Történetek az erényövről, ezúttal Kecskeméten
2017.02.14. 17:20
Valóban izgulniuk kellett a keresztes lovagok hölgyeinek, hogy uruk, kedvesük visszatérjen a háborúból és levegye róluk az erényeiket őrző vasabroncsot? Erre a kérdésre is választ kaphatunk a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum vándorkiállításától amely városunkba, pontosan a Cifra palotába érkezett és ahol egészen augusztus 20-ig lesz megtekinthető.
A sajtó számára megtartott bemutatón, Dr. Végh Katalin a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgató-helyettese bevezetőjében kihangsúlyozta – a kiállítások vonatkozásában a múzeum stratégiát vált. Nem csupán diákokat és turistákat kíván megszólítani, hanem az itt élő, helyi lakosokat is, melynek érdekében színes, izgalmas és figyelemfelhívó tárlatokat kívánnak megjeleníteni. Ennek bíztató jelei már a tavalyi évben megmutatkoztak, hiszen a 16 év felettieknek szóló kiállítások látogatottsága meghaladta a 17 ezer főt.
Varga Benedek a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, egyben a kiállítás kurátora részletes és rendkívül érdekes tájékoztatóban tárta elénk az erényöv mítosz kialakulását, legendáját és valódi történetét.
A közhiedelem az erényöv megjelenését a középkorra, egész pontosan a keresztes háborúk idejére eredezteti, célja az asszonyi hűség kikényszerítése, biztosítása. A valóság ezzel szemben, hogy a XIX – XX. században jelenik meg, ha nem is tömegesen, de elég széles körben. Korabeli divatlapokból még rendelni is lehetett, amivel elsősorban éppen a hölgyek éltek, ezzel előzvén meg az ipari forradalom idején gyakorivá vált nemi erőszakot.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A XVI. századig csupán teológiai fogalomként létezett, mint a testi – lelki tisztaság szinonimája és ezt követően is csak elvétve lehetett találkozni vele. Több kortárs irodalmi mű is alátámasztja mindezen tényeket, hiszen sem Bocaccio, sem Chaucer, sem Bardello erotikus szatírái nem említenek ilyen eszközt, amely drasztikusan védené a női erkölcsöket. A reneszánsz korszakára egyébként sem a szemérmesség volt jellemző…
Európa múzeumait éppen a XIX. században árasztották el a középkorból származó, valódinak kikiáltott, de természetesen hamis erényövek.
Ugyanakkor Olaszországban, Velencében még mindig ki van állítva a XVI. század végétől egy erényöv, melyet eredetiként szerepeltetnek és II. Francesco de Carrara páduai herceghez kötnek, mint aki brutális, szadista férfi volt és előszeretettel alkalmazta ezt az eszközt féltékenységében feleségén, sőt szeretőin is. A valóság azonban az lehet, hogy Velence az 1405-ben elfogott herceget, fiával együtt megfojtatta börtönében, de ez később kínossá vált számukra és tettüket valamivel igazolni kellett.
Aki még több érdekességet szeretne megtudni a legendás erényöv történetéről tekintse meg a mai napon nyíló kiállítást a kecskeméti Cifra palotában.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés