Kukkantás a karanténba koronavírus beszámoló Mexikó

Kukkantás a korona-karanténba - kecskeméti család Mexikóban

Megérkezett az első írás felhívásunkra, amelyben arra kértük olvasóinkat, hogy meséljék el saját sztorijukat a korona-karanténnal kapcsolatban. Nem akármilyen történet az alább olvasható: egy kecskeméti család Mexikóban élte át ezt a járvány miatt nem mindennapi hónapot. Jó példát adnak a különbségekről, amely hazájuk és ideiglenesen választott otthonuk között mutatkozik, és tele van azzal a hazaszeretettel, amit leginkább az ilyen messzire költözött földijeink szavaiból lehet kiérezni. Nagyon érdekes, kiválóan összeszedett, szép írás, ajánljuk mindenki figyelmébe - és továbbra is biztatjuk olvasóinkat saját történetük megírására!

2 kép

"Kecskemétiek vagyunk. Szeretjük a városunk, belőle táplálkozunk. Élmények, emlékek, barátok sokasága köt hozzá minket. De most a karantén idején nem ott töltjük az időnket. Ugyanis ötfős családunkkal ősszel egy merészet gondoltunk, így immár öt hónapja Mexikóban, Aguascalientesben lakunk.

A férjem munkája kapcsán jöttünk Mexikóba, és még másfél évig maradunk. Könnyű volt a döntés? Nem. Könnyű volt az átmenet? Az sem. Szeretünk itt élni? Nagyon. Az itteniek kedvesek, segítőkészek. Ami alapjában más – az éghajlat, az ételek, a közlekedés, az oktatás –, az furcsaságaival és jellegzetességeivel együtt részünkké vált. De csak így tud nekünk örömet okozni, hogy a hazatérés biztonsága megmaradt.

A járvány, mivel Kínától nyugatra terjed, minket időben három héttel később ért el. Ez két szempontból előny: a kormányzatnak több ideje volt rá felkészülni, másrészt pedig már használhatják az európai intézkedésekből származó tapasztalatokat. Legalábbis elvileg…

Mivel Mexikó hatalmas – az Európai Unió 27 országából 23 beleférne –, kétféle kormányzat van: az állami és a tartományi, utóbbi igen nagy autonómiával. Így a járványügyi intézkedések is régiónként eltérőek. Mi a legkisebb tartomány székhelyén, az egymilliós Aguascalientesben lakunk, Mexikó kellős közepén. Első hírként a kormányzó videoüzenete ért el minket, március 10-e körül, amiben arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező Feria Nacional San Marcos (ami három hétig tart és akkora ünnepség, hogy minden évben iskolai szünetet rendelnek el miatta) a Covid 19-re való tekintettel határozatlan időre eltolódik, a tartományban lakók és a várható hatmillió vendég egészségének védelme érdekében. Majd rögtön arról beszélt, hogy de nem baj, több idő lesz előkészíteni, és így nyár végén olyan fiesztát rendeznek, mely nagyobb lesz, mint az eddigiek… Optimizmussal és derűvel beszélt.

Azóta talán a derű elmaradt, de az optimizmus nem. Ez jellemző a mexikói hírcsatornák többségére. Hiányzik a pánikkeltés, a félelem. Intézkedésekről tájékoztatnak minket, segítséget ajánlanak fel, vagy platformokat javasolnak, ahol mi segíthetünk.Amikor másfél hetente bevásárolni megyek, nem nagyon látok embereket az utcán. Ebből arra következtetek, hogy a környezetünkben így is komolyan veszik az intézkedéseket.

Na, de szépen sorjában: az iskolák március 17-én tértek át az online oktatásra. Egy nappal később, mint otthon. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben az időben az egész tartományban kettő regisztrált eset volt, akkor ez igen korai intézkedésnek tekinthető. Ezzel egy időben hazaküldték a boltokban dolgozó 65 év feletti munkatársakat is, és szociális támogatást ítéltek meg nekik. Ez azért is fontos, mert Mexikóban két évvel ezelőttig nem volt állami nyugdíj vagy például GYES, GYED rendszerű támogatás a családoknak. A mostani kormány próbál ezen változtatni. De jelenleg: ha valaki nem dolgozik, az államtól nincs pénze. Akkor sem, ha idős vagy kisgyereket nevel.

Az iskolai online oktatással kapcsolatban jó tapasztalataink vannak. Ideérkezésünkkor az iskola biztosított a gyerekeinknek tabletet, amire a Knotion (mozaikszó: knowledge in action) program fel volt töltve, és a preferált böngésző programokon és a tanulást segítő app-okon túl a többi hozzáférés le volt korlátozva. Tehát tanulásra tökéletes, játszani nem nagyon lehet vele. Így a nyolcadikos fiam normál esetben is egy tablettel, egy mappával és egy tolltartóval jár iskolába. Tankönyvei a hagyományos értelemben nincsenek. Az adott oktatási tartalom a tableten van, a beadandó feladatokat, kisvideókat, bemutatókat, esszéket is ezen keresztül küldi el a tanárnak. A tantermen belül is. Tehát most annyit változott a rendszer, hogy nem a tantermen belül, hanem ezen kívül, de a megszokott rendszer szerint és technikai eszközökkel tanulnak.

Mégis más az oktatás. Mentoraik eddig is voltak, akik figyelemmel kísérték a haladásukat, segítették őket a beilleszkedésben. Most is hozzájuk lehet fordulni, bármilyen kérdéssel, kéréssel. Az iskola legalább heti rendszerességgel küld pozitív, lelkesítő, megerősítő üzeneteket. Ez új, a karantén alatt alakult ki. Alig várjuk őket, az alapja az, hogy az iskola egy nagy család, és köszönik szépen, hogy a tanulók és szüleik szuperhősök lettek. Segítsük egymást, figyeljünk egymásra. Illetve már a kezdetektől tippeket adnak a karantén alatti családi élet szervezéséhez, tegnap a mentális egészség megtartásáról volt egy előadás – na jó, az pont unalmas volt, de a többi ilyen jellegű hír érdekes, lelkesítő, több esetben humoros is.

Az óvodás kislányunknak az óvónéni – itt tanítónéni, mert iskola-előkészítőnek felel meg a nagycsoport – esti mesét olvasott.

Játékokat mutatott. Vagy csak elmondta egy videoüzenetben, hogy igen, otthon kell maradni, de ő nagyon szereti a csoportját és borzasztóan hiányoznak neki a gyerekei, és milyen jó lesz őket ismét megölelni. (Itt hozzáteszem, hogy van állami és magániskola. Az itteni szülők komoly anyagi áldozatot hoznak annak érdekében, hogy magániskolába írassák a gyerekeiket. A mieink is egy ilyenbe járnak, a környezetünkben lakó mexikói és külföldi ismerőseink, barátaink is ilyen rendszer szerint taníttatják őket.)

Hétköznapjainkat nyilván befolyásolja a karantén. Most a pozitív változásokról írnék, amik lehetőségeket nyitottak nekünk. Én angol-német nyelvtanár vagyok, jelenleg spanyolt tanulok, mivel ha hazamegyünk, ezt a nyelvet is szeretném tanítani. A spanyol órám a tanárommal online folytatódik, és mivel az időbeosztásom lazább, többet is vállalok belőle, jobban haladok. Nagyon erősen kötődünk az egyházhoz, a Szentcsalád Plébánia több csoportjában voltunk aktívak. Ezek a csoportok kétheti, havi rendszerességgel találkoztak, amikből mi az utóbbi hónapokban kimaradtunk. Most a karantén miatt személyes találkozók helyett ők is online alkalmakat szerveznek, amikhez mi is csatlakozunk. Voltunk már családcsoport találkozón, meghallgattuk egymás örömét-bánatát, lelki napon, ezen mélyebb témákat feszegettünk, főleg a karantén kapcsán, párkapcsolati műhelyen, ahol jegyeseket segítettünk. A hét órás időeltolódással kell csak számolnunk. Tehát ha délután kettő, az nekünk reggel hét. Sőt: otthon a Dance for Art tánciskolában társastánc tanfolyamra jártunk. Nagy élmény volt egy alkalommal online bejelentkezni a régi csoportunkba, látni az újakat, latint táncolni a mexikói nappalinkban. Néha mintha el sem jöttünk volna otthonról…

Igazán nehéz számomra a húsvéthétfő volt. Olyan örömtelien fájdalmas volt. Hogy miért? Ébredésemkor már két locsolkodós kis videó fogadott (mi vagyunk 7 órával később), és ezeket a kis videókat a nap folyamán folyamatosan kaptam azon családok fiaitól, férjeitől, akik egyébként ezen a napon hozzánk járnak locsolkodni. Úgy éreztem, otthon vagyok, hisz ők egymást is idén ilyen virtuális módon látogatták meg. Akkor meg miért ne ruccanhattak volna ki Mexikóba is? Nagyon jól esett. Az is hozzátartozik, hogy itt a húsvéthétfő nem ünnep, normál esetben is munkanap lett volna. A locsolkodás pedig főleg hungarikum. Tehát nagyon a miénk.

A sok érdekes és új élmények közül ezeket emeltem most ki. Talán érdekesség még, hogy nálunk a karanténhoz a tartalékok biztosítása az ivóvízzel kezdődött, mivel a csapvíz nem iható, vagy hogy milyen intézkedéseket vezettek be az általunk látogatott boltokban. Merőben más ez is, mint az otthoni hírekben. Vagy hogy három héttel ezelőtt a cég felajánlotta a család hazatérésének lehetőségét, ennek kapcsán felvettük a kapcsolatot az itteni magyar konzullal, és az ő ajánlása alapján bíráltuk felül a helyzetünket, a hazatérni vagy itt maradni kapcsán.

A Facebook-oldalamon több rövidebb képes beszámoló van rólunk.

Üdvözlettel: Farkas Eleonóra Mexikóból"

•