Összefogással Kecskemét labdarúgásáért
2016.08.10. 14:03
Együttműködési megállapodást kötött Kecskemét önkormányzata, a KLC KTE SI és a KLC Kft. között, a város felnőtt labdarúgásának magasabb szintre emelése céljából. A Széktói Stadionban szerdán megtartott sajtótájékoztatón emellett elhangzott, hogy Kecskemétet regionális utánpótlási-központ minősítésre javasolta az MLSZ. Szóba került az is, hogy az akadémiai központ megvalósítása a volt Tó Hotel és Étterem területén valósulhat meg, az ingatlan felújításával és pályák építésével.
Galéria
A sajtótájékoztatón részt vett Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, Salacz László országgyűlési képviselő, Sipos László önkormányzati tanácsnok, S. Juhász Attila, a KLC - KTE SI ügyvezető elnöke, Török László, a KLC - KTE SI szakmai igazgatója és Telek Zoltán, a KLC Kft. ügyvezetője.
S. Juhász Attila, a KLC - KTE SI ügyvezető elnöke hangsúlyozta, hogy az együttműködési megállapodás megkötése mérföldkő lehet a város labdarúgó életében. Hozzátette: annak megvalósítására, hogy Kecskeméten minél előbb – lehetőség szerint 2 éven belül – ismét a térség meghatározó, magasabb osztályban játszó labdarúgócsapata működjön, jelentős összefogásra, szponzori elkötelezettségre van szükség. Az önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatása kiegészülve a helyi, megyei és térségi erők minél szélesebb körű összefogásával lehet a záloga annak, hogy a csapat megerősödjön, és mielőbb feljusson legalább a Nemzeti Bajnokság II. osztályába.
Sipos László tanácsnok kijelentette: amikor tavaly kiderült, hogy bajban van a helyi foci, a város vezetése – élén Szemereyné Pataki Klaudia polgármesterrel – azonnal úgy döntött, hogy segítő kezet nyújt, és erről közgyűlési döntés is született. Salacz László országgyűlési képviselő egyebek mellett arról szólt, hogy a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése egyértelművé tette mindenki számára, hogy milyen nagy a labdarúgás népszerűsége Magyarországon. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a kecskeméti foci jó úton halad.
Az együttműködési megállapodásról:
Az együttműködési megállapodást a felek a labdarúgó utánpótlás-nevelés, a regionális utánpótlás képzés zavartalan szakmai munkához szükséges feltételeinek biztosítása, a felnőtt labdarúgó csapat NB II. osztályban történő szereplésének mielőbbi kivívása, valamint az e célok eléréséhez szükséges erőforrások biztosítása céljából, e körben való együttműködésük kifejezése érdekében kötik a 2019. június 30. napjáig tartó időszakra.
A KLC Kft. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2016. évi költségvetéséről szóló 29/2016. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján a 2016 évi elszámolási időszakra megyei első osztályú felnőtt labdarúgó csapata működési költségeihez 25.000.000 Ft támogatásban részesült.
Az Önkormányzat megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a támogatás összegének mértéke a következő három bajnoki évben (2016-2017, 2017-2018, 2018-2019) a 2015-2016 bajnoki évre biztosított összeg szinten tartása mellett, a KLC Kft. eredményességének figyelembe vételével évente áttekintésre kerüljön.
Az Önkormányzat a hatályos jogszabályok adta lehetőségek szerint a KLC KTE SI utánpótláskorú és amatőr, továbbá a KLC Kft. amatőr labdarúgócsapatai részére biztosítja a Széktói Stadion labdarúgás céljait szolgáló létesítményeinek térítésmentes használatát, továbbá közreműködik a regionális utánpótlásközpont működéséhez szükséges létesítményháttér biztosításában.
A regionális utánpótlás képzési rendszerről:
A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében 2017-től a sportág kiemelt utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására, szervezésére 12 ún. „regionális Utánpótlás-központ” felállítását javasolja. A regionális UP központi minősítés megszerzésének feltételei:
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- Nemzetközi tanácsadó által végrehajtott auditon való részvétel,
- Elnökségi kijelölés,
- Az UP központ 3 éves és 1 éves szakmai- és pénzügyi tervének MLSZ általi jóváhagyása
Az MLSZ Elnöksége a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméti Labdarúgó Akadémiát működtető Kecskeméti Labdarúgó Club KTE Sportiskolát Regionális utánpótlás -központi minősítésre javasolta.
Az utánpótlás-koncepció legfontosabb elemei:
- regionális együttműködés
- az átigazoláshoz kapcsolódó költségtérítés új rendszere
- a nevelési költségtérítés új rendszere
- akkreditáció, éves minősítés és 3 éves audit
- minőségbiztosítás és ellenőrzés
- finanszírozási koncepció
Költségvetési támogatás
Az Elnökség döntött a költségvetésben jóváhagyott utánpótlás-nevelési támogatás sportszervezetek közötti felosztásáról. Az alaptámogatás 1/3-a a Double-Pass audit rangsora és eredménye (általános-minőség támogatás), 2/3 része a Double-Pass audit által megállapított produktivitási pontszám alapján kerül meghatározásra.
Az egyes utánpótlás-központoknak regionális szervezési, irányítási feladatokat is el kell látniuk. Erre a feladatra az egyes régiók közötti játékos szám arányában kerül meghatározásra a támogatási összeg.
A Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ megvalósításáról:
A Regionális Utánpótlás-központi minősítés hosszú távú megtartása a működtetési költségek biztosítása mellett fejlesztésekkel is párosul. Nagyon fontos a több éve és a korábbiakban már több helyszínen tervezett akadémiai épület (szállás, étkezés, irodák, kiszolgáló és közösségi helyiségek, edzőpályák, öltözők, stb.) megvalósítása, melynek helyszíneként a volt Tó Hotel épülete és a hozzá tartozó füves terület ideális helyszín.
Az 1988-ban épült Hotel épület szabadon álló beépítésű, hagyományos szerkezetű, pince, földszintes, magas tetős U alakú épületegyüttes, mely 2004 szeptembere óta nem üzemel. Elhelyezkedése, kialakítása és jelenlegi műszaki állapota a felújítást követően kiválóan alkalmassá teszi a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ elhelyezésére. Az előzetes egyeztetéseket követően folyamatban van a felújítás költségvetésének összeállítása, mely szükséges a sportfejlesztési program jóváhagyásához. A fejlesztés költségeit TAO forrásból tervezzük biztosítani, melyhez 30% önerő biztosítása szükséges.
Az ingatlan felújítása és a pályák megépítése után hosszú távon biztosított a Regionális Utánpótlás Központ létesítmény háttere.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés