Érthetetlen a Károli egyetem döntése az ellenzéknek – VIDEÓVAL
2021.01.14. 16:49
A Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselői arra kérik a Károli Gáspár Református Egyetemet, hogy amint lehet, újra hirdessék meg a tanító szakot Kecskeméten. Az ellenzéki frakció csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy szeretnék biztosítottnak látni a tanítóképző főiskolai kar jövőjét. A frakció politikusai attól tartanak, hogy a már korábban kifejezett aggodalmuk bebizonyosodni látszik.
3 kép
A kecskeméti tanítóképzés helyzetéről tartottak sajtótájékoztatót a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselői csütörtök délelőtt. A politikusok szeretnék, ha a Károli Gáspár Református Egyetem újra meghirdetné a tanító alapszakot városunkban. Az egyetem néhány nappal ezelőtt egyébként azt nyilatkozta levélben szerkesztőségünknek, hogy nem tervezik a tanítóképzés megszüntetését Kecskeméten, a szociális és egészségtudományi kar keretében pedig szociálpedagógus és szociális munkás szakot is hirdettek.
A fenntartóváltás kapcsán Király József azt mondta, szomorúnak tartják, hogy az állam kezd lemondani a különböző oktatási intézményeiről. Hozzátette, a pedagógusképző kar ,,olyan helyre került át, ami, úgy látszik, hogy egyelőre nem jó gazdája.” A képviselő arról is beszélt, hogy nem csoda, hogy kevesebben jelentkeztek az elmúlt időszakban tanító szakra, mivel a pedagógus szakma a megbecsültség perifériáján van. „A szakmának vissza kell adni a becsületét” – szögezte le Király József.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Dr. Tóth Szilárd adatokat hozott a munkakínálati oldalról, amelyekkel a pedagógushiányt igyekezett érzékeltetni. Azt mondta, a hiány helyi szinten is jelentkezik, amelyet a kecskeméti tanítóképzés tudna enyhíteni. Az utánpótlás szempontjából nagy labilitást vetít előre a kialakult helyzet. A képviselő azt is hozzátette, hogy nem érti, miért a kecskeméti alapszak szüneteltetése mellett döntött az új fenntartó a nagykőrösi képzőhely helyett. Dr. Tóth Szilárd azzal érvelt, hogy a nagykőrösi tanító szakra maximum 16 embert vesznek fel a felvi.hu adatai szerint, miközben Kecskeméten ennél mindig jóval többen voltak, akik a tanítóképző kart választották.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés