Ifjúsági olimpiai győzelem
2022.08.12. 08:43
Szenzációs versenyzéssel Deák Zalán, a Kecskeméti Sportiskola futója megnyerte a 100 méteres síkfutást a Besztercebányán rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). A 16 éves sprinter júliusban sportiskolás társával, Faragó Rómeóval bejutott az U18-as Európa-bajnokság döntőjébe. A kiváló eredményeket elérő sprinter hétfőn a Gyulai István Memorial versenyen is rajthoz állt.
A Bolyai János Gimnázium tanulója korábban focizott, ahol kitűnt gyorsaságával, majd 3 évvel ezelőtt a diákolimpián indult el síkfutásban. – Gyorsaságomat a fociban is kamatoztatni tudtam, de azt éreztem, hogy a sprintszám, a rövid távú futás az erősségem. Pista bácsihoz (Juhász István, Zalán edzője – a szerk.) két és fél évvel ezelőtt már azzal az elhatározással kerültem, hogy sprinter szeretnék lenni – vallott a kezdetekről. Zalán az ifjúsági olimpián meggyőző fölénnyel, saját csúcsát megjavítva, 10:59-es idővel nyerte a száz métert, amire régen volt példa. Ő korosztályos magyar bajnok, a legjobb idő azonban ebben a korosztályban még mindig a szintén kecskeméti Havas Csabáé, aki a 10:53-at évtizedekkel korábban futotta.
– A döntő előtti napot egyedül töltöttem és próbáltam koncentrálni a versenyre, a döntő napján azonban már felszabadultan vártam a versenyt – emlékezett vissza a verseny előtti izgalmakra. A KARC-KESI futójaként minél jobb eredményeket szeretne elérni, majd természetesen a felnőtt válogatottság és az olimpikonná válás a célja. A sportiskola, és a Kecskeméti Atlétikai Centrum és Juhász István edző kitűnő hátteret biztosít ahhoz, hogy a sprinter álma valóra váljon. Zalán a 2028-as Los Angelesben rendezendő olimpiát célozta meg, amelyen a magyar válogatott tagjaként szeretne részt venni.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés