Küldjön be fotót a Kiskunsági Nemzeti Parknak, családi belépőt nyerhet!
2020.05.24. 12:00
Felhívást tett közzé az idén 45 éves Kiskunsági Nemzeti Park az Európai Nemzeti Parkok Napjához kapcsolódva. Nem kell mást tennünk, mint fotón megmutatni, mit jelent számunkra az egészséges természeti környezet és a Kiskunsági Nemzeti Park. A tét nem kevesebb, mint egy éves családi belépő a park által szervezett szakvezetéses túrákra!
A felhívásban a Kiskunsági Nemzeti Park azt írja:
,,Az Európai Nemzeti Parkok Szövetsége (EUROPARC) kezdeményezésére 1999 óta május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. Az első európai nemzeti parkok Svédországban alakultak 1909-ben, mikor is egyszerre kilenc parkot alapítottak.
A természeti erőforrások fennmaradása érdekében az európai összefogás jegyében 1973-ban megalakult az EUROPARC, amely 40 ország, 400-nál is több védett területéért felelős. A szervezet közös akcióprogramok kidolgozására, tapasztalatcserére ösztönzi a tagokat, annak érdekében, hogy hathatós eredményeket tudjunk elérni a természet védelmében.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Az EUROPARC kezdeményezésére idén a nemzeti parkok egészségmegőrző szerepe került a figyelem középpontjába, ami igen aktuális kérdéssé vált most a világban. Az idén 45 éves Kiskunsági Nemzeti Park is arra kéri látogatóit, csatlakozzanak az Európai Nemzeti Parkok Napjához és mutassák meg egy fotón, mit jelent nekik az egészséges természeti környezet és a Kiskunsági Nemzeti Park!
Posztolj egy, a Kiskunságban készített fotót a #ParksForHealth hashtag-et használva és küldd el nekünk is a kiskunsagi.sajto@gmail.com e-mail címre 2020. május 25-ig. Írd meg, hol készítetted a képet és miért pont ezt választottad ki.
Fotóitokat közzétesszük a Facebook oldalunkon, ahol a követőink kiválaszthatják a kedvenceiket. A legtöbb like-ot kapó fotók készítői között éves családi belépőket sorsolunk, mellyel szakvezetéses túráinkon vehetnek részt."
Kép és forrás: knp.hu
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés