Elsődleges cél a gólszerzés
2015.11.14. 17:45
Az elsődleges feladatnak a gólszerzést tűzte ki a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező vasárnapi visszavágóján Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
"Oslóban az volt a célunk, hogy sikerüljön olyan eredményt elérni, amely jó kiindulópont a visszavágóra, ez az 1-0-ás győzelemmel sikerült is, de ennél se több, se kevesebb nem történt"
- nyilatkozott a német szakember a telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatón, amelyet megelőzően Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője az MLSZ nevében részvétét fejezte ki a párizsi terrortámadások áldozatai családjának.
Bernd Storck kijelentette: nem szabad, hogy a Groupama Arénában sorra kerülő visszavágón az első perctől kezdve védekezni álljon be az együttes, éppen ezért most is az a legfontosabb, és az elsődleges cél, hogy gólt szerezzen a magyar csapat.
"Ez most egy felhívás is a szurkolóknak, tudniuk kell, hogy nem akarunk mindent kockára tenni, a türelmüket és a támogatásukat kérjük, hogy tizenkettedik játékosként álljanak a válogatott mögé."
- fogalmazott.
A sajtótájékoztatón részt vett Dzsudzsák Balázs csapatkapitány is.
"Az első félidőt megnyertük, nagyon bízom benne, hogy holnap egy tudatos és higgadt játékkal sikerrel tudjuk megvívni ezt a párharcot"
- mondta.
A sajtótájékoztató végén Sipos Jenő felhívta a szurkolók figyelmét, hogy a kapukat a szokásosnál is fokozottabb biztonsági ellenőrzések miatt már 18.15 órakor kinyitják, a drukkereknek pedig mindenképpen rendelkezniük kell személyazonosító okmányokkal, ugyanis azokat összevetik majd a belépőn szereplő adatokkal. Emellett táskát és csomagot sem lehet bevinni a Groupama Arénába a 20.45 órakor kezdődő összecsapásra.
Szóba került Király Gábor köszöntése is, a válogatott kapusa ugyanis Oslóban lépett pályára 100. alkalommal a nemzeti csapatban. A Haladás hálóőrét november 25-én, a magyar labdarúgás napján ünneplik majd.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Király Gábor - Fiola Attila, Juhász Roland, Guzmics Richárd, Kádár Tamás - Nagy Ádám, Elek Ákos - Lovrencsics Gergő, Stieber Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
(MTI alapján)
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés