Kecskemét Trianon 100 trianon Bán János jegyzet nemzetiségek Alter Róbert

Trianon és a nemzetiségek: Alter Róbert és Bán János szemszögéből

Június 4-én jelent meg hírportálunkon Bán János, a Kecskeméti Médiacentrum ügyvezető-főszerkesztőjének írása a Szent István-i Magyarországot feldaraboló békediktátum 100. évfordulója alkalmából. A jegyzetre válaszul született Alter Róbert levele, amelyet változtatás nélkül közlünk, majd alatta olvasható Bán János erre írt újabb válaszcikke. 

4 kép

Alter Róbert: Trianon és a nemzetiségek

Egy erős bekezdés ütötte meg a szememet Bán János jegyzetében, amit a Trianoni békeszerződés 100. évfordulójára írt.

„A kiirtott magyarság helyébe szerbek, románok, szlovákok, németek özönlöttek, hogy az új urak olcsó munkaerőigénye gyorsan biztosítva legyen. Trianon itt kezdődött. Ahová egy más kultúrájú, más nyelvű, más hitű népesség beköltözik, elszaporodik, ott új világ kezdődik. A régi népesség kisebbségbe szorul, napjai megszámláltatnak.” – írja Bán János a török hódoltság utáni korszakra utalva és megtalálva Trianon első felelőseit.

A nemzetiségi kérdés minden, a Trianoni döntéssel kapcsolatos történelmi tanulmány fontos része. Ilyetén értelmezését azonban ritkán találjuk meg, ez inkább aktuálpolitika mind valódi tudományos megállapítás.

Bán János természetesen saját kedvenc hőse felől indítja írását, miszerint a nándorfehérvári diadal óta zúgnak a harangok délben, hasonlóan a június 4-i harangzúgáshoz. Az egyik a győzelem, a másik a veszteség emlékére. És innen jutunk el oda, hogy külföldiek („szerbek, románok, szlovákok, németek”) tömegei özönlöttek be Magyarországra, „hogy az új urak olcsó munkaerőigénye gyorsan biztosítva legyen.”

Nehéz nem észrevenni a párhuzamot a migránsok és a külföldiek között. Tűnhet ez belemagyarázásnak, de a következő mondat sajnos azonnal össze is köti a múltbéli özönt a jelenlegi aktuál politikával: „Mi ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. A nyugat majd csak ezután tanulja meg.” Így lesz egy megemlékezésből gyalázkodás és bűnbakképzés, ráadásul egyből összekapcsolva napi politikai üzenettel: az idegenek hazát foglalnak és elveszik a munkát.

Bán János elfelejti, hogy hiába lettek volna magyar urak a magyar ugaron, valóban kellett a munkáskéz, hogy az ország gazdasága magára találjon. Történészek között elfogadott tény, hogy a középkori Magyarország erejét pedig éppen az adta a legsúlyosabb válságok közepette (vagy sajnos, néha csak utánuk), hogy képes volt befogadni más népeket. És a történelmi Magyarország 1526 és 1920 közötti felbomlásáról pedig biztosan állíthatjuk, hogy azért is következett be, mert a magyar elit képtelen volt integrálni az itt élő nemzetiségeket.

Minderre Szent István is felhívta a figyelmet, talán Bán János is tisztában van a hatodik intelem tartalmával, hisz már a cikk bevezetőjében Szent István-i Magyarországra hivatkozik. Íme:

„VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL
A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”

Mivel az eredeti szöveg latin, ezért természetesen több fordítás és értelmezés is van, ezeket itt találja meg János és az érdeklődő: http://mek.niif.hu/00400/00446/00446.htm#3

A nemzeti összetartozás napján Bán János megismétli azt, ami az egyik legerősebb oka volt a Trianoni döntésnek: a nemzetiségeket nem tekinti a nemzet részének.  Elfelejti, hogy a Temesvár környéki, Dél-Baranyai és Alpokalján élő nagyszámú, többségi németséget ugyanúgy szétszakította az új határ. Elfelejti, hogy a bácskai szerb családokat szintén szétszakította az új határ. Elfelejti, hogy a vend vidék horvát és szerb családjait szintén szétszakította az új határ. Elfelejti, hogy az Ipolyság tót családjait szintén szétszakította az új határ. Elfelejti, hogy a Kárpátalján élő ruszin népességet szintén szétszakította az új határ. És elfelejti, hogy nagyon sok román család került a határ nyugati oldalára, Magyarországra. Ezek az emberek mind a magyar nemzet részei voltak a Trianoni döntés előtt és maradtak a döntés után is. Így lehetek én 100 évvel Trianon után német nemzetiségű magyar. Akiről most Bán János azt állítja, hogy „Trianon itt kezdődött”. Itt, ahol egykori őseim hazát találtak Magyarországon.

„Örökké így lesz?” – teszi fel a kérdést Bán János. Szerintem már most sincs így. Az Európai Unió határtalansága feloldotta a szétszakadást, családok tudják adminisztrációs korlátok nélkül megélni nemzetüket és nemzetiségüket. Érdemes lenne ezt elfogadni, örülni annak, hogy 100 év se kellett az igazságtalan határok megszüntetéséhez és továbblépni, hogy összetartozva, együtt, származástól függetlenül adhassunk további értékeket a hazának. Az összetartozás napjának sokkal jobban megfelel ez az üzenet, mint okok, felelősök keresése egymásban.

Bán János: Trianon, és az oda vezető út

Megvallom, a verselemzés soha nem tartozott a kedvenc irodalmi tevékenységeim közé. A „mire gondolt a költő” kérdésre adott válaszok jelentős részénél ugyanis rendre olyan érzésem volt, hogy a tanár által erőszakolt változatára egészen biztosan nem gondolhatott. Az anekdota szerint egyszer Arany János lepődött meg egyik versének elemzését hallva, mármint mire is gondolt ő, amikor a verset írta. Gondolta a fene, morogta némi értetlenséggel.

Most kicsit engem is hasonló érzés kerít hatalmába Alter Róbert, német kisebbségi képviselő válaszcikkét olvasva.

Ezek szerint én a nemzetiségeket nem tekintem a nemzet részének. Elképzelhető, hogy Alter Róbert örülne, ha csak egyetlen erre utaló mondatot találna a cikkemben. Ha lenne - de nincs. Ennek ellenére még bele is hergeli magát: „Elveszi a sváboktól, tótoktól, örményektől és a többiektől magyarságukat.” Veszi a fene. A figyelmes olvasás ez esetben is sokat segít. Cikkemben Trianon előzményeinek felsorolásánál szó szerint ez áll: „A kiirtott magyarság helyébe szerbek, románok, szlovákok, németek özönlöttek, hogy az új urak olcsó munkaerőigénye gyorsan biztosítva legyen. Trianon itt kezdődött”.

Ez pedig – ha tetszik, ha nem, történelmi tény. A török pusztítás évszázadai alatt a magyar etnikum végzetes veszteségeket szenvedett. Ez is tény. Az elnéptelenedett területekre többnyire nemzetiségeket költöztettek. Ez is tény. Erdélyben, a Délvidéken a románok, szerbek kerültek többségbe. Ez is tény. Ez utóbbi pedig megkerülhetetlen összetevőként ott szerepel Trianon okai között. Ez is tény.

Alter Róbert indulatosan kijelenti: ezzel megtaláltam Trianon okát. Mármint a nemzetiségekben. Akiket szerinte ezzel már meg is fosztok magyarságuktól. Hogy a Gyalog galoppból idézzek egy ideillő sort: „Kicsit túlspiláztad…”

Ezzel szemben a cikkben a nemzetiségek általánosító hibáztatása helyett következő okok szerepelnek Trianon előidézőjeként:

Elsőként a török pusztítás. Másodsorban az etnikai viszonyok erőszakos megváltozása. A török háborúk évszázadai leginkább a magyar lakosságot irtották ki. Ennek következménye volt a nemzetiségek beköltöztetése. Amiért viszont semmiféle logika szerint nem lehet a nemzetiségeket magukat okolni, többségüket a Habsburg uralkodók hívták, telepítették, a magyar nemesség pedig kapva kapott az olcsó munkaerőn. És igen, ezer százalékosan látok áthallást és hasonlóságot a jelenlegi migráns-helyzettel. Ennek területi következményei az elkövetkező évtizedekben mutatkozhatnak, ha nem változik a helyzet, de ez más nyugati barátaink egyéni szoc. porblémája (ami persze kihat az egész kontinens jövőjére).

Itt álljunk meg egyszóra. Semmilyen formában nem vitatható, hogy ha a szerbek nem kerülnek többségbe a délvidéken, soha nem tudták volna elszakítani a déli vármegyéket. Ha a románok nem kerülnek többségbe Erdélyben, a legcsekélyebb esélyük sem lett volna Erdély és Kelet-Magyarország elszakítására, Nagy-Románia létrehozására. A többit kár említeni, sem az örmények, sem a kisebb nemzetiségek nem léptek fel önálló területi követelésekkel, nem is lett volna semmi értelme. A németek viszont igen, a háborúért legfőképp felelős, és velünk együtt vesztes Ausztria is területeket kapott Magyarországtól, ami valljuk meg, igen sajátos logikára vall.

És itt jön a cikkben megfogalmazottak szerint Trianon egyik legfőbb összetevőjére, a legfontosabb kiváltó okra: „Az összeomlás – megannyi korábbi rossz döntést követően – akkor és ott azokon múlott, akik régóta belülről rágták az ország testét. Akik belülről romboltak. Akik nem hittek a fegyverek erejében, akik leszerelték a hazatérő magyar katonákat. „Nem akarok több katonát látni – ezt Linder Béla, az őszirózsás forradalom hadügyminisztere mondta. Az ezredeket leszerelték, az internacionalizmus tort ült Magyarország sírja felett. A románok, szerbek, csehek nem szerelték le katonáikat. Ők nem internacionalizmust játszottak, csak a nacionalizmusban hittek. Hódítani jöttek.”

Tehát még egyszer, hátha Alter Róbert figyelmét harmadszorra már nem kerüli el: a korábbi rossz döntések és az őszirózsás forradalom hazaáruló, gyalázatos intézkedései. Előbbibe beletartozik a korábbi évszázadok nemzetiségi politikája, megannyi hibás politikai döntése. Ezekről érdemes elolvasni Andrásfalvy Bertalan cikkét, sok igazságot és néhány vitatható részletet tartalmaz: https://vasarnap.hu/2020/03/30/andrasfalvy-trianon-nem-csupan-az-elso-vilaghaboru-kovetkezmenye/). Hát ezek szerepelnek a legfőbb okok között. A nemzetiségek kollektív felelőssége még véletlen sem.  

Alter Róbert német nemzetiségiként még egy megjegyzést is tesz: „Elfelejti (mármint én), hogy a Temesvár környéki, Dél-Baranyai és Alpokalján élő nagyszámú, többségi németséget ugyanúgy szétszakította az új határ.”

Mielőtt könnyekig meghatódnék, azt az apróságot azért hadd jegyezzem meg, hogy éppen az alpokaljai német nemzetiség vezetői agitáltak a leghevesebben a Magyarországtól való elszakadás ügyében. Az általuk fabrikált, gyűlölködő magyarellenes plakátok ma is megtekinthetőek a Trianonnal foglalkozó gyűjteményekben. 

Szerencsére Sopron és néhány község elrablását sikerült megakadályozni azzal, hogy fegyveres ellenállás útján népszavazást csikartunk ki az érintett terület hovatartozásáról. A magyarok természetesen a haza mellett, a német kisebbség egy része Ausztria mellett voksolt, egy része hű maradt Magyarországhoz. (Csak érdekességképpen jegyzem meg, a krajnai, Klagenfurt környéki népszavazás esetében a szlovén nemzetiség többsége is Ausztria mellett szavazott, nem a frissen létrejött Szerb-Horvát-Szlovén királyság mellett, tovább árnyalva a képet.)

Elmondható, hogy nemzetiségeink egy igen jelentős része nem lelkesedett különösképpen a területek elcsatolásáért, és sokan hűek maradtak magyar hazájukhoz Trianon után is. Korántsem mindenki. Erdélyben nem csak a román kisebbségi vezetők agitáltak kérlelhetetlenül az ország feldarabolása mellett, a szász és sváb kisebbségi vezetők is lelkesen foglaltak állást a román állam mellett, kijelentve, hogy nem kívánnak Magyarország részei maradni. Noha, jegyezzük meg, speciel a németeket aztán végképp senki sem nyomta el az Osztrák-Magyar Monarchiában, sem Erdélyben, sem az Őrvidéken. Viszont Romániban igen; a román elnyomás őket ugyanolyan brutálisan érintette, mint a magyarokat. Ez is történelmi tény.

Szóval: semmi sem fekete, vagy fehér. Erre nem tudok hirtelenjében jobb példát, mint a 48-as szabadságharcunk ikonjait. Egyikük, Kossuth Lajos, akinek felmenői még szlovák nyelven leveleztek egymással Túróc vármegyében, s akinek nagybátyja szlovák nacionalistaként szállt szembe unokaöccsével. A másik példa: Petőfink, akinek szerb-szlovák szülei dacára sem mondhatja senki, hogy nem volt szívvel-lélekkel magyar ember. Ahogy Hunyadi Jánosra (akiről „röviden” regények formájában is megemlékeztem már, s ha olvasna Alter Róbert egyet is közülük, tudná, mit gondolok magyarság-nemzetiség témában – éppen az ellenkezőjét, annak, mit ő vizionál), Zrínyi Miklósra, Damjanich Jánosra sem mondhatja senki, hogy nem a magyar nemzet legkiválóbb fiai közé tartoznak.  

Alter Róbert hosszasan felsorolja, mennyi tót, vend, német, szerb, horvát, rután, stb családot szakított szét a határ. Ez roppant sajnálatos. Mintha éppen nem egyes tót, román és szlovák, német kisebbségi vezetők követelték volna leghangosabban Magyarország feldarabolását! Egyetlen magyar sem kívánta becses nemzetiségeinket ilyen traumának kitenni. Nem mi akartuk megváltoztatni a határokat, hanem éppen a nemzetiségi vezetők egy militáns része, és persze a nemzetközi nagypolitika. Ha a határ megmarad ott, ahol ezer esztendeig volt, egyetlen tót, román, vend, német, szerb és horvát családot sem szakított volna szét semmi. Azt nem vonom kétségbe, hogy az impériumváltás kellemetlenül érintett nemzetiségi családokat is. De nem üldözte el a kutya sem őket a szülőföldjükről Trianon miatt – ellentétben a magyarok százezreivel, millióival. Ez pedig nem kis különbség.

Abban, hogy Magyarországot darabokra szaggatták, abban a román, szerb, szlovák és osztrák-német politikusok egy részének legalább akkora szerepe volt, mint a hibás magyar nemzetiségi politikának, és a döntő pillanatokban a magyar internacionalista forradalmároknak, akik naiv ostobaságukban hittek a maguk kreálta békejelszavakban, ezzel a lehető legrosszabbkor tették védtelenné a hazát, és szerelték le a hadsereget.

Évtizedeken át persze kizárólag csak a magyarságot, a nemzetiségeket elnyomó feudális magyar úri világot lehetett kárhoztatni Trianon miatt. Tette ezt a nemzetiségeit bámulatos szorgalommal kiirtó Franciaország, a fél világot gyarmatosító, rabszolgatartó Anglia, mely a búrok ellen fejlesztette ki és alkalmazta először a történelemben a koncentrációs táborok poklát, vagy Románia, ahol a cigányok még a XIX. században is rabszolgának számítottak, és amely figyelemre méltó gyorsasággal folytatta a nemzetiségek elrománosítását Trianon után is, valamint az Egyesült Államok, ahol még évtizedekkel Trianon után sem szállhattak egy buszra, ülhettek egy padra feketék és fehérek – és ahol úgy tűnik, ma is vannak problémák a rasszok együttélésével.

És minket, magyarokat vádolt rendületlenül az internacionalista magyar politika, oktatásügy is. Holott ebben az összevetésben a liberális Magyarország a szerb, szlovák, román kultúra központja, sok szempontból bölcsője lehetett. Nem mintha ez bárkit is érdekelt volna Trianonban. Az erdélyi és délvidéki románok, szerbek közt jóval kevesebb volt az írástudatlan, mint a regáti, ószerbiai területeken. Ez is történelmi tény, amely kissé árnyalja a kulturálisan oly brutális elnyomásban élő nemzetiségek mítoszát.

A baloldal egyes prominensei -idén először – a korábbitól eltérő hangot ütöttek meg Trianonnal kapcsolatban. Hisz nyilvánvaló, hogy a baloldali politikusok felmenői közt is éppen annyi határon túli, a trianoni megaláztatásokat megélő volt, mint a jobboldali politikusok felmenői közt. Ez egy biztató, a nemzeti minimum felé mutató lépés, a Kecskeméti Lapokban elég elolvasni az általunk megkérdezett ellenzéki képviselők sorait arra a kérdésre, hogy mit jelent nekik Trianon.

Jószerivel nincs olyan magyar család, melynek ne lennének német, vagy szlovák vagy délszláv vagy román, stb felmenői. Felesleges tehát hisztériát kelteni egy olyan ügyben, amelyben a történészeké a döntő szó, felesleges már megint a kisebbségek kirekesztését emlegetni, egy olyan ügyben, Trianon ügyében, ahol nem a nemzetiségeket, hanem bizony a magyarságot alázták meg, fosztották ki és vették el területeit, múltját és bizonyos értelemben jövőjét is.

A cikkemben leírtak mindenben megfelelnek a valóságnak. Amit Alter Róbert költ hozzá, az az ő felelőssége. Valami azonban azt súgja nekem, ő sem jeleskedett a verselemzések terén….

Ui. Alter Róbert idézte Szent István királyunk intelmeinek hatodik pontját, a vendégek befogadásáról és gyámolításáról. Felhívnám a figyelmét eme passzus utolsó két mondatára, talán elkerülte a figyelmét ez is:

„Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”

El tudom képzelni, mit tett volna Szent István királyunk azokkal – idegenekkel, vagy befogadottakkal, édesmindegy -, akik országát kívülről, vagy belülről kisebbíteni, megcsonkítani szándékoztak volna. Az ő toleranciájának is voltak egyértelmű határai. 

•