A jászkeszeg az év hala
2021.01.01. 12:27
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson – közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.
 
                                                
                                                    
                
                
                                
								
				
                
Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg 49 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna (Anguilla anguilla) a voksok 20 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 31 százalékos támogatottságával a védett és viszonylag ritka, hazánkban főként hegy- és dombvidéki patakokban élő, mindössze 8-10 centiméteres fürge cselle (Phoxinus phoxinus) érdemelte ki.
Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a világos pikkelyei miatt Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett halfaj ezüstös színű pontyfélénk. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. A jászkeszeg pikkelyei azonban apróbbak ezért az oldalvonalán mindig 55-nél több számolható, míg a másik két fajnál 50-nél kevesebb.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek puhatestűek alkotják. Áramláskedvelő, de gyakran frissülő állóvizekben, így például a Tisza-tóban is megtalálható, a Balatonban ugyanakkor ritkaságnak számít. Ívási ideje a tavasz későbbi időszakára tehető, ezért április 15-től május 31-ig fogási tilalom védi.
A jászkeszeg közepes termetű hal, amelynek kifogható legkisebb mérete 20 centiméter, de a 30 centiméter fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes, Magyarországon eddig – 1995-ben – horoggal zsákmányul ejtett legnagyobb példánya 3,86 kiló volt – emlékeztetett Harka Ákos.
 percről percre
 percről percre
- 
            
                                                12-08
 20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában
- 
            
                                                12-08
 20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja
- 
            
                                                12-08
 19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben
- 
            
                                                12-08
 18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere
- 
            
                                                12-08
 18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz
- 
            
                                                12-08
 17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről
- 
            
                                                12-08
 16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában
- 
            
                                                12-08
 16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést
- 
            
                                                12-08
 16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál
- 
            
                                                12-08
 15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése
- 
            
                                                12-08
 14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten
- 
            
                                                12-08
 14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten
- 
            
                                                12-08
 13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban
- 
            
                                                12-08
 12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE
- 
            
                                                12-08
 12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
 fő híreink
 fő híreink
- 
            
                                                01-05
 16:34Kertitraktor és vonat ütközött
- 
            
                                                12-16
 08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban
- 
            
                                                10-20
 14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között
- 
            
                                                10-02
 19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit
- 
            
                                                10-02
 11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja
- 
            
                                                09-28
 16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán
- 
            
                                                09-28
 14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson
- 
            
                                                09-28
 13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna
- 
            
                                                09-23
 11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda
- 
            
                                                09-22
 20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör
- 
            
                                                09-22
 12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció
- 
            
                                                09-09
 15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe
- 
            
                                                05-20
 18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója
- 
            
                                                02-08
 17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban
- 
            
                                                10-18
 06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés
 
                         
                 
                         
                 
                         
                 
                         
                 
                         
                 
                             Belépés
                            Belépés
                         
                             Regisztráció
                            Regisztráció
                             
                     
                 
  
  2025. Október 25. Szombat  Bianka
 2025. Október 25. Szombat  Bianka  



 
                     
                     
                     
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                                 
                                                                         
                                                                        

 
               
                                            


 
                                























 
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                             
                            