értelmi fogyatékosok
Versenypohár versenyt tartottak a Fazekas István Szakiskolában - Videóval
A legkülönbözőbb alakzatokat formázták meg hétfő délelőtt a résztvevők a versenypohár versenyen a Kecskeméti SZC Fazekas István Szakiskolájában. A megmérettetést a tanulásban akadályozottaknak, enyhe értelmi fogyatékkal élőknek szervezték meg. A pohárpakolás fejleszti a szociális készséget, valamint a finommotoros mozgást.
2022.11.28. 12:51
32 kép
Sport
Kecskemét ad otthont a 36. Koncz Dezső Országos Tanulmányi Versenynek
Elsőként rendezhették meg a Kecskeméti EGYMI Juhar Utcai Tagintézményében a Koncz Dezső Országos Tanulmányi Versenyt az értelmileg akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák számára. A 36. versenyen résztvevő csapatnak Kecskeméttel kapcsolatos tudásáról is számot kellett adnia, emellett baracklekváros palacsinta készítésben és sportfeladatokban is jeleskedniük kellett.
2022.05.27. 17:11
22 kép
Oktatás
A fogyatékossággal élők is mentesültek a maszkviselés alól - Videóval
Kibővítették azok körét, akiknek nem kell maszkot hordaniuk. Derült ki a szerda este megjelent Magyar Közlönyből. Az új szabályok szerint most már az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő embereknek sem kötelező a védőeszköz viselése.
2020.11.26. 15:43
Kecskemét
Időskorúakat és fogyatékkal élőket segítő intézményeket fejlesztettek
Befejeződött az időskorúak és fogyatékkal élők szociális alapszolgáltatásainak fejlesztése Kecskeméten. A vissza nem térítendő támogatást tartalmazó projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projekt európai uniós támogatása bruttó 89.476.900 forint volt.
2019.03.28. 11:18
Hírek
Több mint kétszázan vettek részt az értelmi sérültek megyei versenyén
Az esélyegyenlőség jegyében rendeztek ma (csütörtökön) megyei sportversenyt értelmi sérültek számára a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában. A Kecskeméti Szent László Lions Club és az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságának közös rendezvényén több mint kétszázan vettek részt, a 15 csapatot vegyesen alkották sérült és az egészséges versenyzők.
2019.03.14. 15:44
71 kép
Hírek
Megérkezett a DAKK válasza az értelmi fogyatékos fiú ügyével kapcsolatban
Úgy tűnik, nem kapott fegyelmit az a buszsofőr, aki hétfőn nem vett fel egy édesanyát a buszra, akinek értelmi fogyatékos fia már fent volt. De felhívták figyelmét a körültekintő munkavégzés fontosságára.
2018.12.19. 14:25
Hírek
7 éves a Mosoly Klub – a Szent László Lions Club velük ünnepelt
2018. november 17-én a Kecskeméti Szent László Lions Club együtt ünnepelte az Értelmi Fogyatékosok Nappali Ellátása látogatóival és dolgozóival a Mosoly Klub hetedik születésnapját.
2018.11.17. 19:17
17 kép
Hírek
100 millió forinttal nő a fogyatékosságügyi érdekvédelmi és civil szervezetek támogatása
Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet támogatása - jelentette be a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2018.07.31. 08:48
Pénz
Értelmi sérültek számára rendeztek megyei sportversenyt
Sportpoharazásban, frizbi dobásban, triciklizésben és sok más izgalmas játékban mérték össze ügyességüket pénteken délelőtt a megyei értelmi fogyatékos intézményekből érkező vendégek. Hagyományteremtő szándékkal rendeztek ugyanis sportversenyt a számukra II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tornatermében.
2018.04.06. 13:35
46 kép
Sport
Mosolyra fel!
Zenétől és nevetéstől volt hangos a Margaréta utca. Hatodik születésnapját ünnepelte ugyanis hétvégén az értelmi sérültek Mosoly Klubja.
2017.11.18. 19:43
25 kép
Kecskemét
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés