Akadémiai sportosztály kezdte a tanévet a Petőfiben
2016.09.12. 13:01
Szeptember 1-jén megkezdődött a tanév a Pallasz Athéné Egyetem Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolában is, ahol a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiával kötött együttműködés keretében egy sportra specializálódott első osztály indult. Ivkovicné Béres Tímea, a Kosárlabda Akadémia vezetője a tanévnyitón az elsősöknek ajándékcsomagot adott át, valamint sikereket kívánt a gyerekeknek a tanévkezdéshez és a sportoláshoz.
2 kép
Az akadémia vezetője fontosnak tartja, hogy a képzés a mindennapos testnevelés keretében történik, és nem ró plusz terheket sem a gyerekekre, sem a családokra, és szem előtt tartják a sport és a tanulás összhangjának megteremtését.
Ivkovicné Béres Tímea a tanévnyitón bejelentette, hogy a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia jelmondatára kiírt pályázatot Rácz Gábor, az iskola 3.a osztályos tanulója nyerte. A pályázatokat közismert, saját szakterületükön sikereket elért, kecskeméti személyekből álló testület bírálta el.
A Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia által kiírt és díjazott pályázaton a pályázónak egy jelmondatban kellett összefoglalni az akadémia lényegét, a célokat, az élményeket, mindazt, amivel a fiatal kosarasok nap mint nap találkoznak, amivel az akadémiai lét során szembesülnek.
Az ifjú kosárlabdázó 100 ezer forint értékű sportfelszerelés-csomagot nyert iskolája számára. A fiatal kosaras edzője Nagyné Adamik Csilla, az iskola testnevelő tanára, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia egyik vezetőedzője. A sporteszközök természetesen az iskola minden tanulójának sportolását segítik.
Az akadémia Rácz Gábor jelmondatát – Ahol a játék soha nem ér véget – már használja is az új logóján.
Az iskola és az akadémia együttműködés alapját az adta meg, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóváhagyta, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt a 2016/17-es tanévben három első osztályt indíthasson a Pallasz Athéné Egyetem Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskolája.
Barta Zsuzsanna igazgató szerint, a sportirányultságú osztály jól szolgálja a tehetséggondozást és a nevelő-oktató munka céljait, ezért örömmel működnek együtt a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémiával.
Az együttműködés keretében a harmadik első osztály sportirányultságú osztály lett, ami lehetőséget ad a sporttehetségek korai felismerésére és a tehetséggondozásra kiemelten a kosárlabda sportág területén. Az intézményben így lehetőség nyílt a reál- és a humán osztályok mellett 26 kisgyerek felvételére a sportirányultságú osztályba.
Kégel Tamás, az akadémia vezetőedzője elmondta, hogy fontos a tehetségek felfedezése a kisgyermekkorban, de nem cél a korai specializáció. A gyerekeknél fontosabb az általános képességek fejlesztése, mint amilyen a koordinációs képességek vagy a tér-idő érzékelés, kiegészítve labdás ügyességi gyakorlatokkal.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés