Kecskemét Biztos Kezdet Gyerekház Program Lacziné Somogyi Tímea Oláh Anna Engert Jakabné roma felzárkóztatás korai szocializáció

„Azért dolgozunk, hogy ezeknek a gyerekeknek jobb életük legyen, mint szüleiknek”

Márciustól próbaüzemben, szeptembertől pedig már hivatalosan is várja a kisgyermekes roma családokat a kecskeméti Biztos Kezdet Gyerekház a Mezei Utcai Közösségi Házban. Az önkormányzati forrásból működő intézmény alacsony küszöbű szolgáltatást nyújt, amit önkéntesen vehetnek igénybe az anyukák. Célja pedig, hogy időben kezdje el a szegregációban élő gyerekek szocializációját. Így az óvodában, később az iskolában már kisebb hátránnyal induljanak, esélyük legyen a jobb életre. Szerencsére már most sokan tekintik második otthonuknak a gyerekházat, ami elsősorban a két rátermett, csupa szív „házi asszonynak” köszönhető.

Galéria

Egy átlagos csütörtök délelőtt látogattunk el a Biztos Kezdet Gyerekházba, ahol mindig mozgalmas az élet. Oláh Anna, az intézmény szakmai vezetője egy kisfiúnak ad tízórait, munkatársa, Somogyi Tímea dajkálja a fiúcska néhány hónapos kishúgát, közben egy idősebb asszony tartja szóval. Neki már nagyobbak a gyerekei, csak a társaság miatt jár be. Ezen nincs is mit csodálkozni, a hangulat olyan családias, hogy én is gyorsan letelepszem az egyik kis asztalhoz, a picik anyukája mellé. Balogh Petronella 19 éves, március óta jár a gyerekházba. Akkor javasolta neki védőnője, amikor kislányával, Amirával lett várandós. Kisfia, Aurél decemberben lesz kétéves, nagyon sokat fejlődött, amióta Anna és Timi is foglalkozik vele.

– A Zsinór utcában lakunk egy 30 négyzetméteres albérletben – mondja Petronella. – Otthon alig van játékunk, ami van, azt is Annától kaptuk. Nekem a háztartás mellett se időm, se türelmem nincs ahhoz, hogy játsszak Alcsikával. Itt viszont nagyon szeret. A fiatal anyuka csak hat osztályt végzett, azt mondja nem is akarja befejezni az iskolát. Mosolyogva árulja el, párját már kilencévesen kinézte magának. 17 évesen jöttek össze a fiúval, ő most közmunkásként dolgozik, szerényen, de eltartja családját. Amikor Aurél befejezi az uzsonnát, Anna is mellénk ül, büszkén meséli, hogy a kisfiú az egyik büszkesége.

– Amikor először találkoztunk, csak ült és bizalmatlanul méregetett minket. Most pedig kiviszi a szemetet, megigazítja a szalvétáját, megölel, énekelget és egyre több mindent mond. Szinte kivirágzott – állapítja meg. A kisfiú pedig – mintha csak bizonyítani akarná szavait – sorba kipróbál minden játékot. Fülig ér a szája, amikor Anna szól hozzá, látszik, hogy rajong érte.

Missziójuk a felzárkóztatás

Oláh Anna a fővárosból költözött Kecskemétre, hogy ellássa a ház szakmai vezetői feladatait. Elmondja, közel háromszáz hasonló intézmény működik az országban, a kecskeméti azonban két szempontból is egyedülálló. A többi ház pályázati forrásból tartja fenn magát, egyedül Kecskeméten finanszírozza a város saját költségvetéséből. A biztos háttér mellett azonban szakmailag is különlegesek.

– Mi vagyunk az egyetlenek, ahol mindkét munkatárs roma származású – mondja Anna. – Az elmúlt hónapokban megtapasztalhattuk, hogy ez milyen fontos az anyukáknak. – Félszavakból, tekintetekből is pontosan tudjuk, milyen problémáik vannak. Nyáron voltunk egy konferencián, ahol kiderült, sok gyerekház küzd azzal, hogy becsábítsa a családokat. Nekünk ilyen problémáink sosem voltak, sokszor még a fejünkről is gyerekek lógnak – viccelődik.

Pedig a legnehezebb időszakban nyitották meg a ház kapuit. Márciusban sem küldtek el senkit. Maszkot, fertőtlenítőszert osztottak az anyukáknak, intézték az online iskolai-óvodai beiratkozást, segítették a családokat, amiben csak tudták. Így amikor szeptemberben hivatalosan is elindulhattak, már sokan ismerték, szerették őket. Anyukáról anyukára szállt a hírük, azóta is sorban jönnek ide új és új családok.

– Egy korai szocializációs folyamat zajlik nálunk – magyarázza Anna. – A gyerekek megtanulnak kulturáltan enni, megismerik a vécé használatát, a kézmosást, a kommunikációt, megtanulják a színeket, számokat, azt, hogy együtt kell játszani, hogy figyelni kell egymásra. Így mire óvodába mennek, már olyan képességek és készségek birtokában lesznek, ami megkönnyíti a beilleszkedésüket. Reményeink szerint sokkal kevesebb probléma lesz velük, a pedagógusok koncentrálhatnak a fejlesztésükre.

– Azért dolgozunk, hogy jobb életük legyen, mint a szüleiknek volt – fűzi hozzá Tímea bölcsen. – Mindent persze nem taníthatunk meg nekik, de így nem a nulláról indulnak majd az óvodában.

Hétgyermekes Aranyanyu
Lacziné Somogyi Tímea Anna hétgyerekes édesanya. Amikor hatodik gyermeke óvodába ment, úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy leérettségizzen és belevágjon az egyetemi felvételibe. Ma már hétgyerekes diplomás asszony, így jellemzi magát: „olyan nő vagyok, aki cigánynak született és szociológus”. Alelnöke a Védőháló Karitatív Egyesületnek, dolgozik a Kecskeméti Református Egyházközség cigánymissziójában, létrehozta és működteti a Pancsinello Játszóházat a roma családok számára. 2016-ban elnyerte az Aranyanyu-díjat. 

Az egészséges életmódra is odafigyelnek a házban. A tízórai gyümölcsből, teljes kiőrlésű pékáruból, mézes teából áll. Először furcsa volt a családoknak, de gyorsan megszerették a gyerekek. Timi szerdánként helyben süti a finomságokat, az anyukákat is próbálják bevonni. Petronella például a múlt héten sütötte meg élete első fánkját.

Az egész családot segítik

A környezet több mint gyerekbarát. Akár egy elit bölcsi lehetne, olyan igényes a berendezés, olyan gyönyörűek a játékok, támogatóiknak köszönhetően. Nagyon sok babaholmit, fejlesztő játékot kapnak a Tündérpakk Alapítványtól, de támogatja őket a RÉV, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, a Máltai Szeretetszolgálat és a solti Cursillo közösség is. Hamarosan pedig a kecskeméti rajzfilmstúdiónak köszönhetően a Cigány mesék jelenetei díszítik majd a falakat, ahogyan a Magyar népmesék a kórház gyerekosztályát.

Azt mondják, híd szerepet töltenek be a támogatók és a rászorulók között. Ők ugyanis garantálják, hogy valóban oda kerül az adomány, ahol a legnagyobb a szükség. – Az adománnyal motiváljuk is az anyukákat – mondja Anna. – Aki hetente kétszer eljön gyermekével, az kap pelenkát, popsitörlőt és bébiételt, vagy amire épp szüksége van.

Arra törekszünk, hogy ha valaki bekopogtat hozzánk, mindenképp kapjon valamit. Lehet, hogy csak jó szót, ölelést, de úgy megy el, hogy attól jobban érzi magát.

Úgy látják, hogy sokaknak nagy szüksége van a pelenkára is, de elsősorban nem ezért járnak be. – Sokszor nem is azért jönnek be, mert a gyerekekkel foglalkozunk, hanem azért, mert ők is nagyon jól érzik magukat. Itt nyugalom van, nekünk elmondhatnak olyan dolgokat is, amit otthon nem mernének. Mi mindenkit meghallgatunk, és kicsit a lelkükkel is foglalkozunk. Megerősítjük őket a szülői kompetenciájukban, a nőiességükben is. Nemrég például a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesületnek köszönhetően az anyukák megtanulhatták, hogyan kell kisminkelni magukat. Olyan jó volt látni, hogy van igényük a szépségre, de ez azért is fontos, hogy ha szeretnének, könnyebben találjanak majd munkát.

Amikor eddig jutunk a beszélgetésben, egy tinédzser fiú jelenik meg az ajtóban. – Misike nem tud ma jönni, mert belázasodott – adja át az üzenetet. Mint kiderül, a kétéves kisfiút báty jával együtt elvették az anyukájától, és a nagymama neveli őket a Zöldfa utcában. Gyakran járnak be hozzájuk játszani vagy csak néhány jó szóért. Anna és Tímea megígéri, hogy jövő héten meglátogatja a családot. A Biztos Kezdet Gyerekház célja ugyanis túlmutat a gyerekek szocializációján. Annáék hisznek abban, hogy az egész családdal foglalkozniuk kell, ha eredményt szeretnének elérni.

– A legtöbb roma lánynak korán lesz családja, szinte még ők is gyerekek. Igyekszünk őket lelkileg is támogatni. Nagy kockázatot jelent, hogy semmiféle pozitív inger nem éri őket a szűk lakásokban. Csak a problémákban élnek – nincs mit enni, meghalt valaki, be kell fizetni a csekkeket –, ez lelkileg is megnyomoríthatja az embert. Ezen a településrészen gyakori a munkanélküliség és sajnos a drogprobléma sem ritka. Ezért próbálunk a támaszuk lenni.

Mert ezek az édesanyák a nehézségek ellenére is fantasztikusak. Számukra a karrier annyit jelent, hogy időben férjhez menjenek és szüljék a gyerekeket. Mindenük a család, ebben teljesednek ki, ami az én szememben maga a csoda – lelkendezik Anna.

Bár ezeknek az anyukáknak az egész életük a gyerekek körül forog, játszani nemigen szoktak velük. Nem csak azért, mert nincs otthon játékuk. Nagyon pici az életterük, van, hogy 8-10-en élnek egy szobában, és velük sem játszottak gyerekkorukban. Így nagyon nehéz megváltoztatni ezeket a szokásokat.

A lehetőségek iskolája

Petronella és gyerekei közben elbúcsúznak, érkezik azonban egy másik édesanya, aki szinte családtagnak számít már a gyerekházban. Nikolett állami gondozottként nőtt fel, nagyon sok mindenen ment keresztül a négygyermekes édesanya. Most a féléves Igorkával és a hatéves Jancsikával jött, akik nagy öleléssel köszöntik Annát és Tímeát. A hétéves Aranka iskolában, a négyéves Iván pedig oviban van még.

– Megmondom az őszintét. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, azért vagyok itt minden héten többször is – vallja be Nikolett. – Biztonságot nyújtanak, ha nehézségbe akadok, itt mindig segítenek. Nemrég a számlákat se tudtuk befizetni, Annáék elmondták, mit tehetek. Nikolett a Petőfi Sándor utcai garzonban él albérletben, élettársa jelenleg munkanélküli.

A 26 éves nő tíz osztályt végzett, a tizenegyediket félévkor hagyta ott, mert terhes lett. Élelmiszeripari eladónak tanult, szeretné is befejezni az iskolát. Ha Igorka nagyobb lesz, ő mindenképp munkába áll, nem szeretne több gyereket. Azt mondja, egyetlen célja van, fiainak és kislányának biztos hátteret nyújtani.

– Nekem a gyerekeken kívül semmi sem számít – jelenti ki beszélgetésünk végén. – Az a legfontosabb, hogy ne legyen olyan nehéz az életük, mint nekem volt, ne kelljen végigmenniük azon, amin nekem kellett…

Anna és Tímea közben hátul mosolyog, jólesik ezt hallaniuk. Azt mondják, az ő céljuk éppen az, hogy megerősítsék az ilyen elhatározásokat. – Óriási feladatunk van abban, hogy az anyukáknak is utat mutassunk – mondják. – Rávezessük őket arra, hogy ha nagyobbak lesznek a gyerekek, bizony munkát kell találniuk. Ehhez pedig be kell fejezni az iskolát. Ezért is szeretnénk majd elindítani a lehetőségek iskoláját azoknak az anyukának akik kimaradtak a normál iskolai rendszerből. Egy év alatt két évet tudnának itt letenni. Erről már tárgyaltunk a polgármesterrel, és bízunk abban, hogy egyszer megvalósul ez az álmunk is. Persze ez komoly előkészítő munkát igényel, és meg kell találnunk azokat az önkéntes pedagógusokat is, akik szabadidejükben időt szánnának ránk.

Sok más terve van még Annának és Tímeának. Bíznak abban is, hogy idővel nem csak roma gyerekekkel térnek majd be hozzájuk. Azt is elárulják, már nagyon készülnek a karácsonyra. Tartanak egy kis ünnepséget is, a járvány miatt persze nem egyszerre fogadják a családokat. Mindenkinek készítenek ajándékcsomagot, és lesz egy kis vendéglátás is egyik adományozójuknak köszönhetően.

Már búcsúzkodom, amikor Anna megosztja velem, kicsit bizonytalan volt, amikor a gyerekház miatt Kecskemétre költözött. De egy pillanatra se bánta meg, hogy így döntött. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire megszeretem ezt a közösséget. Olyan élmények értek, annyit tanultam az anyukáktól, amit semmiért sem cserélnék el. Volt, hogy együtt sírtak velem, egyiküket pedig én tanítottam meg az ölelésre, mert még a férje sem ölelte meg sohasem. Sokan megajándékoztak a bizalmukkal, néhányan a barátságukkal is. Pedig még nagyon az elején vagyunk a munkának. Ezért is hiszem, hogy Timivel és ezekkel az anyukákkal együtt csodákat tehetünk még Kecskeméten.

A cigányteleptől a müncheni egyetemig
Oláh Anna évtizedek óta küzd a romák esélyegyenlőségéért, felzárkóztatásáért, közben világi munkatársként segíti a katolikus egyház misszióját is. Munkáját nemcsak országosan ismerik el, de külföldön is képviseli a hazai cigányság ügyét. Háromszor kapott állami kitüntetést, legutóbb október 23­a alkalmából vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést szakmai munkássága elismeréseként. Életével nem csak saját közösségének mutat példát.
– Tápióbicskén nőttem fel egy cigánytelepen, nyolcan vagyunk testvérek. Nem titkolom, nagyon sokszor rákényszerültek a szüleim arra, hogy döghúst hozzanak haza a dögkútból. Másképp nem lett volna mit ennünk. 14 éves korom óta dolgozom. Takarítóként kezdtem a Fővárosi Gázműveknél, de mindig akadt egy-egy jó szándékú kollégám, mentorom, akiknek a biztatására továbbléptem. Így szereztem meg az érettségit, már családanyaként, hisz 16 évesen férjhez mentem és 17 évesen megszületett a lányom, Melinda.
Anna előbb a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán végzett általános szociális munkás szakon kitűnő diplomával, aztán szociálpolitikát hallgatott, ráadásként tanügyigazgatási szakértői diplomát is szerzett.
– Nagyon sokat köszönhetek a nem roma mentoraimnak, akik elhitették velem, hogy meg tudom csinálni. Minden nehézség ellenére egy cigánytelepről, a nélkülözésből, a dögevésből el lehet jutni addig, hogy a müncheni katolikus egyetemen tartsak szemináriumokat. Ott pedig nem egyszerűen Oláh Anna vagyok, hanem a magyarországi cigányságot, a roma nőket is képviselem.
Anna régi jó barátságban van Engert Jakabné alpolgármesterrel, sok közös projektben gondolkodtak, munkálkodtak együtt. Az ő javaslatára kérte fel a városvezetés a kecskeméti gyerekház szakmai vezetésére. – Azt gondolom, a Jóistennek folyamatosan terve volt és van velem. Sokszor voltam jó helyen, jó időben és nagyon jó emberekkel. Épp ezt érzem most itt is,- Kecskeméten is.

•