A két akadémista célja a felnőtt válogatottság
2022.08.12. 08:38
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról két játékos kapott meghívót az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő U16-os magyar válogatottba. Tózer-Nemes Boglárka és Sinka-Pálinkás Szofi a felkészülés során bizonyították, hogy kitűnő képzést kaptak a kecskeméti akadémián, mert mindketten az utazó keretbe kerültek, majd az óriási sikert elért, bronzérmes csapat tagjaiként hozzájárultak a szenzációs szerepléshez.
Tózer-Nemes Boglárka 7 éve kezdett kosárlabdázni a Mercedes-Benz Nemzeti Kosárlabda Akadémián. A Bányai Júlia Gimnázium 10. évfolyamát kezdi szeptemberben. Korábban is volt már korosztályos válogatott. Boglárka 16 éves lett, ezért a szezon végén elbúcsúzott az akadémiától és ősztől a Kecskeméti Kosárlabda Club játékosa lesz.
– Amikor megkaptam a behívómat a válogatottba, nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy az EYOF más, mint egy vb vagy Eb. Nagyon vártam, hogy ott legyünk és extrán sikerült, mert senki nem számított arra, hogy a dobogóra állhatunk. A maximumot hoztuk ki magunkból, hatalmas boldogságot jelentett a bronzérem megszerzése – emlékezett vissza eddigi kosárlabda-karrierjének egyik legfontosabb eseményére. Boglárka az akadémiára úgy tekint, mint második otthonára, ahol megtanulta azt, hogy csak sok munkával, fegyelemmel és kitartással lehet sikert elérni.
– Minden nap itt voltam, nagyon sokat edzettem, itt vannak a barátaim. Minden segítséget megkaptam ahhoz, hogy korosztályos válogatott lehessek, hogy fejlődjek. Az akadémia vezetése mindent elkövetett, hogy jó sportoló és a társaira figyelő, igazi csapatember legyek. Óriási köszönet ezért! Nagyon szorosan kötődőm az akadémiához, éppen ezért nagyon nehéz volt a búcsú, fájó szívvel megyek tovább – fűzte hozzá. Boglárka meghívót kapott a Portugáliában rendezendő U16-os Európa-bajnokságon szereplő válogatott keretébe. Természetesen az a célja, hogy bekerüljön az utazó keretbe. Terveivel kapcsolatban kiemelte, hogy szeretne egy jó NB I.-es csapatban meghatározó játékossá válni, majd a felnőtt válogatott keretébe bekerülni és ott stabilan játszani. – Természetesen egy külföldi ajánlatot sem utasítanék el, ha az szolgálná, hogy minél jobb játékossá váljak – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a rengeteg edzés, utazás és mérkőzések mellett nem egyszerű a tanulásra is koncentrálni. A tanulásban is a sport közelében szeretne maradni, ezért a gimnázium elvégzése után a Testnevelési Egyetemre szeretne felvételizni. Sinka-Pálinkás Szofi korábban családjával Cegléden élt, ahol kézilabdázni kezdett. Hét évvel ezelőtt Kecskemétre költöztek. Egy edzésre elkísérte testvérét a kosárlabda akadémiára, és beállt az edzésre.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
– Nagyon megtetszett ez a sportág, és végérvényesen az akadémián ragadtam. Nekem az akadémia olyan, mintha a második otthonom lenne. Az időm nagy részét itt töltöm, amikor csak ráérek. Nagyon nagy támogatást kaptam az akadémiától szakmai szempontból és emberi oldalról is. Rengeteg élményt adott nekem. Nagyon sok mindenben számíthatok az akadémiára, minden lehetőséget biztosít ahhoz, hogy fejlődjek, ennek nagyon örülök és hálás vagyok érte – mesélte el azt, hogyan lett kosaras. Nagyon boldog volt, amikor megkapta a meghívót az U16-os magyar válogatottba, amely a besztercebányai EYOF-ra készült.
– Öt hét volt a felkészülési idő, és utána utaztunk Szlovákiába, az EYOF-ra. Nagyot kellett küzdeni először azért, hogy bekerüljek az utazó keretbe. Amikor megtudtam, hogy utazok, mérhetetlenül büszke voltam magamra is és a mögöttem álló, engem támogató emberekre, az akadémia vezetőjére, Ivkovicné Béres Tímeára, aki végig támogatott. Egy önmagam elé kitűzött nagy célt elértem a válogatottsággal, az már csak hab volt a tortán, hogy végig játszottam és viszonylag sok játékperccel hozzá tudtam járulni a csapat sikeréhez, és egy ilyen nagy eseményen bronzérmes csapat tagja lehettem. Nekem ez volt az első válogatottságom, nagy megtiszteltetés volt számomra és büszkeség töltött el, hogy címeres mezben képviselhettem hazámat egy ilyen nagy eseményen – emlékezett vissza a válogatottba történt meghívásra. Elmondta, hogy rövid távon az a célja, hogy az akadémia csapatával országos döntőbe jusson és minél nagyobb mértékben hozzá tudjon járulni egy sikeres szerepléshez. Hosszú távon szeretne felnőtt válogatott kosárlabdázóvá válni.
– A Kecskeméti Református Gimnázium tanulója vagyok, a gimnázium befejezése után egyetemen szeretnék továbbtanulni. A továbbtanulásomnál is fontos lesz a sport, ezért vagy egy nagyobb egyetemi csapatban szeretnék játszani vagy az egyetem mellett egy jó NB I.-es csapat tagjaként szeretném folytatni a sportpályafutásom – avatott be jövőbeni terveibe Szofi.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés