Sol Invictus-kiállítás: A mindenen diadalmaskodó fény
2019.11.07. 20:57
Sol Invictus, azaz a legyőzhetetlen Nap címmel nyílt kiállítása ma (csütörtök) délután Bruncsák András festő- és Madaras László grafikusművésznek a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában.
Galéria
A Madaras László fekete-fehér grafikáit és Bruncsák András érzékeny színkontrasztokban tobzódó akvarell-, pasztell- és temperaképeit felvonultató tárlat rendhagyó megnyitóján – Krizsó Alexandra énekét és Molnár Balázs gitárjátékát követően – a kiállító művészek egymás munkáit ajánlották a megjelentek figyelmébe. Elöljáróban elmondták: bár több mint harminc éve dolgoznak (és horgásznak) együtt különféle alkotótáborok résztvevőiként, ez idő alatt egyetlen közös kiállításuk sem volt, ez az első ilyen alkalom. Amikor a címen gondolkodtak, hamar közös nevezőre jutottak abban, hogy mindkettejük munkái a fényről, a győzelmes napkirályról szólnak.
– Laci rajzai arra épülnek, amit bent a szívében érez. Bármennyire is pontokból, vonalakból építkezők a képei, ezek a kihagyásokra, ritmusokra épülő rajzok számomra mégsem grafikák, hanem festészeti alkotások – fogalmazott barátja művei kapcsán Bruncsák András, a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola alapítója.
– A szín, a fény, a levegő érzékeltetése szinte taníthatatlan. Ezek eggyé válása, egymásba olvadása teszi szakrálissá András képeit – emelte ki Madaras László, aki annak idején a Kecskeméti Tanítóképzőn végzett, jelenleg pedig a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanára.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Miután felváltva méltatták egymást, és szőtték tovább egymás gondolatait, Bruncsák András és Madaras László arra bátorították a jelenlevőket, kérdezzenek tőlük ők is. A megnyitó vendégei éltek is ezzel a lehetőséggel.
A kiállítás november 22-ig tekinthető meg az iparkamara Árpád krt. 4. alatti székházában.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés