Lakossági fórumon mutatták be a négysávos Izsáki út terveit
2020.02.06. 15:13
Tízévnyi előkészítő munka után célegyenesbe ért az 52-es főút (Izsáki út) Kecskemét belterületi szakaszának négysávosítása. A szükséges tervek június végére készülnek el, és ha májusban a minisztériumi döntés forrást biztosít a projektre, akkor indulhat a kivitelező keresése. A nagyforgalmú útszakasz megépítésének ára 56 ingatlan egy részének kisajátítása, illetve 29 épület lebontása.

Galéria
2010 óta zajlanak az Izsáki út négysávosításának előkészületei Kecskeméten. Korábban három terv is készült az útvonal egy-egy szakaszának átépítésére, ezeket gyúrta össze és aktualizálta az elmúlt években a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.(NIF) A társaság csütörtök délelőtti lakossági tájékoztatóján többek között kiderült, hogy az M5 autópálya és a Nagykörút közötti szakasz felújítása három ütemben zajlik. Turbókörforgalom épül majd a Szil-Coop közelében, a Sport utcai leágazásnál, illetve az Auchan után a benzinkút közelében is. A beruházás keretében 1.5 kilométer hosszan (Vízmű utca-Auchan körforgalom között) új 2x2 sávos utat építenek, 3.5 kilométeren pedig a már meglévő szakaszokat teljesen felújítják és a közműveket is kicserélik. A beruházásnak része e mellett 1.5 kilométernyi szervízút kialakítása is.
A tervek szerint elsőként a vasúti átjáró és a Vízmű utcai szakasz, másodikként a Katona gimnázium és a vasúti átjáró, harmadikként pedig a Vízmű utca illetve az M5-ös autópálya közötti rész fog megépülni. A négysávosítás miatt ez utóbbi a legkritikusabb szakasz, mivel itt több ingatlanrészt is kisajátítanak illetve lesznek olyan épületek amelyeket el is kell bontani. A tervek szerint az egész projekt keretében 56 ingatlanrész kisajátítására kerül sor, 29 épületet pedig le kell bontani. Mint a NIF képviselői a tájékoztatón hangsúlyozták, ez az ára annak, hogy az útvonalon közlekedő napi 20 000 jármű könnyebben és gyorsabban eljusson úticéljához.
A kisajátítások részleteiről a rendezvényen nem volt szó, de mint elhangzott, minden érintett ingatlantulajdonossal személyesen fognak megegyezni. A folyamat egyébként közel egy évet vesz majd igénybe.
A NIF környezetvédelmi szakembere is felszólalt a rendezvényen, aki az elvégzett zajmérések alapján azt mondta, hogy az adatok most is határérték felettiek, az a cél, hogy azok magasabbak már ne legyenek. Kiderült az is, hogy az út menti lakások tulajdonosai támogatást kapnak nyílászáróik hangszigetelésére, illetve azok cseréjére is.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A tájékoztatókat követően több Izsáki úti ingatlantulajdonos is szót kért, Volt, aki azt kérte, hogy a kivitelezés a lehető legrövidebb ideig tartson, hogy minél rövidebb ideig legyenek forgalomkorlátozások. Mások kifogásolták a Vízmű utca, illetve az Auchan körforgalom közötti nagyszámú ingatlan kisajátításának módját, többek szerint az erdősávok bevonásával, kevesebb magánszemély területét kellene feláldozni. Volt, aki megjegyezte azt is, hogy a tervek nincsenek összhangban a városvezetés elképzeléseivel, vagyis a helyi tömegközlekedés használatának ösztönzésével, ugyanis a tervrajzokon nem szerepelnek buszsávok.
A tájékoztatón jelen volt a Szövetség a Hírös Városért Egyesület több képviselője is. Bodrozsán Alexandra olyan lakosok kérését tolmácsolta, akik a rendezvény délelőtti időpontja miatt nem tudtak eljönni, Király József pedig nem értette, hogy az elmúlt 12 év alatt ezek a tervek miért nem kerültek a Közgyűlés elé.
A rendezvény végén Öveges László főépítész kért szót, aki azt mondta, hogy 5-6 évvel ezelőtt minden érintett ingatlantulajdonossal megegyezett a város. Ennek megfelelően módosították a rendezési tervet, és erre épült a beruházás is. A négysávos Izsáki út szerinte elsősorban a Hetényegyháza, illetve Kadafalva felől teszi gyorsabbá a belvárosba jutást.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt projekté nyilvánított beruházásról lesznek még hasonló lakosságtájékoztató rendezvények. A kivitelező munkák kezdetéről nem hangzott el konkrét időpont. Annyit lehet tudni, hogy májusban születhet döntés az állami forrásról. Egy-egy ütem megvalósulásának ideje pedig 1-3 évet vesz majd igénybe.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés