Beáta és Luca a világ körül: olajbogyót szüreteltünk Portugáliában
Az El Camino után egy kis önkéntes munka
2019.11.06. 11:10
A 40 napnyi Camino után, amikor szó szerint bejártuk a francia-spanyol határtól az óceánig Észak-Spanyolországot, tudtuk, hogy nem leszünk képesek a fennmaradó időben nyugton maradni és pihenni Portugáliában. Így döntöttük el, hogy a szokásos kanapészörfös (Couchsurfing) kérések mellett megpróbálkozunk a WorkAway-jel is. Végül a holland-portugál pár portáján töltöttük a hetünket, két gyerekük, három kutyájuk, megszámolhatatlan macskájuk társaságában, tyúkokkal, kacsákkal és birkákkal körülvéve - írta nekünk Matuszka Beáta, aki párjával Luca Bergaminivel világjáró körútjukon számolnak be nekünk blogjukban.
Galéria
Az elmúlt években a külföldi utazás sokak számára elérhető lett a fapados légitársaságok térnyerésének és versenyének köszönhetően, 2019 őszén is bárki bejárhatta Európát akár Magyarországról is a 6000 ezer forintos retúr repjegyekkel. Különböző kultúrákat és konyhákat megismerni, idegen nyelvet (vagy néha annak hiányában Activityt) gyakorolni sokkal olcsóbbá vált, mint elutazni a Balatonra. Ez tette számunkra is lehetővé az elmúlt 10 évben, hogy bejárjuk a kontinest. Szerencsére nekünk a feltöltődést a felfedezés jelenti, imádunk érdekes emberekkel találkozni és helyiek által ajánlott, eldugott helyeket bejárni, legyenek azok szűk kis utcácskák, nem mindennapi helyszínek, erdőkben elfeledett, többszázéves malmok. (A különlegességek megtalálásához szívből ajánljuk az Atlas Obscurat!
A 40 napnyi Camino után, amikor szó szerint bejártuk a francia-spanyol határtól az óceánig Észak-Spanyolországot, tudtuk, hogy nem leszünk képesek a fennmaradó időben nyugton maradni és pihenni Portugáliában, és Lisszabon és Porto bebarangolása mellett még mindig volt egy hetünk a repülőutunkig. A világkörüli út miatt minden országra megszabott költségvetésünk van, és ha tudunk spórolni pár országban, akkor a drágább helyekre (mint például az Egyesült Államok, Ausztrália, Japán vagy akár Új-Zéland) többet félre tudunk rakni. Így döntöttük el, hogy a szokásos kanapészörfös (Couchsurfing) kérések mellett megpróbálkozunk a WorkAway-jel is.
A WorkAway egy kultúrális cserét elősegítő online felület, ahol akár itthon, akár külföldön felajánlhatjuk a segítségünket magánszemélyeknek. Az élmény sokrétű lehet: ökokertek kialakításában, nyelvtanításban, egyedülálló szülőknek gyerekvigyázásban, hostelekben és vendégházakban vagy akár művészeti projektekben is segíthetünk. Mi először hosteleknek és vendégházaknak írtunk a nagyvárosokban, végül két család talált meg minket, akik épp a kezdődő olajbogyó szüretelésben szerettek volna segítséget kapni. Végül a holland-portugál pár, Marije és Gui Coimbra közeli portáján töltöttük a hetünket, két gyerekük, három kutyájuk, megszámolhatatlan macskájuk társaságában, tyúkokkal, kacsákkal és birkákkal körülvéve.
A házuk egy 10 fős faluban volt, amiből 6 az ő családtagjuk volt. Marije-ék eleinte Hollandiából Portugáliába utazva segítették ki a nagyszülőket a ház körüli teendőkben és a szüretelésben, ám pár éve úgy döntöttek, Gui szülővárosába költöznek és komolyabban veszik az olívaolaj készítést is. Így csöppentünk bele a már kiforrott üzletbe: napközben olajbogyókat szüreteltünk kézzel és géppel, legkésőbb minden második nap pedig a présben kellett tölteni az estét, hogy a frissen szüretelt bogyókból jó minőségű olívaolaj legyen.
Az első napunkon hajnalban indultunk el Lisszabonból, hogy még reggel Coimbraba érjünk, ahol Marije egy eltéveszthetetlen fehér Land Rover Defenderrel vett fel minket a buszállomáson. Ilyen kocsiban mit is mondhatnánk? Induljon a kaland!
A hátizsákjainkat leraktuk a privát szobában, amit a hétre kaptunk tőlük – saját szoba és saját fürdő, Camino után ez mennyország! A másik családnál egy lakókocsiban aludhattunk volna, tudat alatt valószínűleg ez is segített nekünk a döntésben, hogy mégis Coimbraba jöjjünk Marije-ékhoz.
Az egy hét sok mindent megtanított nekünk az olajbogyókról és az olívaolajról. Galega és picual bogyókat szüreteltünk, az előbbi a legelterjedtebb portugál fajta (ország olajfáinak mintegy négyötöde ebbe a fajtába tartozik), utóbbi pedig a leghíresebb spanyol olajbogyó (Spanyolország olajfáinak fele, így a világ fáinak mintegy egyötöde picual). Nagyon fontos, hogy a földre lehullott bogyókat nem szedhetjük össze, így időben kell szüretelni, még mielőtt megérnének és a fák alá is védőhálót kell kifeszíteni.
Először előszüreteltünk, amikor a beteg bogyókat kiválogattuk, mert keserűvé, rosszabb minőségűvé teszik az olajat. Ezután a fák ágainak rázása és fésülése történt két különböző géppel (a bogyók nagy része ekkor hullott a kifeszített hálóba), majd manuálisan próbáltuk leszedni a maradékot.
Ekkor jött az akrobatikus része is a hétnek – sokszor az esőnek köszönhetően nyakig beöltözve, poncsóban, lábszárközépig sáros csizmában, de mindeközben napszemüvegben és sapkában (mert a visszapattanó ágaktól a szemünket is védeni kell, illetve a hajunk is belegabalyodik az ágakba) másztunk fára, vagy a már említett Land Rover Defenderre, hogy elérjük a magasabban levő, értékes olajbogyókat.
A traktorból és vödrökből az utánfutóba öntött termést 48 órán belül (általában legkésőbb másnap este) a bő egy órára levő présbe kellett vinni, ahol amint sorra jutottunk, a préselés kb 1,5 órás folyamat volt. Először beleöntöttük a több száz kiló olajbogyót egy lyukba, ahonnan futószalagon kerültek fel a gépbe, ami kifújta a leveleket és a faágakat, amik szintén keserűvé teszik az olajat.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Ezután megtisztítják a bogyókat nagy nyomású vízzel, majd az olajbogyók őrlése és centrifugázás következik, amivel kinyerik az olajat. Az első olajpréselés után sugárzóan zöld és csípős olajat kaptunk, ami csak pár másodperccel az első korty után kezdte éreztetni maró hatását a nyelőcsövünkön. Annyira nem megszokott olajat kortyolgatni (kivéve, ha épp kémnek készül az ember), de mint ahogy a héten később megtudtuk, olajkóstolóknál a szaglás mellett a kortyolgatás az, amivel többet megtudhatunk a különböző olajokról.
Ez a hét is segített a testünk karbantartásában is, szerencsére a Camino után nem puhultunk el. A szüretelés mellett kitakarítottuk az 550 literes tankokat, ahova a préselés után az olaj kerül (először pihenve egy napot az egyik tankban, utána átszűrve kerülnek a többibe), kutyát sétáltattunk (a kicsit, nem a 60 kilós pásztorkutyákat), fákat metszettünk és tűzifát pakoltunk. Mivel a családnak az olíva üzlet mellett étterme is volt, szakácsok főztek ránk napközben a kertjükben található zöldségekből, így ha a 40 nap zarándoklat alatt vitaminhiányosak lettünk volna, itt mindenképp összeszedtük magunkat.
Ha bárki a városi létből kiszakadna kicsit és megismerné, milyen egy szüret, egy ökogazdaság építése, vagy bármilyen más, nem irodai munka, viszont nem tud messzire utazni, Magyarországon is találhat közel 200 befogadót. A következő állomásunk az egyhetes Egyesült Arab Emírségek után India lesz, és bár ebben a hatalmas országban csupán 5 hetet töltünk, ott is megpróbálunk családokat találni, akiknél segíthetünk, legalább egy rövidebb időre.
Üdvözlettel: Bea és Luca
Korábban írtuk:
Beáta és Luca a világ körül I. - El Camino - Videóval
Világkörüli útra indul szerelmével egy kecskeméti lány
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés