Évet értékelt a Mélymerülés Utcalap
2020.12.23. 19:10
Egy éve indult útjára a negyedévente megjelenő jótékonysági célokat támogató Mélymerülés Utcalap. Ennek kapcsán a kiadvány szerkesztősége összefoglalta a újság eddigi életének mérföldköveit és összeredményeit, melyek az alábbiakban olvashatóak.
Amikor egy esztendővel ezelőtt létrehoztuk a Mélymerülés Utcalapot, kettős cél vezérelt bennünket. Egyrészt egy negyedévente megjelenő nyomtatott kiadvánnyal szerettük volna gyarapítani azon fórumok számát, amelyek lehetőséget kínálnak a kecskeméti művészeknek a közönség előtti megjelenésre, másrészt pedig ennek az évente négyszer megjelenő kiadványnak a teljes bevételét jótékonysági célokra kívántuk fordítani. A kultúra és a filantrópia egyaránt fontos eleme volt tehát a koncepciónak. Ez tette, teszi a lapot különlegessé a kecskeméti, de talán az országos palettán is. A szerkesztők és a műveiket felajánló alkotók egyaránt önkéntesen, ellenszolgáltatás nélkül vesznek részt a munkában. További fontos alapelv volt az is, hogy magas színvonalat képviseljen a kiadvány, olyat, amelyre méltán lehet büszke a város műértő és művészetpártoló közönsége.
Az évente négyszer megjelenő kiadványnak a teljes bevételét jótékonysági célokra kívántuk fordítani.
Egy esztendő után talán nem szerénytelenség kijelenteni, hogy a céljainkat sikerült teljesíteni.
Ez elsősorban azoknak a nagyszerű barátainknak köszönhető, akik alkotásaikkal járultak hozzá a kezdeményezés kivirágzásához. A január végén megjelent első számban Szűcs Brigitta Z., Müller Péter, Galuska László Pál, Király László György, Hajdú László és Libor Zoltán szövegei mellett Gyenes Kata, Banczik Róbert, Király László György fotói és Ulrich Gábor grafikái kaptak helyet.
A tavaszi, második számban Orosz István verse és grafikája mellett az olvasó találkozhatott Bajáki Zsani, Kisházi Eszter, Bencsik Orsolya, Rajnai Attila Tóbiás, Sipos Gábor Gergő, Palotai Attila, Bárdos József és Resti Kornél írásai mellett A Fehér Vera fotójával, valamint Szolláth Katalin, Nagy Ottilia, A Varga Imre, Damó István és Balanyi Károly alkotásaival is.
A harmadik lapszámot Kellerwessel Klaus, Fellegi Melinda, Jónás Tamás, Zsembery Péter, Sárosi Gábor és Provaznik Géza írásai mellett A Fehér Vera, Szabó Eszter, Ugray Zsuzsa, Ragó Lóránt (1967-2020) és Németh Ábel művei gazdagítják.
A legutóbbi, a COVID helyzet miatt kizárólag online formában hozzáférhető lapszámban pedig A Fehér Vera, Király László György, Kellerwessel Klaus, Zsembery Péter, Koloh Elek és Komlós József jr. szövegei mellett Király László György és Pál Nagy Balázs fotóit, valamint Farkas Gábor, Miklós Árpád, Bodri Ferenc, László-Kiss Dezső és Léber László műveit élvezheti az olvasó.
Ahhoz azonban, hogy az olvasó valóban láthassa a lapot, szükség van egy kiadóra, illetve árusítóhelyekre is. Az előbbit végül a Védőháló Karitatív Egyesületben találtuk meg, akikkel nagyszerű munkakapcsolat alakult ki ebben az esztendőben. A kecskeméti kulturális intézmények közül pedig többen (a teljesség igénye nélkül: a Bozsó Gyűjtemény, a Leskowsky Hangszergyűjtemény, a Fotómúzeum, a Ráday Múzeum, NaNo Kávézó) csatlakoztak hozzánk.
Ennek az évnek az egyik legnagyobb tanulsága számomra az volt, hogy ha komolyabb bevételt szeretnénk elérni, amit majd jótékonysági célokra lehet fordítani, akkor nem elég egy-egy színvonalas lapszámot kiadni negyedévente, hanem szükség van kísérő rendezvényekre, közösségi eseményekre is. Ezek persze az anyagi hozadékon kívül komoly közösségépítő, identitáserősítő szereppel is bírnak. Nagy jelentőségük van abban, hogy a Mélymerülés mára már ismert branddé vált a kecskeméti kulturális piacon.
[ A cikk a hirdetés után folytatódik! ]
Ilyen esemény volt Váry Károly két színházi estje, amelyek teljes bevételét a lap kedvezményezettjei javára ajánlotta fel az előadóművész. Ilyen rendezvény volt a tavaszi lapszámhoz kötődő online művészeti aukció is, amelyen szintén számos kiváló művész alkotásait lehetett megvásárolni. Ilyen közösségépítő esemény volt a Mélymerülés Kerti Parti is a nyár elején, ahol szintén sok kiváló barátunk lépett fel, így segítve, hogy köszönetet mondhassunk a szerzőinknek, az olvasóinknak és a támogatóinknak. Ilyen akció volt a Védőháló Karitatív Egyesület által a napokban megrendezett jótékonysági forraltborozás is a Vágódeszkában, amelyhez a bort - csakúgy, mint a kerti partihoz - a Koch Borászat biztosította. Sajnos a COVID helyzet az utolsó idei rendezvénytervünket (egy több szereplős színházi előadást) meghiúsította, pontosabban későbbre tolta.
Eddig jobbára a lap kulturális céljainak teljesüléséről írtunk. Ugyanakkor fontos pár szót ejteni a másik cél: a jótékonysági támogatások alakulásáról is. Jöjjenek hát számok, röviden.
Az első lapszám, illetve Váry Károly színházi estje összesen 200.000 forint átadását tette lehetővé a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanellátása számára. A színházi előadáshoz a kamaraszínház épületét ingyen bocsátotta rendelkezésünkre Cseke Péter igazgató úr; a technikai személyzet költségeit pedig három, neve elhallgatását kérő barátunk állta.
A második lapszámmal egybekötött online jótékonysági aukció összbevétele 700.000 forint lett, amelyet már a Védőháló Karitatív Egyesületnek utaltunk át, akik mélyszegénységben élő családok és gyermekeik nyári támogatására fordították.
A harmadik számhoz szintén Váry Károly jótékonysági előadása kapcsolódott, amelyben Sipos Gábor Gergő is közreműködött. A helyszínt ezúttal a Három Gúnár Rendezvényház biztosította térítésmentesen. A 100.000 forint összbevételt pedig a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat támogató Trizoli Egyesület kapta.
A negyedik lapszám és a hozzá szervezett jótékonysági forraltborozás summája 150.000 forint lett, amit a Duchenne-szindrómával élő Pongó Milán és édesanyja kapott meg.
Mindösszesen tehát 1.150.000 forint került különféle jótékonysági célok támogatására. Köszönet ezért minden együttműködő művésznek, vásárlónak, támogatónak és a minden eseményt, történést rendszeresen és figyelmes odaadással követő média munkásainak, szerkesztőségeiknek!
Zárásul pedig egy még mindig nagyon fájó és szomorú kötelességünk megemlékezni a május 11-én elhunyt kiváló emberről, alapító szerkesztőtársunkról: Király László Györgyről, aki nemcsak egyik ötletgazdája, alkotója volt a Mélymerülés Utcalapnak, de talán legaktívabb, leglelkesebb motorja is. A hiánya most is felfoghatatlan, feldolgozhatatlan.
Ami pedig a jövőt illeti: ha Isten és pártolóink is úgy akarják, folytatjuk. Ez az év megmutatta, hogy egy jó kezdeményezés sok jó embert tud maga köré gyűjteni. Ezt kár lenne veszni hagyni!
Köszönjük mindenkinek, aki ebben a nehézségekkel teli évben is fontosnak tartotta, hogy másokon segítsen.
Boldog karácsonyt és jó egészséget kívánunk!
Király László György (1956-2020), Kriston-Vízi József, Libor Zoltán, Ulrich Gábor
percről percre
-
12-08
20:55Ünnepvárás a Vásárhelyi Pál Iskolában -
12-08
20:10Folyamatos a Széktói Stadion modernizációja -
12-08
19:06Esti gyors - A nap hírei 1 percben -
12-08
18:43Csomagautomatákról és postapartneri-hálózatról egyeztet Kecskemét polgármestere -
12-08
18:39Újabb áldozatot követelt a lakástűz -
12-08
17:56Vita Kecskemét jövő évi költségvetéséről -
12-08
16:36Kamion ütközött vonattal Kunszentmárton határában -
12-08
16:11Christian Wolff: a Mercedes-gyár munkatársai megérdemlik a magas szintű bérfejlesztést -
12-08
16:03Zajlik a téli felkészülés a Volánbusznál -
12-08
15:20Kezdődhet Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózatának fejlesztése -
12-08
14:4745 millió eurós beruházást valósít meg a Nissin Foods Kecskeméten -
12-08
14:131000 forintba kerül majd a havi diákbérlet Kecskeméten -
12-08
13:44Elmarad szombaton a Péczely Saroltával való beszélgetés a könyvtárban -
12-08
12:58Alsóházi rangadóra készül hazai pályán a KNKSE -
12-08
12:49A baloldal frakcióvezetője az elmúlt év nehézségeiről beszélt
fő híreink
-
01-05
16:34Kertitraktor és vonat ütközött -
12-16
08:26Küldöttgyűlés, mesterlevelek és az idei TOP 100 kiadvány a Gazdasági Ablakban -
10-20
14:42Dobogós Kecskemét a donorjelentő kórházak között -
10-02
19:28Százötödik születésnapján köszöntötték Terike nénit -
10-02
11:02Újabb egy évre Finta Zita az egyetem kancellárja -
09-28
16:55Több százan vettek részt a Hosszú utcai ovi Mihály napi vásárán -
09-28
14:24Már az első órában több mint 300 futó a 24 órás futáson -
09-28
13:28Elkezdődött a KARC40 nemzetközi utánpótlás rögbitorna -
09-23
11:45Közel száz kisgyermeket fogad a megújult nyárlőrinci óvoda -
09-22
20:4325 éves a Kecskemét-Aomori Baráti Kör -
09-22
12:19Gereben Lívia megkapja a harmadik kemoterápiás kezelést, majd következik a csontvelő transzplantáció -
09-09
15:07Elkezdődött a Széchenyiváros ünnepe -
05-20
18:23Közösségek hete - Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal Találkozójának beszámolója -
02-08
17:19Daniel SPEER Brass Quintet a Rákócziban -
10-18
06:00A siker az embereken múlik - 70 éves az Univer
Hirdetés