Tájfutók a Vasútparkban
2016.05.11. 14:48
Élettel telt meg a kecskeméti Vasútpark szerdán. Nem csak az állomás és a városközpont között ingázók tapodták a zöld gyepet, hanem kicsik és nagyok, sportolók és sportkedvelők gyülekeztek a magas fák árnyékában. Hogy aztán térképpel és tájolóval felszerelkezve vágjanak neki az ismeretlennek.
Galéria
Május 11. a Tájfutás Világnapja. Ebből az alkalomból döntött úgy Kiszel Sándor és párja, Juszti, akik maguk is rendszeresen űzik a sportot, hogy – rácsatlakozva a nemzetközi esemény magyar vonalára, a KZSE-vel (Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete) és más kecskeméti tájfutókkal együttműködve, no és a Magyar Tájfutó Szövetség segítségét élvezve, Kecskeméten is szerveznek egy izgalmas futónapot. A cél, hogy minél többen megismerjék és megkedveljék ezt az egészséges sportágat.
Kiszel Sándor szervező elmondta, a tájékozódási futás egy természetben művelhető sportág, melyben a résztvevő sportolók a számukra kitűzött tájékozódási feladatot, általában természetes erdei környezetben, térkép és tájoló segítségével hajtják végre. Ez, szerencsés esetben ismeretlen, és sok döntéssel teli feladatot eredményez mindenki számára.
- A helyszín kiválasztásakor figyelembe vettük, hogy a résztvevők számára ismerős környezetben jelöljük ki a három pályát. A vasútállomás környékén gyakran járnak az emberek, ismerik a területet, így egy pillanatig sem merülhet fel bennük, hogy eltévedhetnek. Tehát három, különböző nehézségű pálya várja a résztvevőket. A játék kortalanul űzhető, fizikai és egyben szellemi kihívást jelent a próbálkozóknak. Akkor teljesítik a feladatot, amikor a számukra kijelölt pályán a térképnek megfelelő sorrendben végighaladtak – mondta Sándor.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A Tájfutás Nemzetközi Világnapja szervezőinek nem titkolt célja a Svájcban 2003-ban felállított rekord megdöntése, amikor világszerte 1381 helyszínen 207979 jelentkező vett részt egy hasonló kezdeményezésben - ennek leszünk mi az egyik állomása. Idén 250.000 résztvevő a cél. Ehhez csatlakozik a kecskeméti esemény is.
A tájfutás erdei sport, egyike a természetben űzhető sportágaknak. A tájfutás összetett sporttevékenység, mind szellemi, mind fizikai kihívás, s a tájfutó egyidejű, kettős teljesítménye adja az eredményt. A tájfutó végig fut (=halad) egy számára ismeretlen versenypályán térkép és tájoló segítségével. A tájfutópályát ellenőrzőpontokkal alakítják ki – általában a természetben. A sportoló feladata az, hogy a rajtban kapott térkép alapján az ellenőrzőpontokon az előírt sorrendben végighaladjon és célba érjen. A versenyző maga választja meg az ellenőrzőpontok között az útvonalát, azaz tájékozódik. A tájfutó sportstadionja a természet, amely egyben a világ legnagyobb iskolai szertára és legegészségesebb közege. A tájfutás segíti az öntudatos és dönteni jól tudó személy kialakítását, az ismeretlen terepen biztonságosan, otthonosan mozgó embert. A tájfutás olyan képességeket, készségeket fejleszt – jó és gyors döntés, információ felvétel, önismeret, különféle mozgástevékenység – amelyek a mindennapi életben is hasznosak és fontosak. (futas.net)
Kiváló, mert:
- doppingidegen sport
- a leginkább környezetbarát sport
- az egészség szinonimája
- nemtől és kortól függetlenül űzhető: fiatalok, idősek egyaránt érintettek
- családi sport • egyéni és csapatsport egyszerre
- a mindennapi életben is fontos és hasznos képességeket, készségeket fejleszt: jó és gyors döntéshozatal, információfelvétel, önismeret.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés