Megye II.: A rutinos KHTK II. vitte el a pontokat
2019.05.13. 21:15
Vasárnap a KHTK II. ellen játszott rangadót a Kecskeméti LC hazai környezetben, a rutinosabb vendégek végül mindhárom pontot elvitték.
Galéria
A komoly rutinnal felvértezett kiskunfélegyháziaknál ezúttal még Koncz Zsolt is pályára lépett, már ez is jól mutatja azt, hogy mennyire komolyan vették a meccset. Az első félidőben 28 percet kellett várni az első gólra, akkor Valkovics volt eredményes, ami elég is volt ahhoz, hogy a vendégek előnnyel mehessenek az öltözőbe.
A második félidőben nagy erőket mozgósított a KLC az egyenlítésért, sokszor abszolút fölénybe is tudtunk kerülni, de az egyenlítés nem akart összejönni, sőt, egy ellentámadásból megduplázta előnyét a KHTK. Bár Szabovik 10 perccel a vége előtt szépíteni tudott, az egyenlítés már nem jött össze.
Kecskeméti LC – KHTK II. 1-2 (0-1)
Megye II. észak, 25. forduló
KLC: Meggyes – Kőrös, Módra, Keresztes, Horváth – Péntek, Masir (Szabovik 52.), Zsoldos – Szűcs, Bozsik, Major (Kovács A. 68.).
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
KHTK: Magyar – Zs. Juhász, Cseh, Sánta, Valkovics (Bense 89.), Keresztesi, Tóth (Nemes 37.), Kadosa (Kurgyis 86.), Polgár, Magony, Fricska (Berekszászi 68.).
Gól: Szabovik (80.) ill. Valkovics (28., 77.)
Bende Csaba: Sajnos rengeteg volt a problémánk a meccs előtt, többen sérülés és betegség miatt hiányoztak, de az az egységesség is megkopott, mely tavaly annyira vitt minket előre. Nagy különbség nem volt a két csapat között, talán csak annyi, hogy az idősebb és rutinosabb ellenfél többet tett a sikerért. Mivel fiatal csapatunk van, emiatt kissé csalódott vagyok.
forrás:kecskemetilc.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés