Nyolc gól idegenben
2019.09.30. 20:55
Hétvégén a megye II-es labdarúgó bajnokság hatodik fordulójában a Vasutas ellen lépett pályára az SC Hirös-Ép. Két játékos szerezte a Kecskemét találatait.
Galéria
A hírös városi együttes kötelező győzelem előtt állt, és ennek tudatában érkezett meg Kiskunfélegyházára. Egy kicsit felforgatott összeállításban kezdtek Kovrig Ákos fiai, azonban semmivel sem esett vissza az eredményesség. Az ilyen párosításokban mindig meghatározó első találat szerencsére hamar megszületett Lantos révén, akiről ekkor még talán senki nem gondolta, hogy a maradék 65 pályán töltött perce alatt további négy alkalommal zörgeti meg a Vasutas hálóját. A szünetig még megtriplázta előnyét a Hírös-Ép és realizálta a fölényét a listavezető. Szünet után sem vett vissza a lendületből a kecskeméti legénység, Szabó Tamás is triplázott egy félidő alatt és ezzel a győzelemmel továbbra is Kitlék állnak a bajnokság élén.
Folytatás hét két múlva Lakiteleken.
Vasutas SK - SC Hírös-Ép 1-8 (0-3)
Vasutas SK: Kovács – Szűcs S. (Deák 55.), Szűcs F., Homoki-Szabó, Pánczél, Makai, Dusnoki, Retkes, Szász (Fekete 46.), Óvári (Seres 69.), Rutai
Vezetőedző: Grósz Gábor
SC Hírös-Ép: Borbély (Simon 76.) – Forgó, Szeibert, Maczelka (Varga 70.), Szabó T., Lantos (Sudár 70.), Kitl (Háry 61.), Kövecs (Horváth T. 46.), Torbavecz, Kürtösi, Botos
Játékos-edző: Kovrig Ákos
gsz: Dusnoki (80.)Lantos (4., 22., 42., 53., 66.), Szabó T. (50., 76., 87.)
forrás: schirosep.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés