Mindörökké: Pálfi György új filmjének bemutatója az Otthon moziban
2022.03.10. 10:24
Pálfi György „Mindörökké” című filmjét mutatták be március 9-én az Otthon moziban. A film egy háborús helyzet utáni disztópia, amely az országos bemutatót követően két nappal, az orosz-ukrán háború kitörésével vált fájdalmasan és ijesztően aktuálissá. A vetítést követően Pálfi György találkozott és beszélgetett az Otthon mozi közönségével.
Galéria
Az egykori legendás Simó-osztályban végzett kiváló rendező, Pálfi György, a Hukkle, a Taxidermia, a Szabadesés vagy a Final Cut, Hölgyeim és uraim alkotója ezúttal disztopikus állapotokat vitt filmre „Mindörökké „című mozijában. A nyomor pokoli bugyrait talán a legjobban ismerő magyar író, Tar Sándor „El, valahová” című novellája volt az alapanyag, amelyből a forgatókönyvet Pálfi, és állandó munkatársa, Ruttkay Zsófia írta.
A történet a közeljövőben, a Kelet és Nyugat közötti háború hátországában, Magyarországon játszódik, ahol már átvonult a front, s ahol az életben maradtak élik mindennapjaikat, szinte ember alatti szinten. A társadalmi élet részben a helyi kocsmában, részben a zsúfolásig telt hadikórházban zajlik. Ebben a morálisan lezüllött és eltorzult világban tűnik fel egy sebesült katona, aki lábadozásának idején, érdek nélkül segít mindenkin és mindenkinek. Például a település felett lelőtt utasszállító gép roncsai között talált holmik értékesítésével. Beszélő neve van, Ocsenásnak hívják, amely a szláv nyelveken Mi atyánkat jelent.
A főhős önzetlen működése során kapcsolatot teremt egy lezüllött alakkal, Béressel és az agysérült Margitkával, Béres élettársával, aki feltehetően a légi katasztrófa egyetlen túlélője. Sajátos szerelmi háromszög alakul ki közöttük, hiszen Ocsenás is vonzalmat érez Margitka iránt. A képletben ott van továbbá a kórház egyetlen nővére, aki egy ideje már Ocsenás szeretője.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
A film azt vizsgálja, hogy lehet-e, és miképp lehet erkölcsi értelemben vállalhatóan, emberként élni és cselekedni egy olyan világban, ahol az értékek végképp megkérdőjeleződtek, határaik elmosódtak.
Pálfi állami támogatás nélkül, független forrásokból készítette el a filmet, hét év alatt. A forgatás döntő része már 2015-ben lezajlott, az utómunkákkal és a pótforgatással a tavalyi évben készültek el. A film a tallini Black Nights Fesztiválon Nyitrai Anna munkájának eredményeként elnyerte a legjobb látványtervért járó díjat. A nyomasztó, sötét létállapotokat nagyon hitelesen bemutató alkotást néhány nagyvárosi artmozit leszámítva a mozik nem fogják vetíteni. A Mindörökké nyártól a HBO GO kínálatában lesz elérhető.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés