A Gedeon Birtok 2020-as rajnai rizlingje lett Kecskemét város bora
2021.08.24. 15:18
A Gedeon Birtok, rajnai rizling bora nyerte el idén a „Kecskemét város bora” kitüntető címet. Az Alföldi szőlő, kenyér és bor konferencia és bemutató egyik fő eseményeként ismerhette meg a szakma az idei verseny győzteseit ma (kedd) a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kecskeméti kutatóállomásán.
Galéria
Pászti András önkormányzati képviselő, a Kecskemétet megteremtő és formálóelődök történeteivel és hagyatékuk felelevenítésével köszöntötte "Az Alföldi szőlő, kenyér és bor konferencia" résztvevőit kedden Katonatelepen. A szőlészeti és borászati szakma elitjét képező közönség számára öt előadást szerveztek a MATE Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet kecskeméti kutatóállomásának munkatársai. A találkozó egyik fénypontja volt, amikor a Mathiász János Borrend elöljáróinak tolmácsolásában kihirdették, melyik régiónkban termett bor nyerte el a „Kecskemét Város Bora” kitüntető címet.
- Ebben az évben, már nem először, a Gedeon Birtok rajnai rizling bora lett a város bora. Nagyon szépen és jól szerepelt az olaszrizling a Polyák borászattól, és mint egy új érdekesség, harmadik helyezett, tehát bronzérmes lett a nagy verseny dobogóján a kutatóintézet generosa bora - nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak Kisari István, a zsűri elnök, a Mathiász János Borrend kancellárja.
Az önkormányzat által támogatott esemény a régió, sőt a megye számára is kiemelt jelentőségű. Bács-Kiskun megyét Mák Kornél, a megyei közgyűlés alelnöke képviselte, aki beszédében kitért arra, hogy a borászat és a szőlészeti-borászati kutatási ágazat egyaránt hamvaiból volt kénytelen feltámadni az elmúlt évtizedekben. Ezt a munkát igyekszik minden eszközével támogatni a Magyar Kormány és a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat is.
- 1200 család foglalkozik borászattal a megyében, köztük közép és kis vállalkozások. Az elmúlt időszakban nagyon sok pénz és fejlesztési támogatás is érkezett a területre - mondta a rendezvényen dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A megyei önkormányzat a pályázati lehetőségek és pénzek célba juttatása mellett saját marketing tevékenységével és a kutatás, valamint fejlesztés számára szervezett szakmai programokkal is igyekszik támogatni az ágazatot.
A mai konferencia záróakkordjaként a terményáldást követően a Mathiász János borrend két új tagot fogadott soraiba. Borlovaggá avatták Hamzáné Lakó Juditot, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkárát és Nyitrainé Dr. Sárdy Diánát a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem intézetigazgatóját.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés