Közös koncert elébe néz az Árpád Mozi Pionyír és a Resti Kornél Zenekar

Korszak-idéző koncertet hallhat, aki péntek este az Ifjúsági Otthon kávézójának belső részében foglal helyet, ahol is a két együttes fogja megidézni egy régmúlt mozi hangulatát. A Resti Kornél az Árpád moziban című estet az ÁMP nyitja 7 órakor, őket követik Restiék negyed 9-től a versmegzenésítéseikkel. Kornélt kértük meg, hogy meséljen az estéről és a zenekarokról. Extrém interjúnknak érdemes minden sorát árgus szemmel követni, a végén kiderül, miért.

– Kornél, az együttesek neve egyértelművé teszi az est tematikáját, ezért inkább azt kérdezném, Neked mit jelent a mozi?

RK: – Tiszteletem! Mint tudják, költő vagyok, a szavak szerelmese. A szakmám gyakorlása nagy-nagy türelmet igényel. Ezért legtöbbször a zenéhez fordulok vagy a számomra is nagyon fontos dolog felé, és az a mozi. Ezért kiegészíteném: a szavak, a zene és a mozi szerelmese vagyok. A mozi az, ami mindenki számára érthető magyarázat... amelyen át mi, egyszerű emberek is megérthetünk valamit a halhatatlanságból: lépjenek ki most egy határtalan térbe, ahol az állandóság, a béke és a tágasságot hordozó üresség az úr, s képzeljék el, hogy itt, e felfoghatatlan, végtelen, zengő csendben áthatolhatatlan sötétség van mindenütt... Kezdetben szinte… észre sem vesszük, milyen rendkívüli események szemtanúi vagyunk. Ilyen és hasonló gondolataim vannak a moziról.

– Akkor erős a kötődésed a tematikához. Kitől jött az ötlet?

RK: – Ernő barátom, az ÁMP dalszövegírója, énekese és ukulelése, volt az, aki felvetette egy alkalommal, hogy érdemes lenne egy közös produkcióba bonyolódnunk. Nekünk, a Restiéknek, amúgy is régen volt jelenésünk, és arra gondoltam: egyedül nem megy. És igaza lesz. A kultúra jön. A kultúra, az mindig jön. De most egy új Jeruzsálem, egy új Mekka, egy új Róma lesz Kecskemét! Így közösen még színesebb lesz a spaletta.

– Akkor mesélj, hogy kik fogják ezt az estét színessé varázsolni? Mit kell tudnunk a zenekarokról?

RK: – Az én együttesem felvette a nevemet. Így lett Resti Kornél 'Eredetimegjelöléssel ellátott' Zenekar. Bár vannak hullámvölgyek, de megmérettünk, és könnyűnek találtattunk. Egyre sűrűbben eszembe is jut, hogy helyesebb volna, hogyha vállalnánk a sorsunkat. Mindig ezt csinálhatnánk. Apró Anna kobzával, Lapi Papi az ukuleléjével, Máté gitárral, Miklós csellóval és Soma citerával kísérnék a verseket, amiket megzenésítenek. És a szaxit majd elfelejtettem. Szeretik, ha szaxizik. Ahogy szaxizik. A Soma.

Korábban volt egy szintis srác is, de azt mondta, nem akar egy olyan országban élni, ahol a Szomorú vasárnapot betiltják. De átéltünk már nehezebb fordulatokat is. Amúgy is addig élünk, amíg meg nem halunk. Így van lefektetve az alapszabályban. Akkor még nem sejtettem... elfelejtettem, hogy mit nem sejtettem.

– Te is tagja vagy az együttesnek?

RK: – Bánatomra, nekem csak a zene szeretete maradt meg. Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett. Ugyanis Édesapám annak idején összetörte a hegedűt a fejemen, mert a zenész az nem nyugdíjas állás. Azt akarta, hogy a fiának nyugdíjas állása legyen. Természetesen ez nem így történt szó szerint. Csak szóban. Persze ezekre nem kell odafigyelni. Aki mindent meghall, hamar meghal. Már az is elég, hogy a világ egy része mindig az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt azzal tetézni, hogy valaki folyton odanéz. Így olyan pártolója vagyok a zenének, mint barátja a túrós lepénynek.

– És a másik zenekar, honnan az ismeretség?

RK: – Van egy filozófiám, hogy úgy menj saját váradba is, mintha másé lenne. Ezért én gyakran átadom a lakáskulcsot a zenekar részére. Egy alkalommal érkeztem arra, hogy a két zenekar tagjai ott zenélgettek és iszogattak.

(Kopogtatás – LM: Lázár Miklós – a szerk.)

LM: – Kornél! Kornél, én vagyok!

RK: – Kornél én vagyok...

LM: – Tiszteletem mindenkinek! Elnézést a késésért!

RK: – Éppen jókor. Az Ernőékről lesz szó. Talán Te jobban el tudod mondani.

LM: – Mennyit mondott már el?

RK: – Nem bírom tovább, Miklós, kimondom: tegeződjünk!

– Tehát éppen a két zenekar próbált Nálad. Ott jártunk.

RK: A kapcsolatok. Az ismeretség.

LM: –Az igen. És a kapcsolatokat az ital csinálja. Bocsánat nem szólok bele többet.

RK: Az Árpád Mozi Pionyírt mutasd azért be, kérlek.

– Ők egy viszonylag új formáció, mit kell tudnunk róluk?

LM: Ernő átküldött nekem egy kis bemutatkozót, akkor azt felolvasom, ha nem baj.

LM: „Mi vagyunk az Árpád Mozi Pionyír zenekar! Az együttes tagjai: Bori Ernő - ének, ukulele, Csekő Sándor - gitár, Rácz Gábor - billentyűk. Az ÁMP elsősorban saját szerzeményeket játszik. A nagyszerű magyar dalszerzői tradíció (Gondolhatunk itt csak az utóbbi évtizedekből pl. a Cseh Tamás-Bereményi Géza párosra, Víg Mihályra, Dévényi Ádámra és még sok más kiváló szerzőre/előadóra!) folytatóinak tekintjük magunkat. Műfajilag valahova az alternatív rock és a sanzonok határvidékére sorolhatók be dalaink. Szeretnénk a 21. sz. első évtizedében Kecskeméten létezett La-Ka-Ma együttes hagyatékának több darabját is továbbéletni, és sor kerülhet a magyar alternatív hagyomány néhány dalának földolgozására is.”

RK: Tehát mindkét együttes a nosztalgikus szavak szerelmese.

LM: Van még: „Profi zenészek támogatják kiváló hangszeres tudásukkal az én dalszerzői életművem legújabb (ukulelés) dalainak kiteljesítését…”

LM: A közös ügyünkről is írt:

„Az egymás produkciója iránti kölcsönös szimpátia az alapja.

Vannak rokon vonások: a szövegcentrikus, irodalmias megközelítés és a humor. Továbbá nem titkolt remény a "közösködés" hátterében, hogy esetleg a két csapat eltérő korosztályú szimpatizánsai rácsodálkoznak majd a másik produkcióra is, szóval, hogy így nőhet a közönsége mindkét bandának.... ”

RK: Támogatom minden szavát!

– Kiket vár a két együttes közösen, ki a célközönség?

LM: Rákérdeztem erre is Ernőnél:

„Várjuk a hűséges barátokon túl mindazokat, akik szeretik az "agyas", vicces dalokat és előadásmódot, a muzsikával továbbemelt irodalmat és persze a filmeket! Olyan estére számíthatnak a koncertre ellátogatók, amilyenben még nemigen volt részük, helyi előadóktól meg főleg nem. Városi szintugrás történik majd. Ez az ÁMP esetében egy rendhagyó (talán egyszeri) konstrukcióban fog megvalósulni: a dalokat egy mozis kerettörténetbe helyezzük, amiben közreműködik Gudricza Csilla.”

RK: Én pár gondolattal válaszolnék. Ismerjük az embereket. A föld a földhöz házasodik, hát ezt a törvényt akarjuk keresztül húzni. Hogy ne csak azokhoz jusson el, akik amúgy is irodalomkedvelők. Nyitottságra buzdítunk. Nyitni valami új felé. És ezt fejezzék is ki. Mert egyelőre tartózkodnak a hangos megnyilvánulásoktól. Pedig van ebben az elfoglaltságban valami felemelő. Valami tiszta szépség. Valami lüktető lendület.

LM: A tények makacs dolgok. Mi még megadni sem tudjuk magunkat…

RK: Az életnek kell győznie, mert nem lehet másként… Természetesen mindenkitől nem várhatjuk el, hogy eljöjjön… Az ember szabadnak születik és méltósága van, ebben az adott helyzetben mit tehetünk. A tömegek korát éljük. De, hogy válaszoljak a kérdésre, azok, akik itt élnek, szuszognak, az igazi dolgunk velük adódik. Így Kecskemétnél nem adhatjuk alább a várólistát.

– Felkészültetek már péntekre?

LM: Vasárnap tartottunk próbát, és az Ernőék is tiszteletüket tették. Volt egy kis zenélgetés is, de főleg eszmecserék voltak.

RK: Hallottam… Úgy viselkedtek, mintha egy szigeten élnétek. Elkomédiázzátok az életet…

LM: Tanulj meg, fiacskám, komédiázni… lálálá…

– De azért nem izgultok?

LM: Én szoktam. Feltételezem a többiek is emberek.

RK: Bennem is szokott lenni egy kis félsz.

– Félsz a színpadtól?

RK: Nem, csak egy kicsit szokatlan. Az első kivégzésemre emlékeztet.

– Végezetül egy utolsó kérdést feltehetnék?

RK: Hát hogyne lehetne! Ma már mindent lehet!

– Ha nem tévedek elhangzott néhány filmes utalásod. Jól sejtem?

RK: Nulla, egy zéró morféma, egy nulla per nulla.

LM: Epaminondas annyira szerette az igazságot, hogy még tréfából sem hazudott.

RK: No jó. Akkor játszunk. Mennyi utalás, idézet lehetett? A helyes megfejtők között kisorsolunk egy jegyet a következő koncertünkre.

– Lesz péntekre belépő?

RK: Egyelőre ingyenesen látogatható. De egyszer kérni fogunk valamit. Jut eszem, haza kell szólnom magamnak, hogy egy helyet foglaltassak.

Sok vendégre számítunk.