Kujáni Lászlóné
Kihirdették a VI. Aranyhomok Térségi Lekvárverseny díjazottjait - videóval
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a pandémia okozta két év kihagyás után ebben az évben újra meghirdette a korábban nagy népszerűségnek örvendő Aranyhomok Térségi Lekvárversenyt, immár hatodik alkalommal. A díjátadóra szerda délután került sor Kecskeméten a 25. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon. Idén a „Kecskemét és térsége lekvárja” címet a „Vörös varázs” lekvárral Berenténé Gönczi Ilona nyerte Ladánybenéről.
2022.08.24. 18:48
34 kép
Kecskemét
Több mint 50 lekvár versengett idén az Aranyhomok Térségi Lekvárversenyen - VIDEÓVAL
Idén hatodik alkalommal szervezte meg lekvárversenyét az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület. Az édes megmérettetésnek a járókelők is örülhettek csütörtökön, hiszen kóstolóval vártak mindenkit Kecskemét főterén.
2022.08.11. 18:53
12 kép
Kecskemét
Milliárdos támogatás a termelői csoportoknak - VIDEÓVAL
Hárommilliárdos pályázat nyílt a hazai termelők támogatására, amelyet a mezőgazdasági és az erdészeti ágazatban működő termelői csoportok és szervezetek létrehozására lehet igényelni. Ezzel öt éven keresztül évi maximum 100 ezer euró vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a jól működő termelői csoportok.
2020.05.28. 20:19
8 kép
Hírek
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés