő ebben az ügyben. A hatóságok intézkedtek az elkövetők ellen.
A kormány az önkormányzati törvényt egyelőre nem tervezi módosítani
A kormány az önkormányzati törvényt egyelőre nem tervezi módosítani – nyilatkozta Gulyás Gergely újságírói kérdésre. Hozzátette, hogy bár ilyen javaslatok lehetnek, de ez most nem sürgető kérdés.
Szintén kérdésre válaszolva ismertette a miniszter, hogy a Liget Budapest projekt folytatásáról még nem született konkrét döntés.
A kormány érdeke, hogy a kárpátaljai magyarok békében élhessenek Kárpátalján
Magyarország továbbra is humanitárius segítséget nyújt az Ukrajnából érkezőknek, és szállítmányokat küld Ukrajnába, mégis van egy magyarellenes hangulatkeltés Kárpátalján. A kormány érdeke, hogy a kárpátaljai magyarok békében élhessenek Kárpátalján. Gulyás Gergely elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 10 ezer szabad munkahely van, Ukrajnából pedig annyi menekült érkezik és marad Magyarországon hosszabb távon, amennyi munkát talál magának. Az EU-támogatások kapcsán a miniszter elmondta: nincsenek veszélyben a magyar támogatások.
Gulyás Gergely szerint nincs szükség külön hivatal felállítására az uniós források felhasználásának ellenőrzésére, mivel ilyen hatóság jelenleg is funkcionál. Minden uniós támogatással alaposan el kell számolni, de újabb hatóság felállítása nincs napirenden. Gulyás szerint a probléma komplex: több hatóság felállítása nem jelenti a hatékonyság javulását alapvetően. A probléma és a hatóság két külön kérdés. Hogy van-e ilyen probléma, arról a miniszter azt mondta: Magyarország indít a legnagyobb számban eljárásokat az uniós felhasználással kapcsolatban, de nem látja, hogy hatékonyabb lenne a dolog még egy külön hatóság felállításával. Szerinte a központosítás jelentené a hatékonyság további növelését.
A kormány kizárólag a gyermekvédelmi törvény miatt nem állapodott meg az EU-val a helyreállítási alapról – mondta kérdésre Gulyás.
Magyarországnak jó kapcsolatokra kell törekedni
Magyarországnak jó kapcsolatokra kell törekedni a különböző országokkal. Az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy Magyarország egy tízmilliós állam, és ebből adódóan az, hogy teljesen önellátók legyünk, nem reális.
Olyan szankciókat nem támogatunk, ami nekünk fáj jobban
A szankciók nem hatástalanok, ezeket a magyar kormány támogatta is, de egy olyan szankciót, ami jobban fáj nekünk, mint a szankcionált országnak, nem fogunk támogatni.
Gulyás szerint Ukrajna ma egy megtámadott ország, amelynek vezetőjével szolidáris próbál lenni az ember, de az ukrán elnök sokat tett azért, hogy ezt megnehezítse. Hozzátette, hogy Magyarország továbbra is humanitárius segítségnyújtással támogatja Ukrajnát. A béke helyreállításra vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta: a békét csak úgy lehet elérni, ha az egyik fél nem támadja meg a másikat.
A babaváró hitel idén lejár; az erre vonatkozó kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy ennek meghosszabbításáról nincs egyelőre döntés. De ha a családtámogatásból valami esetleg kiesik, akkor helyette valami más kerül majd bevezetésre.
(Forrás: hirado.hu)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés