Pályázati felhívás a Rongyos Gárda megalakulásának 100. évfordulójára
2019.02.15. 12:41
Az Antológia Kiadó és Nyomda, valamint a Lakiteleki Népfőiskola 2019-ben pályázatot hirdet a Rongyos Gárda létrejöttének 100. évfordulóján. Ezt pályázatot olyan fiatal Kárpát-medencei magyar főiskolai, egyetemi hallgatók számára hirdetik meg, akik a bölcsészet-, vagy egyéb társadalomtudomány valamely szakágával vagy művészettörténettel foglalkoznak.
A kutatónak az alábbi témakörök közül egyet kell kiválasztania, és először annak 3-5000 karakteres összefoglalóját, bevezetőjét kell elküldenie 2019. március 10-ig (vasárnap) Hágen Ádám részére a hagen.adam.me@gmail.com e-mail címre. Ezt követően a szakmai zsűri március 13-ig dönt a tartalmi és formai követelmények alapján arról, hogy a munka további kidolgozásra alkalmas-e. Pozitív elbírálás esetén a pályázó lehetőséget kap arra, hogy munkáját 15-30.000 karakterben kifejtse, azt Hágen Ádám részére július 1-igmegküldje. A dolgozatot megküldő pályázók meghívást kapnak a Lakiteleki Népfőiskolán 2019 őszén megrendezésre kerülő Rongyos Gárda Emlékülésre, ahol a szakmai zsűri előtt szóban is előadhatják dolgozatukat.
Ezt követően a szakmai zsűri döntése alapján 2019 novemberében, Budapesten kerül sor a pályázat díjazottainak kihirdetésére.
A pályázat díjazása:
1. helyezett – 250.000 Ft pénzjutalom
2. helyezett – 200.000 Ft pénzjutalom
3. helyezett – 150.000 Ft pénzjutalom
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Húsz könyvből álló csomag minden pályázónak, aki július 1-jéig pályamunkáját megküldi.
A választható témakörök:
- A Rongyos Gárda résztvevőinek életútja
- A Rongyos Gárda katonai és politikai szerepvállalása
- A Rongyos Gárda tevékenysége a hatalmi politika tükrében
- A Rongyos Gárda művelődés- és helytörténeti vonatkozásai
- A Rongyos Gárda és a fehérterror kapcsolata a kommunista diktatúra történetírásában
Az összefoglaló és a pályamunka formai követelményei:
A fedőlapon szerepelnie kell a pályázó nevének, a felsőoktatási intézményének, a dolgozat címének és a választott témakörnek. Times New Roman betűtípus; 12-es betűméret; 1,5-es sorköz; bal margó 3 cm, jobb, alsó és felső margó 2,5 cm; szövegközi hivatkozás (név,évszám: oldalszám); az irodalomjegyzék a szakdolgozati formai követelményekkel azonos.
További információk: Hágen Ádám ( hagen.adam.me@gmail.com )
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés