Kecskemét előadás Berg Judit írónő kütyük könyv

Könyvek kontra kütyük: hogyan találhatjuk meg az arany középutat?

Felvehetik-e a versenyt a könyvek a fiatalokat egyre inkább beszippantó digitális világgal? Mit tehet a szülő, a pedagógus annak érdekében, hogy olvasóvá nevelje a gyerekeket? Ezekről a napjainkban rendkívül aktuális kérdésekről is beszél február 8-án Berg Judit a Hírös Agórában Könyvek vagy kütyük című előadásában. A Rumini és a Lengemesék írónőjét – úgy  is mint négy gyermek édesanyját – a témával kapcsolatos véleményéről, tapasztalatairól kérdeztük.

– Honnan jött az előadás ötlete?

– A Hírös Agórából kerestek meg azzal, tartanék-e előadást a témáról, én pedig örömmel igent mondtam, hisz édesanyaként és íróként is régóta foglalkoztat ez a kérdés. Nekem is meg kellett küzdenem azért, hogy gyermekeim megszeressék az olvasást. Nehéz köröket kellett és kell a mai napig megfutnom, de vannak jó eredményeim ezen a téren. Ezért gondoltam úgy, hogy talán másoknak is segíthetek abban, hogy megtalálják a helyes irányt.

– Azt gondolná az ember, hogy egy meseírónő családjában az anyatejjel együtt szívják magukba a gyerekek a könyvek, az olvasás szeretetét.

– Először én is ezt gondoltam. Azt hittem, mivel én pici korom óta rajongok az irodalomért, több ezer könyvünk van itthon, sokat mesélünk, beszélgetünk, így az én gyerekeim számára természetes lesz az olvasás. Az első lányommal így is történt, ő ötévesen egyedül tanult meg olvasni. Elsőben a pad alatt – tanári engedéllyel – olvasta a Narnia krónikáit, hogy ne unatkozzon, miközben a többiek a betűkkel ismerkedtek. A három kisebbnél viszont nem így alakult, nekik másképp van bekötve az agyuk. Ők 11-12 éves korukra jutottak oda, hogy megtanuljanak több-kevésbé megbízhatóan olvasni, és az olvasást még később szerették meg, ebben azonban nagy munkám volt nekem is.

– Mit tanácsol azoknak a szülőknek, akik reménytelennek látják a helyzetet?

– Azt, hogy sosem szabad feladni, ráhagyni a gyerekre, hogy úgysem szeret olvasni. A most kilencedikes lányom, aki nagyon okos, hatodikig szinte csak szótagolva olvasott. Kiderült, hogy rejtett balkezes, és időnként egy-egy szótagot visszafelé olvas, úgyhogy alig értett a szövegből valamit. Én türelmes voltam, kitartóan dolgoztunk, gyakoroltunk, és ha elfáradt, átvettem tőle az olvasást. Még az Egri csillagokat is javarészt én olvastam fel. Aztán hatodik második felére összeállt a fejében a dolog. Hetedik elején már Shakespeare drámákat olvasott önállóan, év végére pedig egy hét alatt végzett az Éhezők viadala trilógiával. Saját bőrömön tapasztaltam meg tehát, hogy nem szabad elkeseredni és letenni arról, hogy meghozzuk a gyerek kedvét az olvasáshoz. Meg kell keresni az okokat, miért nem megy neki, és minden segítséget megadni ahhoz, hogy leküzdje az akadályokat. Ehhez is szeretnék tippeket adni az előadásomon.

– Ön szerint mikor kell megismerkedniük a gyerekeknek a kütyükkel?

– Ezt nagyon nehéz lenne megmondani. Ebben az előadásban mindent kütyünek nevezek, ami elektronikus alapon működik. A kétévesnél a rendszeres tévénézés hasonló függőséget okozhat, mint nagyobbaknál az okostelefon. Hallottam olyan kisgyerekről, akit otthon nem engedtek mesét nézni, vendégségben aztán látott egyet, és azóta hisztériás rohamokat kap azért, hogy nézhesse. Valahol tehát már az is egy komoly dilemma, hogy mikor és hogyan vezessük be ebbe a világba a gyereket. Ami ugyanis hangos, színes és mozog, alapból érdekesebbnek tűnik, mint ami csöndben van és fel kell fedezni, ki kell bontani.

– Könyvek vagy kütyük? – ez az előadás címe. Egyik kizárja a másikat?

– Éppen arra szeretnék rámutatni, hogy megférhetnek egymás mellett. A teljes tiltás egyedüli következménye az, hogy attól kezdve majd nem tudunk róla, hogy a gyerek kütyüzik. Előadásomban arra próbálom rávezetni a szülőket, hogy a könyvek vagy kütyük megközelítés nem szerencsés. A könyvekkel ÉS kütyükkel kell együtt élnünk. Ettől kezdve azt kell eldönteni, miből mennyit és milyen arányban engedünk a gyerekeknek. Ők valami fura ufókként tekintenek ránk, hisz meggyőződésük, hogy nem érthetjük, miért jó folyamatosan a chaten lógni. Bennük él egy hagyományos és egy digitális világ. Úgy gondolják előbbi a szülőké, utóbbi pedig az övék. A mi dolgunk, hogy ezt feloldjuk. Ehhez azonban nem elég, hogy jó könyveket adunk a kezükbe. A gépek nélküli életnek, mindannak, amit a szülő képvisel, önmagában is elég izgalmasnak kell lennie.

– Ez így szépen hangzik. De hogyan kivitelezhető a gyakorlatban?

– Célszerű stratégiát kidolgozni arra, hogyan tehetjük szülőként vagy pedagógusként vonzóvá tenni a másik oldalt. A családi kirándulásoktól a társasjátékokon át a közös főzésekig bármi jó arra, hogy olyan élményt nyújtsunk, ami felveszi a versenyt a digitális kalandokkal.  Én pedig hiszek abban is, hogy a legjobb vegyíteni a két világot. Egy kirándulást például egybe lehet kötni akár geocaching játékkal, vagy közben forgatni egy vicces családi videót, fotókon megörökíteni a legjobb pillanatokat. Nem kell azzal kezdeni, hogy most márpedig mindenki rakja el a telefonját. Akkor a gyerek végig azon fog agyalni, mikor vehetem már végre elő. Ha azonban közben valami érdekesre használjuk, akkor ki lehet alakítani valami egészséges egyensúlyt a digitális és a való világ között.

– Mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol a szülők is a rabjaivá váltak a kütyüknek?

– Az egy eleve vesztésre ítélt küzdelem, hisz mindenki tudja, mennyit ér, ha az ember bort iszik és vizet prédikál. Ha az ember telefonnal a kezében néha ránéz a gyerekre, hogy ne csináld, akkor nincs miről beszélni. Ha komolyan gondolják a szülők, hogy ne váljon fiuk, lányuk a kütyük rabjává, akkor nekik is meg kell őrizniük a kapcsolatot a valódi világgal és leküzdeni, elengedni a saját függőségeiket.

– Sok múlik azon, milyen könyveket olvasunk, adunk a gyerekek kezébe? Ehhez milyen segítséget kaphatnak a szülők?

– Előadásom végén – életkorokra lebontva – olyan könyveket is fogok ajánlani, amelyek elég jók ahhoz, hogy konkurenciát jelentsenek a kütyükkel szemben. Kifejezetten a kortárs magyar szerzőkre koncentrálok, de néhány külföldi könyvet is ajánlok. Szerencsére nagyon sok jó könyv van a piacon, ezek közül tényleg nehéz válogatni. Léteznek azonban kiváló antológiák, amelyek segítenek ebben. Ilyen például a Navigátor, egy kortárs gyerekirodalmi lexikon, amelyben szemelvények vannak az egyes szerzőktől. Így a szülők beleolvashatnak a könyvekbe, és eldönthetik, bejön-e nekik ez író stílusa. Az előadásra egy kis prezentációval is készülök az általam ajánlott könyvek borítóiról.

– Riasztó felmérések készültek arról, hogy egyre kevesebb családban szánnak időt az esti olvasásra. Ön is ennyire elkeserítőnek látja a helyzetet?

– Statisztikákat nem ismerek erről. Az író-olvasó találkozókon gyakran megkérdezem a gyerekeket, szoktak-e mesélni nekik esténként. Függetlenül attól. hogy egy fővárosi könyvtárban vagy egy kis faluban vagyunk, többségük azt mondja, hogy igen. Ezért én borzasztóan optimista vagyok, és nagyon remélem, hogy ezek a rémes statisztikák, döbbenetes hírek arról, hogy eltűnik a mesélés a családok életéből, csak egy nagyon szűk rétegre igazak. Nyilván azon kell lennünk, hogy még kevesebben legyenek, és erősítsük a szülőket abban, hogy igenis van értelme a rendszeres mesélésnek.

– Mikor nőnek ki a gyerekek abból, hogy esti mesével zárják a napot?

– Sokszor találkozom olyan szülőkkel, akik azt mondják, addig mesélnek gyereküknek, amíg azok meg nem tanulnak olvasni. Nekik is mindig elmondom egy kamasznak is nagy örömöt jelenthet a mesélés. 16 éves lányom hosszabb ideig kórházban volt egy műtét miatt, és az egyik legjobb időtöltésünk az volt, hogy közösen olvastunk. Rejtőt, vicces kortárs műveket, és közben nagyon sokat nevettünk együtt. Amikor kis szünetet tartottam, csillogó szemmel kérte 16 évesem, anya, mesélj még. Csodás érzés volt. De ez nem csak ilyen extrém, kiszolgáltatott helyzetben működik. Én a 11 éves fiammal is minden áldott este összebújok és mesélek neki. Ez nem csak számára fontos, nekem is fantasztikus érzés. Másképp el se tudnám képzelni az estéinket…

•