A tanítóképzésről tartott sajtótájékoztatót az ellenzék – VIDEÓVAL
2021.03.17. 15:35
„A Károli Gáspár Református Egyetem lemondott a kecskeméti tanítóképzésről és a hátteret biztosító gyakorló intézményeiről, azonban Kecskemét nem mondhat le róla!” címmel tartott sajtótájékoztatót a Szövetség a Hírös Városért Egyesület. Az eseményen dr. Tóth Szilárd és Király József képviselők szólaltak fel.
4 kép
A tanítóképző előtt tartott sajtótájékoztatót ma a Szövetség a Hírös Városért Egyesület a kar jelenlegi helyzetéről. Dr. Tóth Szilárd önkormányzati képviselő az eseményen azt mondta, már tavaly nyáron felvetette az ellenzék azon aggályát, hogy két teljesen hasonló profilú képzőhelyet ilyen közel egymáshoz fönn lehet-e tartani. Utalt ezzel arra a képviselő, hogy a Károli Gáspár Egyetem fenntartásába került a pedagógusképző kar, amely intézmény egyébként a nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Kart is működteti.
Dr. Tóth Szilárd szerint az élet szülte azt, hogy ez természetben nem kivitelezhető. A képviselő ekkor felsorolta azokat a médiatartalmakat, amelyek a témában jelentek meg. Majd a listázás után azt mondta, 2021. januárjában bejelentette a Károli Gáspár Egyetem, hogy racionalizálási okokból egy évig nem indul tanítóképző szak Kecskeméten. A képviselő úgy fogalmazott, gyakorlatilag egy olyan szakot szüntettek meg, ami tízszer annyi hallgatót vett föl, mint a nagykőrösi.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Tóth Szilárd kiemelte, a kecskeméti tanítóképző főiskola, annak majd 100 éves múltja, nem érdemli meg, hogy egy ilyen adminisztrációs huszárvágással megszüntessék – zárta mondandóját a képviselő, majd hozzátette, a gyakorló intézményeket és a főiskolát fenn kell tartani Kecskeméten.
Ezt követően Király József vette át a szót. A képviselő a témában azt mondta, a pedagógusképző kart vissza kell szerezni, hiszen miután a Neumann János Egyetem átadta a református egyháznak, kiderült, hogy az egyház nem jó gazdája az intézménynek. Király József kiemelte, fontos, hogy a kecskeméti városvezetést ne vakítsa el a Mercedes csillag csillogása, hanem figyeljenek oda a nemzet napszámosainak képzésére és helyzetére is. Az ellenzéki képviselő szerint nem mondhat le Kecskemét a felsőfokú intézményről, majd hozzátette, ez a folyamat megkérdőjelezi az itt végzettek hovatartozását is.
Király József ezt követően segítséget kért a helyzet megoldásához mindazon emberektől, akiknek valamilyen formában közük van a pedagógusképző karhoz vagy a Neumann János Egyetemhez. Az említés sorrendjében név szerint Bán János írótól, médiaszemélyiségtől, Szeberényi Gyula Tamás alpolgármestertől, Szemereyné Pataki Klaudia polgármestertől, Gaál Józseftől, a Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagjától és Leviczky Cirill kancellártól. Király József ezt követően azt kérte, hogy gondolják újra az egész egyetemi kérdést Kecskeméten, és fontolják meg, hogy a Neumann János Egyetem vegye vissza a pedagógusképző kart.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés