Lélek-harmóniák a Malom Központban
2016.11.30. 19:21
November 30-án nyílt meg Harsányi Zsuzsanna grafikus-festőművész és Bánvölgyi László szobrász-restaurátor művész tárlata, a Malom a bevásárlóközpont 2. emeletén. Az Itt Vagyunk Támogatunk Egyesület, a Malom és Kecskemét önkormányzata közös szervezésében létrejött kiállítás megnyitóján jelen volt és köszöntőt mondott Mák Kornél alpolgármester, és részt vett Sipos László tanácsnok is.
Galéria
A Lélek-harmóniák című tárlatot - amely december 23-ig naponta 13-19 óra között ingyenesen látogatható - Feledy Balázs művészeti író nyitotta meg.
Harsányi Zsuzsanna grafikus-festőművész a szegedi Tömörkény István Iparművészeti Szakközépiskola textil szakán érettségizett, ezt a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szaka, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola követte. 1992-ben felsőfokú PR végzettséggel gazdagította tanulmányai sorát. Kilenc évig tanított, majd alkalmazott grafikával foglalkozott Számtalan cég és termék arculat, könyv, plakát, naptár, stb., született a keze alatt. Mindeközben Bruncsák András művész-tanár barátjával 1993-ban elindították a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskolát, mely ugyan 1997 óta már nélküle, de azóta is sikeresen működik. 1999-ben kezdett hivatásszerűen csak a festészettel foglalkozni, érdeklődése egyre inkább a plein-air stílus felé fordult. Elsősorban pasztellkrétával dolgozik. Munkáiban a nőiességet, líraiságot, harmóniát, humánumot szeretné átadni. Tagja a MAOE-nak és a Pasztellfestők Egyesületének.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Bánvölgyi László restaurátor, szobrász 1983-88 között tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, mestere: Kő Pál, Kovács György, Szabó Péter. 1988-tól a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanára szobrász szakon. Tagságok: A MAOE, Magyar Restaurátor Kamara tagja, 2008-tól a Szegedi Akadémiai Bizottság Képzőművészeti Munkabizottsága titkára. Szegeden él. Természetelvű, lírai hangvételű figurális plasztikákat készít, de emellett a szerkezetes, konstruktív jellegű tárgyképzés is foglalkoztatja. Szobrász-restaurátorként a Dél-alföldi térség jelentős barokk emlékeinek helyreállításában tevékenykedett, újabban köztéri megbízásokat is teljesít.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés