A kecskeméti költségvetést üdvözli a Fidesz-KDNP frakció
2021.02.15. 18:21
Az elmúlt időszakban láthattuk, hogy az országban több város is nehéz helyzetbe került gazdaságilag a koronavírus járvány miatt. Kecskeméten ez kevésbé érzékelhető és a város mérsékelten, de tovább folytatja a fejlesztéseket, beruházásokat, amiket eddig megkezdett. Köszönhető ez az elmúlt évek megfontolt gazdasági és politikai lépéseinek - írta sajtóközleményében a kecskeméti Fidesz-KDNP frakció.
Szeretnénk megjegyezni, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztaltuk, hogy a kecskeméti ellenzék, teljesen más irányba kezdett mozgásba lendülni. Eddig a magukat civilnek vélt szövetségük mögé bújva próbáltak meg politizálni. Most úgy látjuk, hogy az országgyűlési választás szele megcsapta őket és már nem a város érdekeit szem előtt tartva kívánnak dolgozni, hanem a Fideszt és képviselőit, polgármester asszonyt, alpolgármestereket kívánják inkább pellengérre állítani.
Nem értjük, hogy ezekben a nehéz időkben mi szükség van ezekre a támadásokra, amikor az Önök által hirdetett politikai összefogást kellene erősíteni! Mindezek helyett sorozatos támadásokat indítanak Kecskemét városvezetése irányába, ezzel is hátráltatva a városunk fejlődését. Nem a fejlődés pártján vannak. Fontosabbak az Önös politikai céljaik, mintsem, hogy Kecskemét város előrejutását és fejlődését szem előtt tartsák.
Megvan a lehetőségük, hogy csatlakozzanak hozzánk és Kecskemét város fejlődéséért tegyenek is ténylegesen. Mi eddig is nyitottak voltunk az együttműködésre a város előrejutásának érdekében, természetesen, ha legalább annyira fontos Önöknek is Kecskemét, mint a Fidesz-KDNP képviselőinek.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Ezzel a viselkedésükkel csak azt bizonyították be, hogy a Szövetség a Hírös Városért Egyesület nem más, mint egy politikai gittegylet és nem egy civil szerveződés.
Fidesz-KDNP frakció
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés