Bombera Krisztina látogatta meg a Béke iskolát
2017.12.17. 16:16
A vloggerkedés, azaz a videoblog készítés rejtelmeibe pillanthattak be a Béke Általános Iskola érdeklődő diákjai Bombera Krisztina és Tábori Ádám interaktív előadásában december 15-én, péntek délután. Az előadók második alkalommal jártak a kecskeméti iskolában, és ezúttal egy meglepetésvendéget is magukkal hoztak.
Galéria
Bombera Krisztina televíziós újságíró és Tábori Ádám fotóriporter, vlogger az egyik távközlési szolgáltató digitális esélyegyenlőséget elősegítő programja keretében tartott képzést a videoblog készítésről.
Schmidtné Báló Ágnes, a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája tagintézmény-vezetője elmondta, azokat a gyerekeket hívták a programra, akik már érdeklődnek a videókészítés iránt, vagy már az iskolai videó filmekben is részt vettek.
A Vloggersuli két oktatója ezúttal egy meglepetésvendéget is hozott a foglalkozásra. A diákok körében is népszerű vlogger, Gery, kiváló példája annak, hogyan lehet anyagilag is jövedelmező, ha a YouTube által kínált felületet önazonosan, egyedi üzenetünk közvetítésére használjuk.
A képzésen a fiatalok nem csak a hatékony tartalomgyártás trükkjeit ismerhetik meg. A szervezők a tudatos, felelős közösségi média-jelenlétük kialakításában is segíteni szeretnének nekik.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Bombera Krisztina elárulta, mi a céljuk. Kedvet szeretnének csinálni a tartalmas, színvonalas, és felelősségteljes megjelenéshez. Ma már a gyerekek sokszor nem értik, nem érzik annak a súlyát, hogy nagy nyilvánosság előtt megjelenni mekkora figyelmet és önkontrollt igényel. Főként egy olyan térben, amelyben letörölhetetlen egy életre az, ami felkerül az emberről. Olyat kell mutatnunk önmagunkból, amit a későbbiekben, akár hosszú évek, évtizedek után is szívesen vállalunk.
Ugyanakkor elmondta a híres televíziós újságíró, hogy nem szeretnék elrettenteni a gyerekeket a megjelenéstől, hanem pont az, hogy erre a vlogger-játékra felfűzve olyan készségeket próbáljanak meg felvillantani, amelyek nagyon sokrétűen hasznosak. Az értelmes megjelenés, megbarátkozás saját arcunkkal, saját hangunkkal, a kooperációs munka. Ezek csupa olyan jelentős dolgok, amelyek később egy munkainterjúban, a munkaerőpiacra felkészülésben, vizsgahelyzetben, bárhol fontosak lehetnek.
A vloggerkedésnek egy olyan demokratizáló ereje van, amit például az a világ, amiben a már befutott televíziósok húsz évvel ezelőtt elkezdtek dolgozni, nem tett lehetővé. Nem lehetett csak úgy bekerülni a tévébe. Ma már az, aki okos, tehetséges, ügyes, meg tud jelenni nagy nyilvánosság előtt, olyan esélyekhez juthat, ami a korábbi médiumokban nem volt lehetséges.
A legkritikusabb kérdés természetesen a digitális szakadék felszámolása marad. A programról eddig pozitív visszajelzések érkeztek. A gyerekek nemcsak technikai tudást szereztek, de magabiztosabbak is lettek.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés