Garti Goór Imre képeiből nyílt kamaratárlat a Spalettában
2022.10.21. 09:03
Garti Goór Imre festményeiből nyílt kamaratárlat csütörtökön délután a Jókai utcai Spaletta étteremben a Kecskeméti Szalon sorozat részeként. Az alkotót Ambrus Lajos festőművész méltatta, majd dr. Homoki Tamás alpolgármester mesélt zenével, művészettel, műgyűjtéssel való kapcsolatáról és élményeiről a szép számban megjelent közönségnek.
Galéria
Garti Goór Imre 1949-ben született Kiskunhalason, 1952 óta él Kecskeméten. Felsőfokú tanulmányait 1968 és 1972 között Szegeden végezte a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán. Három év tanítás után a kecskeméti Petőfi Nyomdában helyezkedett el, ahol több mint 25 évig dolgozott, többek között a nyomda értékesítési és beszerzési vezetőjeként, valamint grafikai csoportvezetőjeként.
Képzőművészettel 2000 óta foglalkozik újra aktívan. Azóta legalább 70-80 alkotótáborban vett részt, ebből három tábort évente rendszeresen vezetett több mint tíz éven át. Ezek a táborok meghatározóak voltak festői világának felépítésében. Garti Goór Imrét 2020-ban Kecskemét város művészeti díjával, a Bozsó János-díjjal tüntették ki.
Szeret természetben dolgozni, jellemzően figurális festő, expresszív jegyekkel. A természet ábrázolása mellett sok portrét is készít, de elvontabb képek is találhatók munkái között. Leginkább akvarellel és akrillal dolgozik, de használ olajfestéket, ceruzát, ritkábban krétát is - ismertette a pályatárs és barát, Ambrus Lajos.
A dr. Szabóné Baunoch Ágnesnek (zongora) és Csákóné Törteli Anitának (hegedű) köszönhetően klasszikus zenei betétekkel is színesített kiállításmegnyitón a Spaletta tulajdonosa, Both Krisztina beszélgetett dr. Homoki Tamás ügyvéddel, Kecskemét alpolgármesterével, akit sokan talán új oldaláról ismerhettek meg. Homoki Tamás felidézte élénk kapcsolatát a zenével és a képzőművészettel, és mesélt arról is, hogyan kezdett el műtárgyakat, elsősorban festményeket gyűjteni. Garti Goór Imrének azzal kedveskedett, hogy elhozta gyűjteményéből a művész édesapja, az ugyancsak neves képzőművész Goór Imre (1921-2016) egyik képét. Garti Goór Imre pedig a közönség felé tett gesztust, hiszen egy szerencsés nyertesnek felajánlotta ajándékul egyik festményét. A szerencse a közismert építésznek, Farkas Gábornak kedvezett.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Steiner Ágnes, a Kecskeméti Szalon eseményeit szervező Itt Vagyunk, Támogatunk Egyesület vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a Szalonnak már csak egy kiállítása van hátra idén, ez pedig Hollósy Katalin zománcművész november 10-én nyíló kamaratárlata lesz, melynek szokás szerint a Spaletta ad majd helyet. Mint mondta, reményeik szerint jövő tavasszal folytatódhat a sorozat, immár a harmadik évadával.
Steiner Ágnes egy további kiállításra is felhívta a figyelmet: november 9-én a GAMF aulájában nyílik meg a Bácskortárs nevű vándorkiállítás zárótárlata, melyen Ambrus Lajos, Garti Goór Imre, Harsányi Zsuzsanna, Mártonfi Benke Márta, Szappanos István és Szilágyi Varga Zoltán művei lesznek láthatók. A szeptember elején Helvéciáról elindult vándorkiállítás ezzel záróeseményéhez érkezik, melyen a GAMF által biztosított nagyobb teret kihasználva kiegészítik a tárlatot, így a hat kiállító művésznek még több munkája lesz megtekinthető.
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés