2 millió forint értékű adományt gyűjtöttek a kecskemétiek
2022.07.13. 18:30
Kétmillió forint értékű adományt gyűjtött össze a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság az Ukrajnában dúló háború elszenvedőinek. Az adománnyal ma (szerda) hajnalban indultak el Kecskemétről Beregszászra. Az összefogáshoz csatlakozott dr. Salacz László, országgyűlési képviselő is, aki hangsúlyozta, folyamatosan szükség van a segítségre.
Galéria
Teste csomagolták össze azokat a termékeket, amelyeket a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság szedett össze az elmúlt hónapokban. A háború kirobbanásakor rögtön el is kezdődött az összefogás, több mint 2 millió forint értékű adomány gyűlt össze.
- A Széchenyivárosban szinte mindenki összefogott, az összes általános iskola, középiskola, vállalkozások, országgyűlési képviselő úr is beleállt ebbe a feladatba. És most ott tartunk, hogy pár nappal ezelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak átadtunk egy félmilliós adományt azoknak, akik Kecskeméten kerestek menedéket és itt vannak városunkban. A másfélmillió forint értékűt pedig holnap elvisszük Beregszászba - mondta Szamler László, a Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társaság ügyvivője.
Dr. Salacz László elsőként csatlakozott az összefogáshoz. Az országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy mind az ukrán, mind pedig a magyar menekülteket segíteni kell.
- Nagyon fontos, hogy ez a kezdeményezés folyamatosan valósul meg. Mert, amikor a háború kitört, akkor voltak fellángolások a menekültek megsegítésére, azonban nagyon fontos, hogy ezek folyamatosan kell, hogy megtörténjenek, mert tart a háború és újabb és újabb emberek szorulnak rá ezekre a segítségekre - hangsúlyozta dr. Salacz László, országgyűlési képviselő.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Széchenyivárosi Zöld és Pont Civil Társasággal szorosan együttműködött a Family Market Kft. Vrana Ferenc ügyvezető nem csupán az adománygyűjtésben segített, hanem teherautóját is felajánlotta a szállításra.
- A fő cél a konzerv volt, mivel hosszú szavatossággal bír. Ezen túl pedig könnyen osztható, könnyen bontható konzervekről van szó, tehát nem kell hozzá konzervbontó sem, külön olyanokat válogattunk, amik önzárósak, önnyílósak. Illetve higiénés termékeket készítettünk össze hölgyek, gyerekek részére. Most a meleg miatt vizet és vécépapírt is bedobtunk a közösbe, hogy legyen abból is minél több - összegezte Vrana Ferenc, a Family Market Kft. ügyvezetője.
A segítségre továbbra is szükség van, a gyűjtés folytatódik a városban.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés