Sikeres hétvége, újabb nagy lépés a bajnoki cím felé
2017.05.01. 16:45
Ismét tökéletes hangulatú mérkőzésen gyűjtötte be a Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE csapata a hőn áhított két pontot. A remek dinamikának, a kiváló védekezésnek és a kapusteljesítménynek valamint kiemelkedő egyéni játékoknak köszönhető a Hajdúnánás SK elleni győzelem.
A mérkőzést jól kezdte az ellenfél, sikerült a vezetést egyből megszerezniük, ám Varga Nikolett gyors válaszával már 1-1-re alakult az eredmény. Innentől kezdve nem adták ki kezükből a vezetést a lányok, egészen a mérkőzés lefújásáig. A 8. percben már 4-1 volt a mi javunkra és ezt tovább tudták növelni folyamatosan. a 16. percben már 10-3 volt a kecskeméti lányok javára.
Varga Nikolett öt gólig jutott, oroszlánszerepet vállalt a kecskeméti sikerben (Fotó: Antal János)
A 25. percben 10 gólos hazai vezetésnek örülhetett a kiérkező publikum, ezt az előnyt a félidei sípszóig sikerült megtartani, így tetemes előnnyel vonulhattak pihenőre.
Palotás Fanni többször is megvillant (Fotó: Antal János)
A második játékrész elején Aron Andrea talált be, majd Németh Kitti, így tizenkét gólra gyarapodott a két csapat közötti különbség. A 46. percben az eredményjelző táblán 25-10 állt. Ezután a tisztes helytállás reményében küzdöttek a hajdúnánási csapat tagjai. A mérkőzés lefújásáig Marosán György vezetőedző mindenkinek játéklehetőséget biztosított, mellyel éltek is a játékosok.
A mérkőzés végéhez közeledve kiderült, hogy a mögöttük lévő PC Trade Szeged KKSE csapata a Szent István SE ellen vereséget szenvedett, így négy pontra nőtt a kecskemétiek előnye az NB1/B-s bajnokságban 3 mérkőzéssel a szezon vége előtt.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Hufbau-Akker Kecskeméti NKSE – Hajdúnánás SK 31-20 (18:8)
2017.04.29. vasárnap, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, 18:00, 350 néző
Játékvezetők: Lábadi János, Szakatics Alajos
KNKSE: Pusztai P. 58%, Mistina K., Veress Zs., Szabó E. 5, Palotás F. 5, Varga N. 5, Aron A. 4, Kaiser M. 3, Fauszt É. 3, Orell B. 2, Gulya K. 2, Németh K. 1, Tóth L. 1, Kovács K., Albert H. Som I..
Kiállítások: 8 ill 6 perc
Marosán György vezetőedző értékelése: “Jól, fegyelmezetten és élvezetesen kézilabdáztunk. Fontos győzelmet arattunk, amivel most már 4 pontra növeltük előnyünket a tabellán. Ez nem tesz elbizakodottá minket, ugyanolyan akarattal dolgozunk tovább mint eddig, nagyon fontos és nehéz mérkőzés vár ránk jövő héten a Fradi otthonában.”
Következő mérkőzésüket május 07-én a Ferencváros otthonában játsszák, ahová az egyesület külön szurkolói buszt indít. Soron következő hazai mérkőzésük május 13-án szombaton a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokában kerül megrendezésre, ahol az NKK Balmazújváros csapatát látják vendégül a bajnokság 25. fordulójában.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés