Kecskemét TV Kecskemét TV Kecskeméti lapok Kecskeméti lapok Gong rádió Gong rádió Keol Keol MONTÁZS magazin MONTÁZS magazin
Regisztráció Regisztráció Regisztráció Kecskemét város Kecskemét város

Naptár 2024. December 22.   Zéno

EUR: --- Ft Árfolyam csökkenés

GBP: --- Ft Árfolyam növekedés

Hiros.hu Facebook YouTube csatorna
Hirdetés

125 éve a város szívében – színes évad indul idén nyáron a Kecskeméti Nemzetiben - Videóval

Turai Laura

2021.06.10. 14:55

Klímamesét, operabalettet és tárgyalótermi "Terrort" is műsorra tűz a következő évadban a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Az évadbejelentő beszélgetésen a teátrum vezetése mellett megszólalt Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, az eseményen bemutatták a társulat új vendégszínészeit, ismertették az idén rendhagyó módon meghosszabbított 2021-22-es évad előadásait. 

Immáron minden este megtelik élettel a színház, s így lesz egész nyáron, hiszen a pandémia miatt félbeszakadt 2020-2021-es évadot május végétől folytatja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.

A teátrum aulájában lezajlott évadbejelentő beszélgetésén Cseke Péter igazgató elmondta, hogy idén több fontos évforduló is egybejátszik. Karinthy Ferenc születésének 100. évfordulója apropóján a Karinthy Színházzal mutatnak be közös előadást, Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok, valamint Dunakanyar című egyfelvonásosait. Az évad Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára esik, az alkalomra Petőfi egyetlen drámáját, a Tigris és hiénát tűzték műsorra. A harmadik jeles alkalom, hogy 1896. október 14-én nyílt a színház, 125 éves tehát az épület. Ez utóbbihoz kötődik az évad jelmondata is: „Kecskeméti Nemzeti Színház, 125 éve a város szívében”.

–  Tizenhárom éve vezetem a színházat, és úgy érzem, hogy valóban átöleli a város. Szerettem volna, hogy szellemi központként legyünk jelen a városban, és azt gondolom, hogy úgy is működünk – mondta el Cseke Péter igazgató.

A színház épületének felújítása is utolsó fázisába került, a Ruszt József Színházat és a Nagyszínházat két részletben újítják föl fél éves különbséggel, ennek ellenére az évadot végig tudják majd játszani. Elöljáróban elárulta, hogy lesz „Passió”, az Eucharisztikus világkongresszushoz kapcsolódóan, így rendhagyó módon nem nyár elején, hanem nyár végén, új helyszínen.

Szeberényi Gyula Tamás köszöntőjében kihangsúlyozta: noha korszakalkotó lépés, minőségi váltás is volt, hogy a színház „nemzeti színházzá” vált, ugyanakkor az ízig-vérig kecskeméti, legnagyobb magyar drámaírónk, Katona József személye bármely más vidéki színháznál jobban kapcsolódik a színházhoz – ezért üdvözölendő és fontos momentum hogy a javaslatok ellenére az intézmény megtartotta eredeti nevét is.

A színház neves vendégszínészei között lesz Polyák Lilla, akit ismerhetik televíziós, színházi munkásságából egyaránt, Elisabeth szerepét fogja alakítani Lévay Szilveszter Elisabeth című musicaljében. A színésznő nagy örömmel fogadta el a meghívást, hiszen apai ágon kecskeméti kötődésű, gyerekkorában sokat járt a városban, félig kecskemétinek érzi magát.

– Mindig megmelegszik a szívem, amikor átlépem a városhatárt – árulta el a színésznő.

Járai Máté korábban már dolgozott együtt Szente Vajk főrendezővel, a következő évadban az 1x3 néha 4 című vígjátékban és a Cirkuszhercegnő című operettben játszik.

A prózai tagozat vezetője Sipos Imre lett. A miskolci születésű színész, rendező Kecskeméten a színházi műhelymunkát és a fiatal színházi alkotók fejlesztését tartja fő küldetésének. Galambos Attila idén januárban csatlakozott a csapathoz irodalmi vezetőként. – Az egész színházi életnek a feladata, hogy a puszta szórakoztatáson túl még magasabbra törekedjen - fogalmazott.

Szente Vajk elmondta, nagy feladatvállalás operettet rendezni, kihívás Kálmán Imre Cirkuszhercegnője, melynek megrendezésére Eszenyi Enikőt kérték fel. – Bízom abban, hogy tehetsége, a színházba vetett hite felülírja a színháztársadalom megosztottságát - mondta a főrendező.

Károly Kati beszédében megemlékezett Látó Richárd karmesterről, akinek hiányával minden egyes nap szomorúan szembesül a színház csapata.

Hirdetés

[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]

A Revizor már sikert aratott, a 2021-22-es „pótló” évadban olyan izgalmasnak ígérkező előadásokra számíthatunk, mint Shakespeare Rómeó és Júliája, mely feldolgozásában tartogat meglepetéseket, egy eddigi színpadi rendezésre sem hasonlít majd.

A koprodukciók, zenés darabok idén hangsúlyosak lesznek, hiszen a már említett operett mellett megismerkedhet a közönség egy Kecskeméten ősbemutatónak számító, nem akármilyen opera-balettel. Barta Dóra feldolgozásában Erkel Ferenc Bánk bánját tekintheti meg a közönség.

Önálló táncszínházi bemutató is lesz a darab, nem véletlen a választás, különleges kapcsolódási pont, hogy Kecskemét utcáin sétálva születhetett meg.

Gyermekelőadások is lesznek. A Hamupikőke előadásai tovább folytatódnak, a mesebalett igazi családi előadás. A jegesmedve szerelMese című klímamese műfaji meghatározása beszédes, a környezetvédelem fontosságára tanít majd. A Rigócsőr király zenés mesejáték szintén a gyerekeknek készül, ahol a bábjáték és élő színészi előadás ötvöződik majd.

A krimi szerelmeseinek, Agatha Christie rajongóinak igazi csemege ígérkezik Pókháló című műve, mely eddig kimaradt az írónő színpadi műveiből, januárra tűzték műsorra.

A Kecskeméti Törvényszéken mutatják be novemberben az elgondolkodtató, Terror című darabot, mely amellett, hogy kor- és kórkép, olyan „tárgyalótermi dráma”, melyben a közönségnek is döntést kell majd hoznia.

Georg Büchner a lázadásról, generációs különbségekről szóló műve, a Leonce és Léna novembertől lesz látható, míg Thornton Wilder A mi kis városunk című színműve márciustól. Továbbra is műsoron marad: 

Bernard Slade: Jövőre, veled, itt 2. (romantikus vígjáték)

Woody Allen: Férjek és feleségek című darabja.

A bérletezés augusztus 10-én kezdődik, a régi bérlők helyét szeptember 3-ig tartják fenn. A szabad helyekre szeptember 6-tól indul a bérletezés. Előbérletezési időszak ezúttal nem lesz.

 

Hirdetés

Percről percre percről percre

Fő híreink fő híreink

Hirdetés

helyi hírek

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában

Ünnepváró teadélutánt rendeztek ma a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művés...

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere

Nyolc csomaguatomatát fognak kihelyezni a következő 1-2 héten belül Kecskeméten. Ezt Szemereyné P...

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről

Hosszas vita bontakozott ki a mai közgyűlésen Kecskemét 2023-as költségvetéséről. A kormánypárti ...

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése

Nagyobb hatékonyságú ivóvízvezetéket kap Kecskemét és Ballószög. A mai közgyűlésen megszavazták a...

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban

Kodály Zoltánné Péczely Sarolta egészségügyi okokból lemondta a szombat délutánra a megyei könyvt...

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE

Két héttel ezelőtt éppen a Messzi István Sportcsarnokban szerezte meg első győzelmét a bajnokságb...

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt

„Az esztendő végének közeledtével, advent idején nekünk is számvetést kell készítenünk a mö...

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

Nem volt indulatoktól mentes a közgyűlés kezdete

„A város érdekeit nem csak szem előtt tartó, hanem messzemenőkig szolgáló költségvetést nyú...

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

Győzelemmel búcsúztatná az évet hazai pályán a KTE-Piroska Szörp

A naptári esztendő utolsó hazai megmérettetésére készülnek a hírös harcosok. Ezúttal a tabella há...

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Idén karácsonykor a Te kívánságod is teljesülhet!

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Malom Központ és a Hírös Cédrus Egyesület jóvoltából...

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

Szeretett alma materében koncertezett Fülei Balázs

A Kodály Zoltán születésének 140. évfordulója kapcsán szervezett kecskeméti koncertsorozat részek...

Terelés az M5-ösön

Terelés az M5-ösön

Védőkorlát javítás valamint útépítési munkák miatt vannak forgalomkorlátozások térségünkben. Az Ú...

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült Estike, a gerincsérült kutyus kerekes kocsija

Elkészült a speciális kerekes kocsi Estike, a gerincsérült kutyus számára. A Menhely az Állatokér...

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Megnövekedett az online elkövetett bűncselekmények száma

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, ami nem mindenki számára lehet boldog és gondtalan, hisze...

Hírek 1 percben!

Hírek 1 percben!

Nézze meg a nap legfontosabb kecskeméti híreit itt, egy percben.

Petőfi értelmezések a 21. században

Petőfi értelmezések a 21. században

Legendahántás, Petőfi és Arany barátsága egy kicsit másképpen, címmel tartottak előadást kedden e...

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Segítsünk együtt a bűncselekmények áldozatainak!

Bűncselekmények áldozatai számára indított gyűjtést a Kecskeméti Médiacentrum. Az Áldozatsegítő K...

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Az 50. első díj Krakkóban - Durányik László a Múzsában

Sorrendben az 50. első díjukat vehette át az Aurin Leánykar néhány napja Krakkóban, az ...

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Országosan emelkedik, Kecskeméten csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

A szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve enyhe emelke...

Még több helyi hírmég több hír
Kecskeméti Lapok
Hírös históriák
Hírös gazdaság
A cookie-kkal még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. További információk Értem

Süti („cookie”) Információ

Weboldalunkon „cookie”-kat (továbbiakban „süti”) alkalmazunk. Ezek olyan fájlok, melyek információt tárolnak webes böngészőjében. Ehhez az Ön hozzájárulása szükséges.
A „sütiket” az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, valamint az Európai Unió előírásainak megfelelően használjuk.
Azon weblapoknak, melyek az Európai Unió országain belül működnek, a „sütik” használatához, és ezeknek a felhasználó számítógépén vagy egyéb eszközén történő tárolásához a felhasználók hozzájárulását kell kérniük.

1. „Sütik” használatának szabályzata

Ez a szabályzat a domain név weboldal „sütijeire” vonatkozik.

2. Mik azok a „sütik”?

A „sütik” olyan kisméretű fájlok, melyek betűket és számokat tartalmaznak. A „süti” a webszerver és a felhasználó böngészője közötti információcsere eszköze. Ezek az adatfájlok nem futtathatók, nem tartalmaznak kémprogramokat és vírusokat, továbbá nem férhetnek hozzá a felhasználók merevlemez-tartalmához.

3. Mire használhatók a „sütik”?

A „sütik” által küldött információk segítségével az internetböngészők könnyebben felismerhetők, így a felhasználók releváns és „személyre szabott” tartalmat kapnak. A cookie-k kényelmesebbé teszik a böngészést, értve ez alatt az online adatbiztonsággal kapcsolatos igényeket és a releváns reklámokat. A „sütik” segítségével a weboldalak üzemeltetői névtelen (anonim) statisztikákat is készíthetnek az oldallátogatók szokásairól. Ezek felhasználásával az oldal szerkesztői még jobban személyre tudják szabni az oldal kinézetét és tartalmát.

4. Milyen „sütikkel” találkozhat?

A weboldalak kétféle sütit használhatnak:

  • - Ideiglenes „sütik”, melyek addig maradnak eszközén, amíg el nem hagyja weboldalt.
  • - Állandó „sütik”, melyek webes keresőjének beállításától függően hosszabb ideig, vagy egészen addig az eszközén maradnak, amíg azokat Ön nem törli.
  • - Harmadik féltől származó „sütik”, melyeket harmadik fél helyez el az Ön böngészőjében (pl. Google Analitika). Ezek abban az esetben kerülnek a böngészőjében elhelyezésre, ha a meglátogatott weboldal használja a harmadik fél által nyújtott szolgáltatásokat.

Elengedhetetlen munkamenet (session-id) „sütik”:

Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez. Ezek elfogadása nélkül a honlap, illetve annak egyes részei nem, vagy hibásan jelenhetnek meg.

Analitikai vagy teljesítményfigyelő „sütik”:

Ezek segítenek abban, hogy megkülönböztessük a weboldal látogatóit, és adatokat gyűjtsünk arról, hogy a látogatók hogyan viselkednek a weboldalon. Ezekkel a „sütikkel” biztosítjuk például, hogy a weboldal az Ön által kért esetekben megjegyezze a bejelentkezést. Ezek nem gyűjtenek Önt azonosítani képes információkat, az adatokat összesítve és névtelenül tárolják. ( pl: Google Analitika)

Funkcionális „sütik”:

E sütik feladata a felhasználói élmény javítása. Észlelik, és tárolják például, hogy milyen eszközzel nyitotta meg a honlapot, vagy az Ön által korábban megadott, és tárolni kért adatait: például automatikus bejelentkezés, a választott nyelv, a szövegméretben, betűtípusban vagy a honlap egyéb testre szabható elemében Ön által végrehajtott felhasználói változtatások. Ezek a „sütik” nem követik nyomon az Ön más weboldalakon folytatott tevékenységét. Az általuk gyűjtött információkban lehetnek azonban személyes azonosító adatok, amelyeket Ön megosztott.

Célzott vagy reklám „sütik”:

Ezek segítségével a weboldalak az Ön érdeklődési körének leginkább megfelelő információt (marketing) tudnak nyújtani. Ehhez az Ön kifejezett belegyezése szükséges. Ezek a sütik részletes információkat gyűjtenek böngészési szokásairól.

5. Tartalmaznak a „sütik” személyes adatokat?

A legtöbb „süti” nem tartalmaz személyes információkat, segítségével nem azonosíthatók a felhasználók. A tárolt adatok a kényelmesebb böngészésért szükségesek, tárolásuk olyan módon történik, hogy jogosulatlan személy nem férhet hozzájuk.

6. Miért fontosak a „sütik” az interneten?

A „sütik” szerepe, hogy kényelmesebbé tegyék a felhasználók számára a böngészést, hiszen a böngészési előzmények révén állítja be a felhasználóknak a reklámokat, tartalmakat. A „sütik” letiltása vagy korlátozása néhány weboldalt használhatatlanná tesz. A letiltott vagy korlátozott „sütik” azonban nem jelentik azt, hogy a felhasználóknak nem jelennek meg hirdetések, csupán a megjelenő hirdetések és tartalmak nem „személyre szabottak”, azaz nem igazodnak a felhasználó igényeihez és érdeklődési köréhez. Néhány minta a „sütik” felhasználására:

  • - A felhasználó igényeihez igazított tartalmak, szolgáltatások, termékek megjelenítése.
  • - A felhasználó érdeklődési köre szerint kialakított ajánlatok.
  • - Az ön által kért esetben a bejelentkezés megjegyzése (maradjon bejelentkezve).
  • - Internetes tartalmakra vonatkozó gyermekvédelmi szűrők megjegyzése (family mode opciók, safe search funkciók).
  • - Reklámok gyakoriságának korlátozása; azaz, egy reklám megjelenítésének számszerű korlátozása a felhasználó részére adott weboldalon.
  • - A felhasználó számára releváns reklámok megjelenítése.
  • - Geotargeting

7. Biztonsággal és adatbiztonsággal kapcsolatos tényezők.

A „sütik” nem vírusok és kémprogramok. Mivel egyszerű szöveg típusú fájlok, ezért nem futtathatók, tehát nem tekinthetők programoknak. Előfordulhat azonban, hogy más szándékkal (rosszindulattal) rejtenek el információkat a „sütiben”, így azok spyware-ként működhetnek. Emiatt a víruskereső és –irtó programok a „sütiket” folyamatosan törlésre ítélhetik.

Mivel az internet böngészésre használt eszköz és a webszerverek folyamatosan kommunikálnak, tehát oda-vissza küldik az adatokat, ezért ha egy támadó (hekker) beavatkozik a folyamatba, kinyerheti a „sütik” által tárolt információkat. Ennek egyik oka lehet például a nem megfelelő módon titkosított internet (WiFi) beállítás. Ezt a rést kihasználva adatokat nyerhetnek ki a „sütikből”.

8. A „sütik” kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:
Cookie settings in Internet Explorer
Cookie settings in Firefox
Cookie settings in Chrome
Cookie settings in Safari
  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:
Google Analytics & Privacy vagy Google Elvek és Irányelvek

9. További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft Cookies guide
All About Cookies
Facebook cookies