Madaras László grafikus kiállítása az iparkamarában
2016.03.10. 17:36
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában nyílt meg Madaras László grafikus kiállítása. A tárlat március 31-ig látható az iparkamara épületében, az Árpád krt. 4. szám alatt.
A „…lustrium… " című kiállítást Bruncsák András festőművész nyitotta meg, közreműködött a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Muzsikus céh vegyeskara, Zeke Katalin vezetésével.
De mi is a lustrium? Egyfajta összegzés a művész életében. „A kiállított képeken ember nélküli, kietlen tájakat látunk, ami egyfajta kivonulást, elvonulást jelképez. A képek az ember létezésének keresését ábrázolják , sok bibliai utalással főként a szénrajzoknál."
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Madaras László grafikus 1970-ben született Budapesten, a kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szerezte első diplomáját, majd elvégezte a Magyar Iparművészeti Egyetemet. Jelenleg a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban rajz és vizuális kultúra órákat tart. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Magyar Vízfestők Társaságának, valamint a Szabad Szalon Művészeti Egyesületnek.
Benedek Elek meseillusztrációs pályázat grafikai különdíja 1993
Munkácsy rajz-és festőverseny grafikai különdíja 2007
II. Balaton Szalon kis formátumú képzőművészeti alkotások nemzetközi biennáléja, Dicsérő Oklevél 2010
X. Nemzetközi Akvarell Triennálé Losonc, III. Díj 2010
IV. Balaton Szalon kis formátumú képzőművészeti alkotások nemzetközi biennáléja, Dicsérő Oklevél 2014
Homorod Mini Art Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé grafika-festészet I. Díj (Fő Díj) 2014
VoVa mini Art Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé Dicsérő Diploma ( a legjobb magyar művész díja) 2015
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés