Három bajnoki címet szereztek a Kecskeméti TE versenyzői
2017.09.04. 13:25
Sikeresen szerepeltek a junior Országos Bajnokságon és a Messzi István Emlékversenyen a Kecskeméti TE versenyzői az elmúlt hétvégén.
A Kecskeméti TE versenyzői három bajnoki címet szereztek a Junior Országos Bajnokságon. Árva Cintia 53 kg-os súlycsoportban serdülőként indult a junior mezőnyben és 136 kg-os összetett eredménnyel lett országos bajnok. A bajnoki cím mellé két országos csúcsot – lökésben 76 kg, és összetett 136 kg – is sikerült felállítani. Cintia a női mezőny abszolút harmadik legjobb eredményét érte el. Augusztusban az U15 korosztály bajnoki aranyát akasztották a nyakába, és így biztos tagja az U15 magyar válogatottnak, akik szeptember 22-30. között részt vesznek az Európa Bajnokságon.
Nagy Noel a 69 kg–os mezőnyben kiélezett csatában tudott győzedelmeskedni, 106 kg szakítással az első helyről várta a folytatást, és lökésben sem talált legyőzőre. 137 kg-os lökéssel, így 243 kg-os teljesítménnyel lett a súlycsoport bajnoka.
Kmegy Máté 85 kg-os súlycsoportban védte meg bajnoki címét, Sikeres 135 kg-os és 140 kg-os szakítás után 168 kg-os lökést bemutatva nem hagyott kétséget a felől, hogy 308 kg-os eredménnyel ő lesz a bajnok. Máté a bajnoki arany mellé megszerezte a junior korcsoport legjobb versenyzője címet is.
Kiss-Tóth Virág 53 kg-os súlycsoportban bronzérmes lett, korábban ezüstérmes volt az U 17-es OB-n.
Az érmek mellett értékes helyezéseket is szereztek a kecskeméti versenyzők. Árva László betegségből felépülve 62kg-os súlycsoportban ötödik helyen végzett. Nagy Dániel 85kg-os súlycsoportban nagy csatában szorult le a dobogóról és negyedik lett 193kg-os eredménnyel, ami egyéni csúcsot jelentett számára. Benkő Dániel a kiegyensúlyozott sűrű 69 kg-os súlycsoportban a hetedik helyezést érte el egyéni legjobbját megjavítva 155 kg-os teljesítménnyel.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A junior Országos Bajnokságot követte a Messzi István Emlékverseny, mely ünnepi beszéddel – dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester tartotta- koszorúzással kezdődött.
Kecskemétiek közül 48 kg-ban Kasza Adrienn és Hoffer Ágnes harcolt az aranyéremért, szakításban fej fej mellett 49 kg-ot teljesítettek. Lökésben Hoffer Ágnes 60-ig jutott, Kasza Adrienn 62 kg-os sikeres fogásával lett az aranyérmes. Dunai Johanna az 58 kg-osok mezőnyében egyéni legjobbját megjavítva 126kg –os (56;70) eredménnyel lett bronzérmes.
Vaspöri Gábor 94 kg-os súlycsoportban 308 kg-os eredménnyel állhatott fel a dobogó tetejére, valamint férfi mezőny harmadik legjobb versenyzője lett.
- Nagyon sikeresnek tartom ezt a hétvégét - mondta Bálint Csaba vezetőedző – hisz kiemelkedően eredményes volt a Kecskeméti TE csapat. A legtöbb aranyérmet mi nyertük a Junior OB-n. Árva Cintia, Nagy Noel és Kmegy Máté készülhet a korosztályos Európa Bajnokságra. Cintia meghívást kapott Berlinbe nemzetközi edzőtáborba, Kmegy Máté megközelítette a nemzetközi szintet, bekerült a felnőtt válogatottba. Az eredményesség mellett nagy jelentőséggel bír, hogy minden részt vevő dicsérte a szervezést, rendezést és körülményeket.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés