Szülővárosom, Kecskemét, a 650 éves város - új kiállítás a Bozsó Gyűjteményben
2018.03.21. 19:00
Szülővárosom, Kecskemét, a 650 éves város címmel nyílt kiállítás ma délután a Bozsó Gyűjteményben a névadó, Bozsó János Kecskemétről készült festményeiből. A Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett tárlatot dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester ajánlotta a közönség figyelmébe.
Galéria
Bozsó János, a város szülötte idén lenne 96 éves. Képzőművészeti munkássága a 20. század második felét öleli fel. Művészete gyökereit tekintve az alföldi festészet egyenes folytatása. Városhoz kötődő képei máriavárosi hangulatokkal kezdődnek, még az indulás környékén. 1968-ban, a várossá nyilvánítás 600 éves évfordulóján nagylélegzetű sorozatban örökítette meg a számára és a város polgárai számára egyaránt fontos épületeket, az utcák hangulatát, a város lelkületét. És fontos részévé vált piktúrájának a Klapka utca környéke, ahol a műterme volt élete második felében. A jelenlegi tárlatnak ez a három tematikai szervező elve.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Bozsó János városához fűződő kapcsolata sajátos, már-már szerelmes kötődés volt, amely az életmű egészében éppúgy tetten érhető, mint a szülőföld iránti elkötelezett ragaszkodás. Ezt a kötődést a város mai vezetése is respektálja.A 650 éves évforduló tiszteletére megrendezett kiállításon bő félszáz művet tártak a rendezők a közönség elé, nem csak a mestertől jól ismert nagy olajképeket, hanem meglepetésként ritkán látott grafikai alkotásokat is.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés