3 millió beoltott után jöhetnek az újraindítás újabb lépései - Videóval
2021.04.08. 10:58
A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt többek között az iskolanyitásról, illetve reagált az AstraZeneca vakcinával kapcsolatos hírekre is.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője elmondta, hogy a kormány értékelte az oltási adatokat. Már több mint 2,6 millió ember kapta meg legalább az első oltást, és több mint egymillióan a másodikat is. A kormány hetekkel ezelőtt döntött arról, hogy minden újraindítási lépés az oltások számának növekedésével lehetséges. Az első újraindítási lépések érdemi enyhítést nem jelentenek, mivel a négyzetméter-alapú szabályozás inkább szigorítást jelent - tette hozzá. Kevesebb vásárló lehet egyszerre egy boltban, így hosszabb nyitvatartás kell.
Magyarország Európában a leggyorsabban oltó országok közé tartozik. Gulyás bízik benne, hogy az oltottak száma még ebben a hónapban meghaladja a négymilliót. Mindenkinek köszönetet mondott a miniszter, aki részt vesz a védekezésben és az oltások beadásában. Közel négymillióan regisztráltak már - tette hozzá.
Gulyás Gergely szólt arról is, fontos, hogy április 19-én álljon vissza az oktatás megszokott rendje, a pedagógusok legyenek tekintettel a szülőkre is. Az oktatási-nevelési feladatok személyes jelenléttel a leghatékonyabbak - tette hozzá.
A 3 millió beoltotti számnál dönt a kormány az újraindítás újabb lépéseiről. Ez reményeik szerint öt-hat napon belül bekövetkezhet.
A bértámogatás április egészére megilleti az érintett ágazatokat - mondta a miniszter. 69 milliárdos igény érkezett eddig, és ebből 66,5 milliárd forintot megítéltek, és majdnem 66 milliárdot már ki is fizettek.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A védettség szempontjából egyetlen vakcina között sincs különbség - emelte ki Gulyás Gergely.
A 65 év feletti regisztráltak 86-87 százalékát már beoltották - mondta a miniszter. A jelenlegi regisztrációs igényeket még ebben a hónapban ki tudják elégíteni - tette hozzá. Mindebben nagy szerepe van a keleti vakcináknak is.
Az AstraZeneca kapcsán azt mondta a miniszter, hogy az uniós gyógyszerügynökség szerint is megbízható. Ezeknek az oltásoknak a hatékonysága jelentős, minden oltás lényegesen biztonságosabb, mint az oltás hiánya - hívta fel a figyelmet a miniszter.
- Minden oltás jobb, mint a betegség – fogalmazott Gulyás Gergely, utalt arra, véleménye szerint üzleti érdekek állnak az AstraZeneca ellen indult támadások mögött.
Szentkirályi Alexandra a Kormányinfón bejelentette, hogy elindul a vállalkozás-újraindítási program a falvakban. Első körben egy 25 milliárdos keretösszeg áll majd rendelkezésre a 10 fő alatti vállalkozások számára. 2-10 millió közötti vissza nem térítendő támogatást nyújtanak beruházásokra, bérekre, gépekre, műhelyekre és képzésekre is. A pályázat feltétele, hogy legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkeznie kell a vállalkozásnak. Ezzel kívánják a falusi vállalkozások munkahelymegőrző képességét segíteni.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés