Szabó Mihály előtt tisztelegtek a Kosárlabda Akadémián - Videóval
2022.05.07. 13:12
Első alkalommal rendezett emléktornát a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia Szabó Mihály emlékére. Szombaton a Zsíros Akadémia, a Vasas Akadémia és két hazai csapat méri össze tudását az egy éve elhunyt Misi bácsi emléke előtt tisztelegve.
Galéria
Ma rendezték meg az I. Szabó Mihály Emléktornát a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián. Ivkovicné Béres Tímea, a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője köszöntötte a csapatokat az esemény megnyitó ünnepségén.
- Misi bácsi egy ikonikus alakja volt az Akadémiának. Nagy hangjával, mosolyával, jókedvével, átölelte közösségünket, és biztos vagyok benne, hogy nagy örömmel tekint le az Akadémiára most, amikor az ő nevével fémjelzett tornán a jövő sportolói vesznek részt - mondta Ivkovicné Béres Tímea.
Hozzátette: nagyon fontos volt Szabó Mihály számára az utánpótlásnevelés, de talán fontosabb volt a szakmai feladatoknál, hogy igazi, életrevaló férfiakat neveljen.
Az emléktorna megnyitóján jelen voltak Szabó Misi bácsi fiai is, Szabó Péter és Szabó Tamás.
Szabó Péter nyitotta meg az édesapja tiszteletére szervezett tornát, aki köszönetet mondott a szervezőknek, a résztvevőknek, a csapatoknak és nem utolsó sorban az Akadémiának, hogy méltóképpen őrzik édesapjuk emlékét.
- Misi bácsi edzőkollégám volt, a tavalyi serdülő csapatot együtt vittük, örülök, hogy előtte tisztelgünk most ezzel a tornával. Jelenleg a serdülő B csapatot viszem, nagyon hiányzik mellőlem, de mindent megteszünk a srácokkal, hogy az emlékére szép eredményt hozzunk - ígérte Bindics Gábor, a serdülő B csapat edzője.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az U14-es korosztálynak egy remek felkészülési lehetőség is a torna, hiszen ők is bejutottak az országos döntőbe Kecskemétről.
- Misi bácsira emlékezünk ezzel a tornával, tisztelgünk előtte, de megalapozza a torna a felkészülésünket is, hisz a jövő hét után van az országos B fordulónk, ahol döntőt játszunk. Mindenképpen szeretnénk győzelmet aratni Misi bácsi emlékére – mondta Hegedűsné Pogány Vivien, az U14/A csapat serdülő csapat másodedzője.
- Az Akadémia egy nagyon erős közösség. A küldetésünk három jelmondatban fogalmazódott meg. A legfontosabb, hogy minél több gyermek sportoljon. Ez teljesült, hiszen most már több mint 600-an sportolnak az Akadémián. Cél az, hogy élsportolókat, válogatott sportolókat neveljünk, és hogy éljünk a sportfejlesztési pályázatok adta lehetőséggel és fejlesszük az infrastruktúrát. Kecskemétnek nagyon jó híre van, és ez az épület nagyon erős közösségnek ad otthont. Úgy gondolom, mindenki nagy örömmel jön Kecskemétre - hangsúlyozta Ivkovicné Béres Tímea.
Az ünnepélyes megnyitó előtt a kecskeméti Akadémia/A csapata és a Vasas Akadémia/B mérte össze erejét, a megnyitó után pedig a Zsíros Akadémia és a kecskeméti Akadémia/B csatája következett.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés