Mindjárt itt a KecskemétRocks!
2019.09.05. 13:20
Elérkezett hát az idő, hogy Kecskemét beírja magát a rockzene történelmébe. Már csak kettőt kell aludni, és kezdetét veszi Magyarország legnagyobb rockzenei flashmobja, a KecskemétRocks. Több mint 500 zenész fog egyszerre egy helyen, a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban játszani és énekelni. A kétórás óriáskoncertre az ország minden tájáról és külföldről is érkeznek zenészek.
Galéria
Szombaton ellepik Kecskemétet a zenészek és az énekesek, és igazi rock fővárossá alakul át a hírös város. – 500 fölött van jelentkezők száma, 100 dobos lesz, majdnem ennyi basszus gitáros, 250 gitáros, tehát nagyon nagyot fog szólni a buli - mondta Gajda Ferenc, a KecskemétRocks főszervezője. - 12 dalt fogunk eljátszani, fele magyar, fele külföldi sláger. Mind nagyon nagy rock zenei szerzemény, és nagyon bízunk benne, hogy a tavalyi szegedi koncertet meg tudjuk dobni egy kis plusszal.
Ma tartották az esemény sajtótájékoztatóját, amelyen Gajda Ferenc elmondta: nem gondolták volna, hogy ekkora érdeklődés lesz. Nem csak az ország minden szegletéből, hanem még a határon túlról, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeznek zenészek. A KecskemétRocks célja a magyar élő rockzene éltetése, de azért külföldi számot is játszanak majd a résztvevők. Ez a rendezvény óriási sikert könyvelhet el magának, az egyik videó, amely tavaly készült a SzegedRocks-on, már 7 és 8 millió közötti megtekintésnél jár.
Pécset éppen megelőzve csapott le a lehetőségre Kecskemét polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia, miszerint a hírös város igenis méltó arra, hogy egy ilyen rockzenei flashmobnak helyet adjon.
– Arra törekszem, hogy a zene mindenféle szinten megjelenjen a város életében, hiszen nagyon sokan szeretik a zenét, sokan zenélnek, és a rock zene nagyon közkedvelt az emberek körében, muszáj volt ebben lépnünk. Kecskemétnek van a legtöbb hangszeres tanulója, őket ide kell csábítani, össze kell hozni egy közösségi bulit. Akik pedig külföldön vannak, jöjjenek haza, bulizzanak velünk - mondta apolgármester.
Míg Szegeden tavaly 4 számot játszottak a zenészek, Kecskeméten már 12 slágert fognak előadni a dobosok, gitárosok és énekesek, utóbbiak között a város vezetőit is megtaláljuk majd.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
- A repertoárból a legegyszerűbbet választottuk ki, hogy ne legyen olyan nehéz a felkészülés. Az LGT-től a Ringasd el magad! című számban fogunk énekelni – árult el Szemereyné Pataki Klaudia.
A polgármester elmondta, a Benkó Zoltán Szabadidőközpont lassan a zene zöld szigete lesz, ugyanis a Jazzfőváros után most átnyergel a város egy rockfesztiválra. Ezt az irányvonalat követik majd a jövőben is, hisz a turizmusra is jó hatással vannak ezek a rendezvények.
Szemereyné Pataki Klaudia szerint azért lehet ennyire sikeres a KecskemétRocks, mert szívből és szeretetből dolgoznak a szervezők, jönnek el a zenészek.
Révész Zsolt, a CityRocks kommunikációs vezetője elmondta, hogyha valaki most rákeres a neten a KecskemétRocks-ra, akkor 38 ezer cikk és elérést talál, fotókkal együtt ez a szám eléri a 80 ezret. Jelenleg 3000-en jelezték, hogy érdeklődnek a rendezvény iránt, de körülbelül 4000 főre számítanak a szervezők.
Révész Zsolt kifejtette, hogy délelőtt 10 órától kezdődnek a próbák, amiket szintén meg lehet tekinteni, ha valakinek esetleg délután programja van. A helyszínre három kapun keresztül lehet majd bejutni, a Tó Hotel felől, a Domb Beach bejáratánál, valamint a csúszdáknál található behajtón.
A kommunikációs vezető azt is hangsúlyozta, hogy délelőtt 9 órától hangbeállás lesz, és maga a rendezvény 16 óráig tart majd. Ez idő alatt a zene „piszok hangos lesz”! – fogalmazott Révész Zsolt. A több száz zenészt és énekest az egész városban lehet majd hallani, ezért, aki tud, az látogasson ki a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba szombaton 14 órakor, hogy élőben legyen tanúja ennek a hatalmas bulinak. Ilyet az elkövetkezendő időszakban nem láthatnak majd a kecskemétiek.
Korábbi cikkeink a témával kapcsolatban:
- Czutor „Belmondo” Zoli is örömmel jön Kecskemétre
Sztár zenészek is fellépnek az ország legnagyobb rock bulijában - Maffiamódszerekkel támadt Kecskemétre Sintér Doktor
- Kecskemét felkerülhet a hazai és nemzetközi könnyűzenei térképre
- KecskemétRocks2019: több mint ötszáz zenész játszik majd a gigakoncerten
- Gyúrnak már a zenészek a KecskemétRocks-ra
- Több száz zenész Kecskeméten – KecskemétRocks2019
- KecskemétRocks: már lehet jelentkezni az ország legnagyobb zenekarába!
- CityRocks - Szeged után jövő szeptemberben Kecskeméten is dübörög a rockflashmob
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés