Átadják Kecskemét legújabb sportberuházását
2017.08.24. 21:50
– Augusztus 29-én átadjuk a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia legújabb beruházását, az Izsáki úti régi városi uszodaépületből kialakított multifunkcionális sportcsarnokot – közölte Ivkovicné Béres Tímea, a kosárlabda akadémia igazgatója a Hiros.hu-val.
– Az 1968-ban épült, leromlott állapotú, használaton kívüli uszodaépületből a meglévő adottságok figyelembevételével, épületbővítéssel és funkcióváltással alakult ki a multifunkcionális sportkomplexum, amelyben 3 sportpálya, egy center- és két gyakorló pálya, valamint öltözők, irodák lettek kialakítva – mondta.
Az átalakítást nehezítette az, hogy az épületet ipari műemlékké nyilvánították, ezért a külső megjelenésén nem lehetett változtatni.
Az akadémia igazgatója hangsúlyozta: a korábbi beruházásokhoz hasonlóan ezt az épületet sem csak a kosarasok, hanem más sportágak sportolói is igénybe vehetik, de helyet fog biztosítani a környező iskoláknak is. Az akadémia központja alkalmassá vált mérkőzések, edzések, edzőtáborok, tornák lebonyolítására is.
Az épületben helyet kapnak a vívók, valamint a kecskeméti sportrelikviákat kiállító sportmúzeum is megnyílik majd, de egyéb sportágak részére is nyitva áll az épület.
A beruházáshoz szükséges összeget a látvány csapatsportágak TAO-támogatását lehetővé tevő törvénynek köszönhetően kapta a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia a támogatóitól, közöttük a névadótól, a Mercedes-Benz Gyártól. A beruházás a pályázati kereten belül maradt, 791 millió forintba került. A teljes összeg 30 százalékát Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosította. Az akadémia sportfejlesztési pályázatát támogatta a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely egyben ellenőrzi is a beruházás elszámolását. A társasági adóból finanszírozott fejlesztések pozitívuma, hogy nemcsak a sportolók, hanem a tanulók és a lakosság sportolási körülményei is javulnak.
Az akadémia 2013-as megalakulása óta 6 iskola tornatermét és öltözőjét újította meg Kecskeméten, és megépült egy kültéri pálya a szabadidőközpontban, amelyet a lakosság korlátlanul igénybe vehet. A sportcsarnok mellett elkészült egy kültéri, kosárlabda palánkkal ellátott pálya is, amely minden időben várja a sportolni vágyókat.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az augusztus 29-én 11 órakor kezdődő átadási ünnepséget a Kossuth-díjas Csík Zenekar rövid műsora vezeti fel, majd Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere köszönti a megjelenteket. Ezután dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke mond beszédet.
A nemzetiszínű szalag átvágása után az épület „keresztelője” következik.
Ezután az új sportcsarnokban megtörténik az első dobás, majd az első mérkőzés, amelyen az Eb-re utazó férfi válogatott játszik az akadémistákkal. A FaceTeam akrobatikus kosárshow bemutatója zárja a programot.
A sportcsarnokban 13 órakor kosárlabdatorna kezdődik az akadémia, az együttműködő Pécsi VSK és a belgrádi Partizan KK csapatainak részvételével.
Az akadémia vezetése az érdeklődőket szeretettel várja a megnyitóra.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés