Koltai-Nagy Balázs bravúros beugrása
2017.10.06. 16:37
„Ne izguljatok, Balázs megoldja!” – mondta Béres Attila, a Csárdáskirálynő rendezője a produkció szereplőinek, miután csütörtök délután kiderült: hangszálgyulladása miatt a férfi főszerepet alakító Orth Péter sem aznap, sem másnap este nem léphet színpadra. Cseke Péter direktor az operettben kisebb szerepet alakító Koltai-Nagy Balázst kérte fel az előadás megmentésére. A Kaposvári Egyetem 5. éves színművész hallgatója tomboló sikert aratott bravúros beugrásával.
2 kép
- Mikor tudtad meg, hogy csütörtökön este 7-kor Edvin szerepében kell színpadra lépned?
- Aznap délután fél 2-kor… Délelőtt bementem a KCB tréningjére, lenémítottam a telefonomat, és mire ránéztem, nyolc nem fogadott hívásom volt… A rendezőasszisztens, Vári János jött át értem a táncterembe, hogy Cseke Péter igazgató úr beszélni szeretne velem…
- Egyértelmű volt, hogy igent mondasz?
- Igen!
- Mi volt az első gondolatod?
- Kirázott a hideg, leizzadtam, a gyomrom görcsbe rándult… Tudtam, hogy hatalmas teher lesz rajtam, de azt is tudtam, hogy erre vágytam, ezt akartam, nem futamodhatok meg. Aztán megérkeztek a kollégák a próbára, és minden rezdülésükből éreztem a felém irányuló figyelmet és segíteni akarást.
- Mi volt a legfontosabb tanács, vagy instrukció amit kaptál?
- A legfontosabb, amit kaptam, a bizalom volt. Béres Attila, az előadás rendezője azt mondta a megbeszélésen, hogy „Ne izguljatok, Balázs megoldja!” Ez hihetetlenül sok erőt adott!
- Gyakorlatilag tökéletes szövegtudással érkeztél az előadásra…
- A próbafolyamat elején felmerült, hogy jó lenne, ha megtanulnám Edvin szerepét arra az esetre, ha betegség miatt esetleg be kell ugrani. Ott voltam minden próbán, figyeltem Orth Petit, jegyzeteltem, megtanultam a dalokat, a szöveget, enélkül nyilván nem ment volna.
- Hogyan boldogultál az előadás látványos, bonyolult koreográfiájával?
- Ott voltam az összes táncpróbán. Edvin szerepét nem tudtam próbálni, de figyeltem, és igyekeztem mindent megjegyezni. Nagy segítség volt, hogy a Kaposvári Egyetemen Uray Péter osztályába járok, aki nagy hangsúlyt fektet a mozgásra. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a koreográfia memorizálása viszonylag gördülékenyen ment ebben az előadásban.
- Mi volt a legnehezebb?
- Végigcsinálni! Nem volt elvárás, hogy tökéletesen teljesítsek, de a kollégák bátorítása bíztatott arra, hogy merjem magamat adni, és élvezzem a játékot, hozzam ki a maximumot minden pillanatból!
- És mi volt a legjobb?
- Az a hihetetlen bizalom, ami a kollégáktól és a nézőktől is felém áradt. Az első pillanattól azt éreztem, hogy a közönség szurkol nekem. Aztán vége lett az előadásnak, és láttam a húgomat pityeregve tapsolni… Fantasztikus érzés volt! Edvin mondja a darabban Szilviának, hogy „Én lennék a világon a legboldogabb ember!” Csütörtök este én voltam a világon a legboldogabb ember!
Rákász Judit
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés